FIBA EC: A hajrában győzött a Körmend a Legia Warszawa ellen
30
Oct
2019
FIBA EC: A hajrában győzött a Körmend a Legia Warszawa ellen
2019. október 30.  |  21:00

A kezdés előtt a körmendi szurkolók a lengyel-magyar barátságra
emlékeztek meg.

A zöld mezesek mindenesetre nem sokat barátkoztak, pillanatok alatt 3-8 állt az eredményjelzőn, majd a hetedik percben, 5-15-nél már időt is kellett kérnie Matthias Zollnernek. Bár nem dobott jól a Körmend, sikerült kicsit közelebb férkőznie a – pontszegény – első negyed végére (11-17).

A folytatásban védekezést váltottak a hazaiak, sokkal agresszívebbek lettek. Két és fél perc után, Ferencz triplájával 16-19-re feljöttek, időt is kértek a lengyelek. A 16. percben már csak egy volt közte (21-22). Teljesen megzavarodott a Varsó, sorra adta el a labdákat, fordított az MTE. Újabb vendég időkérés következett. A hajrában már a Körmend vezetett, Finke hármasával mégis 27-28-as állással mentek pihenőre a csapatok.

A fordulás után Edwards előbb gólra váltott egy technikai miatt megítélt büntetőt, majd visszapöcizett egy kimaradt duplát. De nem adták fel a lengyelek sem, felváltva potyogtak a kosarak. A harmadik etap derekán, 35-40-nél Zollner hívta magához övéit. Ismét fordult a kocka, 49-46-ról vártuk a záró felvonást.

Kezdett egyre jobban fáradni a Varsó. A 36. percre meglógott héttel a Körmend (60-53). Innen pedig már nem volt visszaút. A vége gála lett, megérdemelten nyertek a piros-feketék.

A lefújás után a vendég csapat nagyon hálás volt a körmendi B-középnek, amely a „Polska! Polska!” skandálásba kezdett - írta a BB1.hu.

Egis Körmend - Legia Warszawa 74-60 (11-17, 16-11, 22-18, 25-14)

FIBA Europe Cup, H-csoport, 2. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: Vuckovic (szlovén), Mitrovski (észak-macedón), Spanic (szlovén)

Körmend: Turner 14/3, Oroszi -, Edwards 21/3, Varnado 11/3, Taylor 12. Csere: Kastrati 7/3, Ferencz 9/9, Durázi -, Németh -, Takács -.

Varsó: Brandon 7, Nowerski 8, Belemene 4, Matczak 11, Finke 15/9. Csere: Kowalczyk 6/3, Linowski 2, Pinder 5, Saczewski -, Kuzkow 2, Niziol -, Sadowski -.

Vármegyei szövetségek