Soproni SI - Szolnoki Olaj KK 98:64
24
Apr
2016
Soproni SI - Szolnoki Olaj KK 98:64
2016. április 24.  |  11:10

A hetedik hely megszerzése volt a cél a Soproni Sportiskola és a Szolnoki Olaj csapatának a junior döntő utolsó játéknapjának első mérkőzésén. 

A két csapat közül a soproniak akarták jobban a győzelmet és ez az első perctől kezdve meg is látszódott. Gyakorlatilag rajt/cél győzelmet könyvelhetnek el, a sikerük egy percig sem forgott veszélyben. 

Már a félidőre 11 pontos előnyre tettek szert, amire a második félidőben még jócskán sikerült rátenniük. A végeredmény 98-64 a Sopron javára. 

Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a soproniaknál Polgárdy, Füzi és Németh, míg a szolnoki oldalon Rudner és Taiwo játéka volt említésre méltó. 

Meszlényi Róbert, a Sopron edzője: "Jobban akartuk a győzelmet mint ellenfelünk, de én azt hiszem ez látszott is. Emellé párosult egy jó, felszabadult játék és egy nagyon jo dobószázalék. Azt gondolom, hogy megérdemeltük a győzelmet és örülök, jó szájízzel tudunk hazamenni erről a tornától." 

Honti Viktor, a Szolnok edzője: "A tegnapi ki-ki mérkőzés után nem sikerült elérni az újonnan kitűzött célt. A gyerekek teljesen szétcsúsztak fejben és nem tudtak felpörögni a mérkőzésre. Főleg védekezésben voltunk lassúak, akarat gyengék, amit a Sopron ki is használt és végül megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Gratulálok nekik!"