2017/2018 - Budapesti Honvéd - Alba Fehérvár 59-97
10
May
2018
2017/2018 - Budapesti Honvéd - Alba Fehérvár 59-97
2018. május 10.  |  22:34
Villámrajtot (0-10) vett a Fehérvár tudatosítva ellenfelével, hogy győzni szeretne a székesfehérvári gárda. Az első negyedben a Honvéd erejéből hat perc alatt mindössze 4 pontra futotta, míg ez idő alatt a kék-fehérek 20 ponttal terhelték az ellen kosarát. Már az első 10 percre meggyőző, 13-36-os volt a fehérvári előny. A második etap is ugyanilyen mederben zajlott, erőtől duzzadó játékkal rukkoltak elő Somlai-Kissék. Félidőben 27-60 volt az állás.

A fordulás után nagy előnyük birtokában sem lazítottak Sodiq-ék, továbbra is remek ritmusban játszottak. Agresszív védekezésből indulva a megszerzett labdákból könnyű kosarakat szereztek. 25 perc elteltével már kétszer annyi pontot dobott a Fehérvár, mint a Honvéd (35-70). A záró felvonásban is folytatódott az Alba Fehérvár offenzívája, amely egy percig sem vette félvállról a mérkőzést a biztos előny birtokában. A végén csak az volt a kérdés,hogy sikerül-e elérnie az Albának a bűvös 100 pontos határt. Nos, ez elmaradt, de így is nagyon könnyed győzelmet arattak Góbiék.

Edzői nyilatkozatok:

Fülöp Botond: "Akaratban, illetve hozzáállásban nem sikerült felnőnünk az Alba Fehérvár csapatához, akiknek szívből gratulálok a győzelemhez!"

Mathieu Donnard: "Jó kezdésünkkel sikerült eldöntenünk a mérkőzést viszonylag nagyon hamar, így mindenki ismét pályára tudott kerülni, jól eloszlottak a játékpercek. Viszont a későbbiekben koncentráltabbnak kell lennünk, mert ettől csak keményebb mérkőzések következnek."

Vármegyei szövetségek