FIBA EC: Újabb Alba-győzelem a nemzetközi porondon
23
Oct
2018
FIBA EC: Újabb Alba-győzelem a nemzetközi porondon
2018. október 23.  |  20:50
Kedd este a bolgár Rilski Sportist együttesét fogadta az Alba Fehérvár a FIBA Europe Cup csoportkörének második fordulójában. A bolgárok kezdtek jobban, akik három perc elteltével 6-4-re vezettek. Az első negyedben felváltva estek a kosarak, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. Az utolsó két perc minimálisan a vendégeknek sikerült jobban, tíz perc játék után 21-24 volt az állás.

Bolgár triplával indult a második negyed, majd nem sokkal később már 7 egység volt a vendégek előnye (22-29). Az Alba azonban nem hagyta meglógni ellenfelét, pillanatok alatt csökkentette a különbséget, sőt, Filipovity hárompontosa után már egyenlő volt a meccs (29-29). Cartwrigth ziccere után átvették a vezetést a fehérváriak, igaz csak egy pillanatra, mert Marinov a harmadik hármasát is elsüllyesztette (32-35). Az első félidő utolsó percei azonban az Albáról szóltak, Heath kétszer is zsákolással ugraszotta fel a közönséget, a nagyszünetben 43-40-et mutatott az eredményjelző.

A második félidő elején is felváltva hullottak a pontok, majd egalizált a Rilski (45-45). A harmadik negyed derekán négy ponttal meglépett a vendégcsapat, de Freeman egy triplával gyorsan lehűtötte a kedélyeket. Freeman újabb távolija után már az Alba vezetett. Az előny az etap végére még nőtt is, Lóránték hatpontos fórral várták a zárófelvonást (63-57).

A negyedik etapban teltek a percek, az Alba pedig tartotta a különbséget. Öt perccel a végső dudaszó előtt aztán három egységre zárkóztak a vendégek, Braniszlav Dzunics vezetőedző rögtön időt is kért. A fehérváriak higgadtak tudtak maradni az utolsó percekben és 84-80-ra megnyerték második csoportmeccsüket is – írta a BB1.hu.

Alba Fehérvár - Rilski Sportist 84-80 (21-24, 22-16, 20-17, 21-23)

FIBA Europe Cup, F-csoport, 2. forduló

Alba: Cartwright 15/3, Boykins 7/3, Keller 10/6 Lóránt 10, Heath 10 Csere: Freeman 14/6, Bullock 6, Filipovity 12/6, Tóth -.

Rilski: Hadzhirusev 8/6, Edwards 18/12, Georgiev 5/3, Jenkins 15, Gugino 6 Csere: Barro 2, Bozov 11/3, Marinov 15/15, Marincheshki -, Vasov -.


Fotó - Simon Erika, fiba.basketball 

Vármegyei szövetségek