Női NB I: Győzött a Győr és a DVTK
28
Sep
2019
Női NB I: Győzött a Győr és a DVTK
2019. szeptember 28.  |  09:30

Pontgazdag mérkőzésen győri siker

 

Az első negyedben fej-fej mellett váltott vezetéssel haladtak a
csapatok, végül 27-27 után 7-0-val zárta ezt a szakaszt a Győr. A
második negyedre is lendületben maradtak a győriek, így 43-31-nél már
16-4-es hazai szériát regisztrálhattunk. A pontgazdag mérkőzésen a
félidőben 60-48 állt az eredményjelzőn. Az első 20 percben a Győr a 37
mezőnykísérletből 23-at értékesített, míg a Vasas pedig 33-ból 20-at.

A harmadik szakaszra sem vettek vissza a csapatok. Sőt, Tóth Orsolya,
illetve két amerikai légiósa vezetésével a Vasas elkezdte ledolgozni
hátrányát. 77-63 után egy 6-0-s sorozattal jött 10 pont alá Földi Attila
együttese. A hazaiak időkéréssel igyekeztek rendezni a soraikat, de
innen már nem tudtak hasonló mértékben elszakadni. A 86-75-ről induló
záró etap közepén 94-91-nél látótávolságba érkezett a Vasas.

A Győrnél Hruscakova lépett elő vezérré, aki két gyors duplát szerezve
98-91-es előnyhöz jutatta csapatát. Innen már kézben tartotta a meccset
a Győr. A Vasas két triplával igyekezett zárkózni, az utolsó két percben
azonban hat büntetőjéből ötöt értékesített a Győr és ezzel megszerezte a
győzelmet. A 105-97-es végeredményt hozó találkozón Ygueravide és Török
17-17, Hruscakova 14 ponttal zárt. A Vasasnál Fraser 32, Murray 24, Tóth
21 pontot jegyzett - írta a wbasket.hu.

UNI Győr – MÉLY-ÚT  – Vasas Akadémia 105-97 (34-27, 26-21, 26-27, 19-22)

Győr, egyetemi csarnok, 150 néző
V.: Söjtöry, Minár, Major.

UNI Győr: YGUERAVIDE 17/9, Czank 7, Dombai 12/6, HRUSCAKOVA 14, DeVaughn
6. Csere: Dúl 6/3, Varga Zs. 8, Révész, Papp K. 5/3, TÖRÖK Á. 17/6,
BARNAI 13.

Vasas: MURRAY 24/3, TÓTH O. 21, Böröndy 3, Karlócai 3/3, FRASER 32.
Csere: Vukov 5/3, Budacsik, Smailbegovic 2, Madár K. 5/3, Szerencsés 2,
Hizsnyik, Madár E.



Elveszítette első meccsét az újonc

A városmajori találkozón debütált az élvonalban a TFSE, míg a DVTK a
remek csapatteljesítményt hozó Euroliga selejtező után készült az
összecsapásra. Az első negyedben nem alakult ki nagy differencia a felek
között. A DVTK 12-11-es hazai vezetés után 9-2-es szériát produkált, de
jó távoli dobásokkal az első szakasz végére 22-19-re visszakapaszkodott
a TFSE. A második negyedben ritmust váltott Cziczás László együttese:
24-21 után 22-2-es sorozatot bemutatva állva hagyta riválisát. A
félidőben 46-25-ös állást rögzíthettünk. Maja Skoric 10, Ziomara
Morrison 9 pontnál járt a vendégeknél, akik ekkor 28-19-re vezettek a
lepattanócsatában.

A harmadik negyedben sokáig 15-19 pont között mozgott a differencia a
felek között. A TFSE azonban nagy erőket mozgosítva igyekezett a lépés
tartani, így 55-36 után 12-2-es rohanással 57-48-ra felzárkózott. Az
utolsó 10 percnek is erről az állásról vágtak neki a csapatok. A DVTK
rendezte sorait és kulcsemberei ponterős játékával újra gyorsan növelte
előnyét. Hat és fél perc alatt 77-56-ra lépett el. A fordulatos
találkozón a hajrában ismét közelebb került a TFSE, így alakult ki a
83-66-os végeredmény. A győztes gárda legeredményesebbje a 21 pontos
Maja Skoric lett, de Morrison 16 pont, 10 lepattanós dupla-duplát ért
el, míg Cyesha Goree 12 ponttal és 11 lepattanóval zárt.  A hazaiaknál
Alisia Jenkins jutott 23 pontig, illetve 19 lepattanóig - írta a
wbasket.hu.

TFSE-MTK – Aluinvent DVTK 66-83 (19-22, 6-24, 23-11, 18-26)

Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok, 150 néző
V: Frányó Péter, Balogh Gyula, Szilágyi Bálint.

TFSE-MTK: C. Jenkins 19/6, Bernáth 5/3, Süle 8, A. Jenkins 23/3, Arsenić
2. Csere: Németh 2, Doktor 6/3, Kováts, Miháczi 1, Boros.

DVTK: Medgyessy 9/6, Pusztai 10, Škorić 21/6, Goree 12, Morrison 16/3.
Csere: Zele, Szűcs R. 9, Kiss A. 6, Frindt.

Vármegyei szövetségek