FIBA Europe Cup: A Szolnok első, az Alba második lett
21
Nov
2018
FIBA Europe Cup: A Szolnok első, az Alba második lett
2018. november 21.  |  23:30
Három légiósa nélkül kapott ki a Falco

A sérült Curry, Norfleet és Balmazovics nélkül várta idei utolsó FIBA-kupa mérkőzését a Falco.

A nézőszámon is meglátszott a késői kezdés, illetve, hogy a szombathelyiek szempontjából már nem volt tét, hangulattalan edzőmeccs jelleget öltött az este. Több mint három percig egyik csapat sem talált be, Bíró törte meg a csendet. 11-5-tel nyitott a szívósan védekező Falco, de aztán 10-0-val fordítottak a lassan éledező olaszok. Egy negyed után 14-18 volt az állás.

A folytatásban tovább nyílt az olló, Cooley büntetőivel, a 14. percben lett először kétszámjegyű a különbség (19-30). Nem sokkal később időt is kért Okorn. Egy darabig még három légiósa nélkül is látótávolságon belül tudott maradni a Falco, a félidőre azonban kialakult a legnagyobb különbség (30-47).

Spissu triplájával már húszra rúgott a differencia, aztán Pustahvar és Bamforth is beköszönt kintről. 33-55-nél időt kért a vasi együttes. Hiába, a 25. percben, Polanara büntetőivel már harminccal vezetett a Sassari. Kicsit visszajött ugyan a Falco, de aztán visszaállt minden a régi kerékvágásba. A reklamáló Okorn ellen technikait ítéltek a játékvezetők, 45-75-ről indult a záró felvonás.

Nagy csoda már nem történt az utolsó tíz percben, csak a végeredmény volt a kérdés. A tartalékos Falco nem tudott meglepetést okozni, így vereséggel búcsúzott a nemzetközi porondtól - írta a BB1.hu.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Dinamo Sassari 60-92 (14-18, 16-29, 15-28, 15-17)

FIBA Europe Cup, H-csoport, 6. forduló
Szombathely, Aréna Savaria, 1300 néző
V.: Tsaroucha (görög), Vladic (osztrák), Sahin (török)

Falco: Váradi 10/3, Bíró 14/12, Pustahvar 11/9, Tóth 8, Reddic 14. Csere: Hódi -, Kucsora 3/3.

A Sassari legjobb dobói: Polonara 15/3, Pierre 15/9, Bamforth 14/12.

 

Nehezen, de nyert, így csoportelsőként jutott tovább az Olaj

Szerda este a Leicester Riders vendégeként a csoportelsőségért lépett pályára a Szolnoki Olaj KK a FIBA Europe Cup hatodik körében. A találkozó elején kicsit beragadt az Olaj, öt perc játék után az angolok vezettek 12-6-ra. A folytatásban felzárkózott a magyar bajnok, az első negyed végén 20-18-ra vezetett a Leicester. A második negyed elején újra elhúzott nyolc egységre a hazai együttes, de a Szolnok megint tapadt ellenfelére, így a nagyszünetben 38-38-at mutatott az eredményjelző.

Tóth Ádám kettesével a második félidő elején átvette a vezetést az Olaj, de Vojvodáék nem érezhették nyeregben magukat, mert a harmadik negyed felénél 49-47 volt az állás. A folytatásban felváltva estek a kosarak, a zárófelvonást 57-57-es eredménnyel várták a mérkőző felek.

A negyedik negyed elején folyamatosan egy-két pont volt a különbség a csapatok között, majd 6:44-el a végső dudaszó előtt 65-60-nál Alekszics-mester kért időt. Hazai kettesre Rowsey két triplával válaszolt, így egy pontra csökkent az Olaj hátránya (67-66). Négy perc volt vissza, amikor Rowsey újabb hárompontosa után már a Szolnok vezetett 71-70-re, rögtön jött is a Leicester időkérése. Washington süllyesztett el egy trojkát, amire szolnoki oldalról Milosevics válaszolt a vonalon túlról (73-74). Egy perccel a vége előtt Rowsey újabb triplát értékesített, így néggyel ment az Olaj (77-81). A Leicester egyenlítésért rádobott triplája lejött a gyűrűről, így a Szolnok csoportelsőként jutott tovább - írta a BB1.hu.

Leicester Riders BC - Szolnoki Olaj KK 81-84 (20-18, 18-20, 19-19, 24-27)

FIBA Europe Cup, 6. forduló
Leicester, Morningside Arena

Leicester: Burnett 30/9, Anderson 6, Holder 3/3, Larsson 7, Douse 4 Csere: Gamble 6/6, Washington 6/6, Wayne 11, Thomson 8, Ward-Hibbert -, Lascelles -.

Olaj: Rowsey 20/18, Kovács 4, Vojvoda 18, Murphy 3/3, Andric 7 Csere: Benke 2, Tóth 11, Airington -, Milosevics 19/12.

 

A szünet után átrohant a Varese az Albán

A mai Varese-Alba mérkőzés tétje az volt, hogy a két együttes közül ki lép tovább elsőként az F-csoportból. A fehérváriaknak ehhez a győzelem mellett belefért volna egy nyolc pontnál kisebb arányú vereség is.

Már a térdműtéten áteső Lóránt nélkül állt fel az Alba, illetve ezúttal Cartwright sem kapott lehetőséget.

Az első félidő nem a támadójátékról szólt egyik oldalon sem. Sok volt a hiba mindkét oldalon, nagyot küzdöttek a csapatok, a kosárszegény első negyed után 15-11-re vezetett a Varese.

22-19-ig szoros volt a mérkőzés, aztán megléptek a hazaiak a gyengén célzó fehérváriaktól. A félidőre tíz pontos különbséggel vonultak öltözőbe a felek (37-27).

A harmadik negyed elején állandósulni látszott a közte tíz, viszont ekkor már belelendültek a csapatok a pontgyártásba. Vissza is jött egál közelébe a magyar csapat, aztán újra elmentek 61-51-re a hazaiak. Dzunics időt is kért a hajrában, Iannuzzi büntetőivel alakult ki a harmadik negyed végeredménye.

9-0-val nyitott a Varese, pillanatok alatt húsz fölé ugrott a differencia. Másfél perc után újra időt kellett kérnie Dzunicsnak. Hiába, átrohantak az olaszok a magyar bronzérmesen, nem sokkal később már harminc is volt közte. A végére elfáradt a tartalékos Alba, amely így másodikként jutott tovább csoportjából - írta a BB1.hu.

Pallacanestro Varese - Alba Fehérvár 91-66 (15-11, 22-16, 26-24, 28-15)

FIBA Europe Cup, F-csoport, 6. forduló
Varese, Enerxenia Arena

A Varese legjobb dobói: Bertone 17/3, Archie 13/12, Tambone 13/9.

Alba: Boykins 7/3, Keller 2, Bullock 7/3, Freeman 18/6, Heath 15/6. Csere: Filipovity 3/3, Tóth 9/9, Peringer 1, Varga 4.

 

Fotó - fiba.basketball 

Vármegyei szövetségek