Női NB I: Győzött a Csata, a Győr és a DVTK is
26
Oct
2019
Női NB I: Győzött a Csata, a Győr és a DVTK is
2019. október 26.  |  21:35
A két csapat játékát látva előzetesen is egy ponterős mérkőzésre számíthattunk. A telt házas városmajori csarnokban a Csata villámrajtot vett három triplával. A különbség 20-9-nél már átlépte a 10 egységet a felek között. Az első szakasz végén pedig 24-15-re ment a Csata. A második etap elején 14 ponttal is ellépett Tursics Krisztián együttese, de a TFSE-MTK nem adta fel. Alisia Jenkins lépett elő vezérré, aki egymaga 21 pontot szerzett az első 20 percben. A félidőben így 50-42-re felzárkóztak a hazaiak. A Csatánál Cannon és Gustafson járt 11-11 pontnál. A két gárda pedig már ekkor 10 triplánál tartott.
 
A harmadik negyed hatalmas fordulatokat tartogatott. A TFSE két hárompontossal indított, majd 50-50-nél egyenlített. Erre azonban Lelik Réka válaszolt szintén távolról. A különbség 3-5 egység között állt be. Az etap hajrája azonban a Csatának sikerült jobban egy 11-4-es sorozattal. Végül erre építve 69-61-re ment a záró szakasz kezdetén. A látványos és kifejezetten közönségszórakoztató mérkőzés utolsó 10 percét Horváth és Bernáth triplaváltása vezette fel. A TFSE nagyot küzdött és remek villanásokkal igyekezett meccsben maradni, de a játék képe érdemben nem változott: 9-11 pont környékén menedzselte előnyét a Csata és végül 100-87-es győzelmet aratott.
 
TFSE-MTK – NKE-FCSM Csata 87-100 (15-24, 27-26, 19-19, 26-31)
 
Legjobb dobók
 
TFSE-MTK: Alisia Jenkins 36/6, Chanise Jenkins 23/9, Bernáth Réka 10/6.
 
NKE-FCSM Csata: Lelik Réka 22/12, Megan Gustafson 18/3, Zala Friskovec 17/9.
 
 
 
Egyik csapat sem várhatta ideális előjelekkel a mérkőzést. A PINKK-nél edzőváltás történt a héten, a Győr pedig váratlanul nagy arányú vereségbe szaladt bele az Európa Kupában a Gernika otthonában. Ez azonban nem érződött Milos Pavlovic gárdáján, mely motiváltan kezdett és már egy 8-2-es futással egyértelművé tette fölényét. Zofia Hruscakova játékáról szólt az első negyed, aki egymaga 13 pontot szerzett, a csapata pedig 10 perc után 21-15-ös előnyben volt. A második szakaszt 13-3-as sorozattal indított a Győr és innentől nem lehetett kérdés a győztes kiléte.
 
A félidőben úgy vezettek 46-24-re a győriek, hogy a 29 mezőnykísérletükből 17 utat talált a gyűrűbe. Ehhez jött 9 szerzett labda. A PINKK-nél 36%-os mezőnymutató mellett a 12 eladott labda okozhatott igazán fejfájást a megújuló szakmai stábnak. A harmadik negyed valamivel kiegyenlítettebb játékot hozott. A 21 mezőnykosarukból 7-et ekkor szereztek a hazaiak. Ezt a 10 percet így 23-19-re nyerte a Győr, de ezzel is magabiztosan tartotta 20 pont feletti előnyét. Az utolsó 10 perc újra jelentős győri fölényt hozott és így végül Milos Pavlovic gárdája önbizalmat építő 92-54-es idegenbeli sikert aratott.
 
PINKK-Pécsi 424 – UNI Győr – MÉLY-ÚT 54-92 (15-21, 9-25, 19-23, 11-23)
 
Legjobb dobók
 
PINKK-Pécsi 424: Shenita Landry 17, Szücs Lilla 13, Emma Stach 9.
 
UNI Győr – MÉLY-ÚT: Zofia Hruscakova 17/3, Dombai Réka 12, Varga Zsófia 12.
 
 
 
A hétközi Európa Kupa mérkőzésen bokasérülést szenvedő Cyesha Goree és Ziomara Morrison nélkül lépett pályára a Vasas otthonában a DVTK. Ennek ellenére Cziczás László együttese kezdett jobban és ponterős játékkal az első percekben 10-4-es előnyt épített fel. Az első etap végén pedig már 19-9-re ment a DVTK, mely 18 mezőnykísérletéből 9-et értékesített. Ugyanez az arány a Vasas oldalán 17-ből 3 volt. A második negyedben a félidőig 11 pontig jutó Fraser vezetésével 25-19-re felzárkózott a Vasas. Utóbb azonban kiderült, hogy ekkor jegyezhettük fel a legszorosabb mérkőzésállást. A folytatásban ugyanis újra a 10 pontot ostromolta a differencia, sőt át is lépte azt a félidő hajrájában.
 
A 43-29-es nagyszünetben a DVTK-nál Shatori Walker-Kimbrough 12, Maja Skoric 10 egységnél járt. A Vasasnál elsősorban a 12 eladott labda okozhatott hiányérzetet. A döntést a harmadik negyed hozta el. Az első találatot még Murray duplája jelentette, de ezt követően 11-0-futást mutatott be a DVTK. Ezzel 54-31-re módosult az állás. Végül a harmadik szakaszt 25-12-re nyerte a miskolci gárda. Ki kell emelni Pusztai Petrát, aki egymaga 8 pontot jegyzett ebben a negyedben. Érdekesség, hogy a DVTK ekkor szerezte az első tripláit ezen az estén. A záró szakasznak 68-41-ről futottak neki a felek. Itt már nem volt kérdés a győztes kiléte. Kiegyenlített játékot láthattunk. Végül ezt a periódust minimális különbséggel meg is nyerték a hazaiak és így alakult ki a 87-62-es végeredmény.
 
Vasas Akadémia – Aluinvent DVTK 62-87 (9-19, 20-24, 12-25, 21-19)
 
Legjobb dobók
 
Vasas Akadémia: Brianna Fraser 21/3, Vukov Szonja 18/9, Böröndy Vivien 9/3.
 
Aluinvent DVTK: Shatori Walker-Kimbrough 17, Pusztai Petra 16, Kiss Angelika 14, Maja Skoric 14.
 
 
 
Fotó - dvtk.eu

Vármegyei szövetségek