Tippmix Női NB I: A BEAC győzelemmel zárta a szezont
21
Apr
2021
Tippmix Női NB I: A BEAC győzelemmel zárta a szezont
2021. április 21.  |  21:47
Az alsóházi rájátszás 6. fordulójában az ELTE BEAC Újbuda 78-66-ra legyőzte a VBW CEKK Cegléd együttesét. Az idei évadban az utolsó mérkőzésüket vívták a csapatok, a Cegléd a 9., a BEAC a 10. pozícióban zárt.
 
Már korábban eldőlt a bajnoki helyezések sorsa az alsóházi rájátszásban, így ebből a szempontból már nem volt tétje az összecsapásnak. A BEAC a korábbi fordulókhoz hasonlóan légiósai nélkül állt fel. A Cegléd is immár a harmadik találkozójára készült Mariona Ortiz és Tinara Moore nélkül. Koch Dóra és Dominique McBryde kosárváltásával indult a találkozó. A két csapat 13-13-ig fej-fej mellett haladt. Ezt követően Mérész Beatrix és Boros Júlia találataival a házigazda fővárosi gárda került előnybe. Az első negyedet pedig az ekkor már 8. pontját szerző Czank Tímea triplája zárta. Ezzel 21-13-ra vezetett a BEAC.
 
A második szakasz elején Kobolák Cintia és Katerina Sotiriou is megvillant ceglédi oldalon, de összességében 5-9 egység között őrizte előnyét a BEAC. A CEKK előtt 31-27-nél nyílt lehetőség arra, hogy még közelebb kerüljön. Ezzel nem élt, így Mérész Beatrix utolsó másodpercekben elért találata 37-30-as félidei vezetést eredményezett a BEAC-nak. Mérész 12 ponttal és 12 lepattanóval már ekkor dupla-duplánál járt. A harmadik negyedből kevesebb, mint három perc telt el, amikor 45-34-nél először lépte át a 10 egységet a differencia.
 
A játékrész közepén Czank Tímea öt pontjával 52-39-re elszakadt a BEAC. A folytatásban tovább nőtt a különbség. A harmadik etap végén 62-46-ra vezetett Balogh Judit együttese, mely ezt a 10 percet 25-16-ra nyerte. A záró szakasz elején a 17 pontot is elérte a hazai előny. A Cegléd nem adta fel és 69-52 után egy 8-0-s futással 69-60-ra szépített. A BEAC hosszú kosárcsendjét Czank Tímea triplája törte meg. Amikor pedig az utolsó két percbe érve Boros Júlia hármasa is célt ért, 75-62-nél gyakorlatilag eldőlt a győztes kiléte. Az utolsó percben 9 pontra visszajött a Cegléd, a BEAC győzelme azonban nem forgott veszélyben.
 
ELTE BEAC Újbuda - VBW CEKK Cegléd 78-66 (21-13, 16-17, 25-16, 16-20)
 
Bajnokság, Play-Out
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Tőzsér D., Csabai-Kaskötő B., Németh P. (Vághy T.)
 
ELTE BEAC Újbuda: Czank 21/15, Koch 2, Boros 12/3, Mérész 22, Szabó 8/6. Csere: Orosz, Dénes 3, Katona, Galántai, Zsámár 7/3, Juhász 4.
 
VBW CEKK Cegléd: Ruják 13/6, Gorjanácz 5, Sotiriou 12/3, McBryde 12, Kobolák 20/6. Csere: Horváth, Filipowicz 3/3, Viszmeg, Szirony 1.

Vármegyei szövetségek