Ahogy minden, úgy egyetemi szinten is csonka maradt a szezon a koronavírus miatt. A férfiaknál a mezőny kiegyenlítettségére jellemző, hogy sem keleten, sem pedig nyugaton nem maradt veretlen csapat a bajnokság beszüntetésekor. A keleti csoportot a címvédő TF, a nyugatit pedig a Szombathely vezette.

 

 

Az előző évekhez képest talán picit gyengülő, de így is igen erős keleti csoportot a címvédő TF vezette, amely egy miskolci fellépést leszámítva az összes rangadóját megnyerte. Boros Zoltán - aki már női és férfi vonalon is nyert egyetemi bajnokságot a TF-fel - címvédő alakulata gyakorlatilag együtt maradt, sőt kicsit még talán erősödött is. Center poszton történt váltás, a lett Scerbinskis helyett a Vasasban szereplő Kelenföldi Domonkos erősítette a gárdát a palánkok alatt, Szabó Domonkos pedig a mezőnyben teljesített nagyon hasznosan, megbízhatóan. Jó néhány, az NB I B piros csoportjában csapatában meghatározónak számító játékosa vezérletével, a keret erőssége, bősége révén a címvédő tudta kompenzálni, hogy kulcsjátékosai bizony csak a mérkőzéseken találkoztak, nem készültek együtt.

 

A második helyen a 2018-as győztes miskolci gárda állt. Drahos Gábor generációváltás közben lévő alakulata a Takács-Kozák M.-Kozák B.-Lippai "tengelyre" támaszkodott, a hullámzó teljesítményt nyújtó fiatalabbak közül pedig valaki szinte mindig - s szinte mindig más - fel tudott a feladathoz, s ennek köszönhető a Miskolc remek, talán kicsit erőn felülinek is mondható szereplése. A borsodi legénység produkált egy szédületes fordítást: úgy győzte le az Eger együttesét, hogy a második negyed közepén még 24 (!) pontos (9-33) hátrányban volt. A miskolciakhoz hasonlóan a Nyíregyháza is 2 vereséggel állt, a két gárda játszott volna Miskolcon egy ki-ki meccset a második helyért. A szabolcsi legénységből "kivált" szinte a teljes kezdőötös, az egyetemi szinten félelmetesen erős Bus-Czura-Oláh-Gáspár kvartett, így Vaskó György elő-, Demeter Ádám és Sitku Márton pedig meghatározó játékosként színre lépett. A nyíregyháziaknak a csonka szezonban volt egy remek kezdőötösük, ám a kispad - főleg a belső posztokon - nem volt túl hosszú, így mindenképpen dicséretes, hogy versenyben voltak a csoport második helyéért. A szabolcsiaknak még aránylag sok meccsük maradt el, többek között, mint már említettük, egy miskolci, valamint egy debreceni fellépés az erősebb Debrecennél. Érdekesség, hogy a remek napot kifogó Medikus otthonában a szabolcsiak csak a hajrában tudtak fordítani.

 

A tavalyi ezüstérmes debreceni együttesnél nagy érvágás volt a két Kozák-fivér Miskolcra való távozása. Vissza is esett az együttes, amely a Miskolctól és a TF-től - a címvédőtől több mint 30 ponttal - is kikapott saját pályáján, de így is stabil negyedik volt.

 

Az előző évek meghatározó alakulata, az Eger a közelmúlt néhány kulcsjátékosának "kiöregedése", valamint főleg centerposzton a sorozatos sérülések miatt ezúttal nem igazán tudott beleszólni a négy élcsapat harcába, bár volt, hogy a dolgukat megnehezítette.

 

Az ELTE a tavalyi évadhoz képest sokat lépett előre, középcsapattá vált, Bartos Bálint személyében náluk játszott a csonka szezon egyik nagy felfedezettje. Üde színfolt volt az új gárda, az AKE-BGE színre lépése: az újoncnak nem voltak létszámgondjai, s ideig-óráig az élcsapatok dolgát is megnehezítették. Ha Zsirai Gyula legénysége többet tudna együtt dolgozni, s jobban összeszokna, sokat léphetne előre. A DMSE közel volt egy óriási bravúrhoz a Nyíregyháza ellen, s ez jól mutatja a gárda fejlődését. Kovács István legénysége elég hullámzóan teljesített, hiszen míg a nyíregyháziaktól csupán 2, addig az ELTE BEAC csapatától - amelyet nem mellesleg a fővárosban le tudott győzni -  17 ponttal kapott ki saját pályáján.

 

Szegeden, ahogy a hölgyeknél, úgy a fiúknál is generációváltás zajlik: a csongrádi legénység győzelem nélkül zárta a csonka szezont, a DMSE együttesével játszott két szoros meccset - sok munkára lesz szükség ahhoz, hogy újra döntő-esélyes csapata legyen Szegednek.

 

 

A nyugati csoportban kiemelkedett a Szombathely és a Közgáz. A két élgárda 1-1-gyel végzett egymás ellen, mindkettőnek a másik otthonában elszenvedett az egyetlen veresége. Az egymás elleni összevetésben a vasiak bizonyultak jobbnak, így nagy esélyük volt a csoport megnyerésére. Kéri Péter ismét sztárok nélküli, de rendkívül egységes, szervezett gárdát hozott össze, de ezúttal sem volt szerencséje. A szombathelyiek az előző két évadban a keresztjátékban pár ponttal alulmaradva a későbbi végső győztes Miskolccal, majd TF-fel szemben csúsztak le a négyesdöntőről. Idén nagyobb esélyük lett volna bejutni... ráadásul tartásukat, lelki erejüket jól mutatta, hogy a BME otthonában úgy tudtak nyerni, hogy a második negyed közepén 28 (!) pontos hátrányban (35-7) voltak.

 

A teljes csapatával egyéni képességek tekintetében a mezőny legjobbjai közé tartozó Közgáz abban lépett előre az előző évekhez képest, hogy a szombathelyi fellépést leszámítva ezúttal nem botlott kis- és középcsapatok otthonában. Vladár Csaba legénysége nem túl gyakran tudott komplett keretével felállni, s legjobbjai nem is nagyon tudtak együtt dolgozni. Bea Gergelyék érdekes keresztjátékot játszottak volna a Miskolccal vagy a Nyíregyházával, bánhatják, hogy idő előtt befejeződött az évad.

 

A két élcsapat mögött a BME-MAFC együttese állt, amely ezúttal kevésbé tűnt stabilnak, kiegyensúlyozottnak, mint az előző években. A 28 pontos vezetésről elveszített Szombathely elleni meccsről már szóltunk, de Bagi Melinda és Tiba Klára együttese számára nyilván fájó volt a PTE-PEAC, s különösen a SMAFC otthonában elszenvedett vereség is, így a harmadik helyen állt a "műszaki alakulat". A negyedik az a Mosonmagyaróvár lett, amelynél nagyon sok múlt azon, hogy rendelkezésre álltak-e a győri NB I B-s csapatban szereplő kulcsemberek. Amikor a győrieknek hétközi meccsük volt, legjobbjai nélkül azért kevésbé volt hatékony a Lajta-parti alakulat, amelynek az igazán fájó a szombathelyi vereség volt: teljes csapattal szaladtak bele egy 94-58-as verésbe. A Mosonmagyaróvárnál ideális esetben a kezdőötös roppant erős volt, Laky Tibor fiai a TF-fel mehettek volna a keresztjátékban a négyesdöntőért az esélytelenek nyugalmával.

 

Az ötödik a PTE-PEAC csapata lett. A pécsi legénységnél is sok múlt azon, hogy tanulmányi, s egyéb okok miatt ki állt a szakvezetés rendelkezésére. Otthon "elkapták" a BME-t, közel álltak a bravúrhoz a Közgáz, s helyt álltak a Szombathely ellen, de simán kikaptak a Mosonmagyaróvártól, a gyengébbeket többnyire simán verték.

 

Ha lenne a legtöbbet fejlődő csapat díja, erre jó eséllyel pályázhatna az előző években "túl sok vizet nem zavaró" soproni együttes, a SMAFC. Farkas Dávid legénysége főleg saját pályáján vitézkedett: sikerei élére mindenképpen a BME elleni bravúr kívánkozik, de a Petőfi SE és a Veszprém játékosai is "lógó orral" távozhattak a Krasznai-csarnokból.

 

Szintén hazai pályán "villant meg" időnként az idegenben gyakran erősen tartalékosan pályára lépő Veszprém, amely a mezőny hátsó felébe tartozó riválisok ellen szerepelt sikerrel. A lelkes Petőfi SE a nyeretlen sereghajtó NKE kétszeri legyőzése mellett a Veszprémet tudta megverni otthon. A nyeretlen NKE szereplése nehezen értelmezhető. Többnyire 5, amúgy jó adottságú játékossal lépett pályára az együttes, amely volt, hogy pályaválasztó jogát is feladta... Volt, hogy igen nagy, 90 pont körüli verést kapott a társaság, amely tartotta a lépést a mezőny második felébe tartozó riválisokkal, amíg játékosai erővel bírták.

 

 

A győztes, a bajnok - elvben - a belgrádi Európai Egyetemi Játékokra utazhatott volna, ám már azt is törölték, illetve jövőre halasztották. A szakvezetők pedig ebben a mindenki számára nehéz helyzetben, ha gondolnak már a következő évadra, akkor talán - legalábbis fejben - már arra próbálják összeállítani a kereteket, megnézni, kikre számíthatnak, kikkel erősödhetnek a 2020/21-es szezonra - amíg érdemi edzésmunkát nem végezhetnek.