2017/2018 - Alba Fehérvár - Debreceni KA 67-54
11
May
2018
2017/2018 - Alba Fehérvár - Debreceni KA 67-54
2018. május 11.  |  18:11
Nagy lendülettel kezdtek a csapatok, gyorsan nekiestek egymásnak. A Debrecen számára létfontosságú volt a meccs, ennek megfelelően játszottak, szinte extázisban! A Fehérvár azonban nem hagyta magát, szívósan küzdöttek ők is. Döntetlen állással zárult az első felvonás. A nagy csata folytatódott ezután is, parázs jelenetek zajlottak a nézőtéren és a parketten egyaránt. A hajdúságiaknál Petrikovits remekül játszott, a fehérváriak nehezen boldogultak vele. Mindösszesen egy duplányi volt a különbség a nagyszünetben a Debrecen javára.

A térfélcsere után folytatódott a férfias küzdelem, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. Három negyed elteltével 5 ponttal vezetett a Debrecen, de még semmi sem volt lefutva! A záró játékrészben kijött védekezésben egész pályára az Alba, de az elején még ezt is elbírta a Cserfalvi-legénység. A negyed felénél átvette újra a vezetést a Fehérvár, és innen már nem volt visszaút. Bedarálták a végére az elfáradó Debrecent. A végén 13 pont lett a különbség. A torna eddigi legszínvonalasabb mérkőzésén a fehérváriak utolsó negyedbeli parádés játékuknak köszönhetően megnyerték a mérkőzést, soha rosszabb csatát! A Debrecen is megérdemel minden dicséretet, emelt fővel jöhettek le a pályáról.

Edzői nyilatkozatok:

Mathieu Donnard: "Várható volt, hogy a tornán lesz hullámvölgyünk, de ezt is jól tudtuk kezelni. Örülök, hogy a végjátékban ilyen határozottan és koncentráltan játszottunk."

Cserfalvi István: "Már a döntő mezőnyének kialakulása után mondtam, hogy a Fehérvár a legjobb csapat a mezőnyben. Csapatom nagyon jól helytállt, csaknem végig vezettünk. A végére nagyon elfáradtunk, de én úgy érzem, hogy a hátralévő meccseket is figyelembe véve, ez volt a döntő."



Vármegyei szövetségek