Budapesti Honvéd - Szolnoki Olaj KK 66:63
23
Apr
2016
Budapesti Honvéd - Szolnoki Olaj KK 66:63
2016. április 23.  |  14:48
 

A Honvéd Szolnok mérkőzést mindkét csapat rossz passzban várta. Míg a Honvéd egy nehezen feldolgozható vereség után lemaradt a négybe jutásról, addig a Szolnok a torna eleji rossz formája miatt nem juthatott be a legjobbak közé. 

Az első félidőt kézben tudta tartani a Honvéd legénység, gyakorlatilag végig vezetve játszhattak.  

A harmadik negyed végére azonban sikerült fordítania a Szolnok eggyütesének, köszönhetően a sikeres külső dobásaiknak. 

A második játékrészben érezhető volt, hogy fáradtabbak a csapatok. Egyre több hiba jellemezte a játékot. Sok volt az eladott labda és kihagyott dobás.

Egy izgalmas végjáték következett, ahol nem tudtak dűlőre jutni a csapatok. A torna első hosszabbítására került sor.

A ráadásban kevés kosár született, inkább a küzdés dominált. A végén büntetők döntöttek, és az, hogy ki bírja jobban idegekkel. A honvédosoknak nem remegett meg a kezük és győzedelmeskedni tudtak 66-63 as arányban.

Simon Nándor, a Honvéd edzője: "Aki ismeri az előzményeket, hogy min ment keresztül a csapatunk az tudja, hogy lélektanilag egy nagyon mély pozícióból kellett felállnunk. Egy olyan mérkőzésnap után, ahol kétszer volt lehetőségünk végjátékban kiharcolni az elődöntőt, ami nem jött össze.  Sikerült pihennünk egy nyolc órát, aztán egy olyan Szolnoki Olajt legyőzni, itthon a hazai pályánkon, akitől ott is és itthon is kikaptunk az alapszakaszban. Hatalmasat küzdöttünk. Gratulálok a csapatnak. Hajrá Honvéd!  

Honti Viktor, a Szolnok edzője: "Először is gratulálni szeretnék a Honvédnak. Nagyot küzdött, megérdemelten játszhat az ötödik helyért. Mi is mindent megtettünk, amit csak tudtunk. Sajnos mas körülmények is hátráltattak minket. Megpróbálunk a hetedik helyért harcba szállni, remélem a gyerekek fontosnak érzik es összekapjak magukat. Most nagyon el vannak keseredve, de ők megtettek mindent, nem rajtuk múlt."