Nagy csatában verte a DVTK a Győrt
24
Feb
2021
Nagy csatában verte a DVTK a Győrt
2021. február 24.  |  19:19
A 2021-es Killik László Női K&H Magyar Kupa második negyeddöntőjében az Aluinvent DVTK a meghatározó pillanatokban pontosabb megoldásokat választva 74-71-re legyőzte az UNI-Győr- MÉLY-ÚT gárdáját. Ezzel Földi Attila együttese bejutott az elődöntőbe, ahol az ellenfele a PEAC-Pécs lesz.
 
A mérkőzés elején a DVTK került fölénybe, melynek az első négy mezőnytalálata hárompontosból született. Aho Nina, Medgyessy Dóra és Keyona Hayes is betalált távolról. Négy és fél perc alatt 12-4-re léptek el Földi Attila tanítványai. A győriek Török Ági és Weninger Virág révén igyekeztek zárkózni. A folytatásban ugyan kevesebb távoli dobást regisztrálhattunk a DVTK-tól, de összességében stabilan őrizte 7-9 egység között az előnyét. 10 perc után 17-9 állt az eredményjelzőn. A második szakaszt győri triplák vezették fel, mellyel 19-15-re felkapaszkodtak Iványi Dalma tanítványai. Kányási Veronika állította vissza a 6 pontos miskolci előnyt, mely a következő perceket meghatározta. A félidőig 12 egységig jutó Hayes és a 10 pontot szerző Medgyessy remeklésével nem csak őrizte vezetését a DVTK, de egészen 31-22-re ellépett. Brianna Kiesel állt a győri csapat élére, aki a nagyszünet előtti utolsó három percben egymaga 7 pontot szerzett és ezzel 35-33-ra felhozta csapatát.
 
A harmadik etap első felében fej-fej mellett haladt a két gárda. Nagyobb különbség 3-4 pontnál egyik oldalra sem alakult ki: 37-34 után 40-37-re fordított a Győr, majd innen 44-40-nél újra a DVTK járt előrébb. A játékrész közepén Iványi Dalma időkérése állította meg a játékot, melyet egy 15-4-es győri széria követett. Másfél perccel a harmadik etap vége előtt 55-48-ra módosult az állás. Az utolsó 10 percnek 58-50-ről vágtak neki a felek. A DVTK a harmadik negyed végjátékában összeszedett hátrányát Hayes 8 pontjával alig több, mint három perc alatt gyakorlatilag ledolgozta. A folytatásban Chanel Mokango kétszer megvillant, majd Hayes triplát értékesített, amivel már 65-60-ra mentek a piros mezesek. Ez összességében 15-2-es futás volt. Bár a számszerű eredmény nem árulkodott nagy különbségről, de lélektanilag érezhetően megfordult a mérkőzés. A folytatásban a Győr Dubei két triplájával 69-68-ra felzárkózott, melyre Hayes és Medgyessy válaszolt. Az utolsó percben Kiesel hozta vissza a győrieket egy pontra, Aho azonban jó felismeréssel értékesített duplát, amivel kialakította a 74-71-es végeredményt. A döntő pillanatokban pontosabb megoldásokat választva a DVTK vívta ki az elődöntőbe kerülést.
 
UNI Győr MÉLY-ÚT - Aluinvent DVTK 71-74 (9-17, 24-18, 25-15, 13-24)
 
Magyar Kupa negyeddöntő
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Győrffy P., Nagy V., Pozsonyi L. (Schäffer B.)
 
UNI Győr MÉLY-ÚT: Kiesel 20/3, Dombai 12/6, Dubei 6/6, Török 18/9, Mompremier 8. Csere: Weninger 3, Varga 2, Barnai 2.
 
Aluinvent DVTK: Medgyessy 16/9, Pusztai, Aho 7/3, Hayes 27/6, Mokango 8. Csere: Kiss 10, Tóth F., Kányási 6.
 
 
 
Fotó - Girgász Péter

Vármegyei szövetségek