2017/2018 - Vasas Akadémia–SZEDEÁK 79-64
27
Apr
2018
2017/2018 - Vasas Akadémia–SZEDEÁK 79-64
2018. április 27.  |  13:24
A nap második mérkőzésén az előző napi két vesztes találkozott, és a Vasas hamar meglépett 20-7-re, ami meghatározta a folytatást. A második félidőben közelebb került ellenfeléhez a Szedeák, kihasználva, hogy a fővárosiaknál azért érződött a csütörtöki, hosszabbításos mérkőzés fáradtsága. Győzelmével a Vasas előtt felcsillant a négy közé jutás lehetősége, ehhez este le kell győznie a Debrecent.

Edzői nyilatkozatok:

Faragó Péter: "Szerettünk volna könnyed mérkőzést, ennek megfelelően indítottunk. A második félidőben sajnos sok labdát eladtunk, de akkora előnyünk volt, hogy nem tudott utolérni bennünket a Szedeák annak ellenére sem, hogy a csütörtöki mérkőzés fáradtságával léptünk pályára. A célunkat végül elértük, az esti mérkőzésen is jól szeretnénk játszani."

Simándi Árpád: "Sajnos megint nem játszottunk jól, a második félidőben hiába szereztünk sok labdát, akkora előnyhöz jutott a Vasas, hogy nem tudtunk fordítani."

Vármegyei szövetségek