Csapatot keres a válogatott zöld csoportos kosaras
22
Jul
2020
Csapatot keres a válogatott zöld csoportos kosaras
2020. július 22.  |  16:58
Az már önmagában rendkívüli, hogy a 40. életévét betöltve bizonyult a statisztika alapján az NB I B zöld csoportjában a legértékesebb magyar játékosnak a csonka szezonban. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a közelmúltban a 3x3-as válogatott keret tagjaként edzőtáborban töltött két hetet Debrecenben, láthatjuk: Koma Dánielnek - mert róla van szó - rendkívül erős a sportág iránti elkötelezettsége. Most új csapatot, új kihívásokat keres - vele beszélgettünk.
 
- Jól tudjuk, nem a délkeleti, hanem a délnyugati "végekről" származol?
 
- Igen, Keszthelyen születtem, Zalaegerszegen kezdtem kosarazni, elég későn, tizenhét évesen. Fizikailag jó állapotban voltam, gyorsan haladtam előre, s bár voltak technikai alapok, amelyek hiányoztak, 1,5-2 év múlva már szerződtetett a ZTE. Hiányosságaimat azért próbáltam pótolni, több-kevesebb sikerrel... Később több A és B csoportos csapatban is játszottam, majd végül a ZTE-ből Békésre kerültem, ahol hat szezont töltöttem. Igazán szép sikereket értünk el, de jutott bőven csalódásból is. Összességében szép emlék marad a békési kiruccanás, de most úgy alakult, hogy 40 felett - de még mindig motiváltan - csapatot keresek.
 
- Az NB I B zöld csoportjában a pontszerzés (21,63) és a teljesítményindex (27,71) tekintetében egyaránt a harmadik helyen zártad a csonka szezont. Mi a titkod?
 
- Nincs ebben semmi titok. Profi sportolóként élek, s amióta elköteleztem magam a kosárlabda iránt, mindent ennek rendelek alá: figyelek az étkezésre, a pihenésre, a regenerálódásra. Abban pedig szerencsém volt, hogy a sérülések - lekopogom - elkerültek.
 
- Mi a terved, hogyan képzeled el a folytatást?
 
- Egyszerűen még mindig nagyon élvezem a játékot, keresem a kihívásokat a pályán. Amíg ezeknek meg tudok felelni, addig szeretnék komolyabb szinten kosárlabdázni. Remélem, találok csapatot, ahol szükség van a tudásomra és a rutinomra.
 
- Bár messze még a szezonkezdet, hogyan "tartod karban" magad, s próbálod erőnlétedet átmenteni az új évad kezdetére?
 
- Köszönöm a kérdést, remek erőben vagyok, azok után, hogy Debrecenben végigdolgoztam a 3x3-as válogatott felkészülését.
 
- Hogy tetszik ez a szakág?
 
- Nagyon passzol a játékstílusomhoz. Szeretem a "brusztolást", a kemény, test-test elleni harcot, s ebben a szakágban abból van bőven. Nincs "üresjárat", megállás egy pillanatra sem, azonnal kell váltani védekezésből támadásba és vissza. Sokkal gyorsabban kell döntéseket hozni, s ezt egyébként az öt-öt elleni játékban is tudom hasznosítani. Nagyon sajnálom, hogy nem vagyok tizenöt évvel fiatalabb, vagy hogy nem tizenöt évvel korábban jött be a 3x3, óriási lehetőségek vannak benne. Semmi sem mutatja ezt jobban, mint hogy olimpiai sportág lett a 3x3 kosárlabda. Korosztályos és egyetemi válogatottak mérhetik össze a tudásukat az egész világon, szóval imádom. Arra pedig nagyon büszke vagyok, hogy másodosztályban szereplő játékosként magamra húzhattam a válogatott címeres mezét. Most pedig nagy élmény és megtiszteltetés volt például a felnőtt válogatott csapatkapitányával, Keller Ákossal együtt készülni az olimpiai selejtezőre.

Vármegyei szövetségek