2017/2018 - Alba Fehérvár–Nyíregyházi Sportcentrum 64-61
28
Apr
2018
2017/2018 - Alba Fehérvár–Nyíregyházi Sportcentrum 64-61
2018. április 28.  |  16:32
Két éve még az U16-os korosztályban, a torna ugyanezen fázisában találkozott egymással a két csapat, akkor a nyíregyháziak nyertek egyetlen ponttal Debrecenben. A meccs presztízsét növelte, hogy az Alba kispadján az a Pethő Ákos ült, aki tavaly a nyíregyházi csapattal szerzett bajnoki címet az U18-ban, ugyancsak Debrecenben.

A meccs elején a Fehérvár kapta el a ritmust, és már 30-19-re is vezetett. Érezhető volt a Fehérvár játékán, hogy Pethő Ákos jól ismeri korábbi tanítványait, a kulcsemberekkel szemben kiválóan védekeztek. A hazaiak javára legyen mondva, hogy egyetlen percre sem adták fel, és szívós munkával csökkentették a hátrányukat. Bejött egy-egy távoli dobás, a védekezés is jól működött, így az utolsó negyedben többször is sikerült egyenlíteni.

Az Alba a vége előtt nem sokkal 61-54-re vezetett, de újra egyenlített az NYSC, sőt támadhatott a vezetésért. A tripladobás azonban kimaradt, így az Albáé volt az utolsó támadás. Már úgy tűnt, hogy hosszabbítás dönthet, amikor a center Seyi Awogbemi a dudaszó pillanatában a triplavonalon túlról eldobta a labdát, és az a palánkról a gyűrűbe vágódott.

Ezzel eldőlt, hogy nem lesz címvédés. Illetve már csak egyetlen ember ismételhet, és az Pethő Ákos...

Edzői nyilatkozatok:

Pethő Ákos: "Nagyon küzdelmes mérkőzés volt, mert a Nyíregyháza, annak ellenére, hogy végig hátrányban volt, egy pillanatra sem adta fel. Mindkét csapat jól ismerte egymást, ebből alakult ki egy kevéspontos mérkőzés. Sok sikert a nyíregyházi csapatnak a bronzmérkőzésen."

Boczkó Ádám: "Gratulálok az Alba Fehérvár csapatának! A sírból hoztuk vissza a mérkőzést, mert a második félidőben elkaptuk a játék ritmusát, főleg védekezésben, és a távoli dobásaink is bejöttek. Egylabdás mérkőzés volt, a győztes kosarat az ellenfél szerezte dudára dobott palánkos hármassal."

Vármegyei szövetségek