U20 fiúk: Nem sikerült a bravúr
19
Jul
2015
U20 fiúk: Nem sikerült a bravúr
2015. július 19.  |  00:48
Eddig az Eb-n hihetetlen magabiztos menetéléssel jutott elődöntőbe a finn válogatott, Svédországgal egyetemben veretlenül. A magyar fiúk küzdeni tudásról tanúbizonyságot téve, többször vert helyzetből visszaküzdve, bizonyították, hogy helyük van a torna legjobb négy csapata között. A két csapat az első elődöntőn találkozott.

A Michelsen, Madsen, Odabasi magas szekciót Hirvonen szolgálta ki labdákkal, az elején ezt egy alley-opp formájában tette meg, jelezve, hogy Finnország az A divízióért jött. Sajnos, ahogy ez eddig több meccsen is előfordult, gyenge dobóteljesítménnyel kezdtünk. Keller nyitotta a magyar pontáramlást, ám ekkor a finnek, Odabasi megmozdulásainak hála, már hat ponttal vezettek. Perlre nagyon figyeltek, Hopkins jól is tartotta, de voltak olyan pillanatok, amikor nem tudott mit tenni, 9-esünk úgy is kosárral végzett.

A finn válogatottnak, magas felépítésének hála, nagy előnye volt a lepattanózás, ebből a szempontból nagyon jól tartottuk őket, főleg Révész kiemelkedő küzdésének hála, ő 14 lepattanóval zárt. A palánk alatt azonban így is nagyon eredményesek voltak. Szembetűnő különbség a két csapat között a büntetőkben mutatkozott meg, míg a magyar fiúk 16-szor állhattak a vonalra, addig a finnek 25-ször.

A differencia egész meccsen minimális volt, 10 pont alatt végig, de egy-két alkalmat eltekintve, mindig a finnek javára. Míg nálunk ismét Perl volt a legfőbb pontfelelős, addig náluk Odabasi lépett elő, aki végül a meccs legeredményesebbjeként, 27 ponttal zárt.

Az utolsó negyedben léptek el végül legjobban a finnek. Ugyan az alapembernek számító Madsen kilenc perccel a meccs vége előtt kipontozódott, nem találtuk ellenszerét a finnek játékának. Három perccel a vége előtt egy 9-3-as rohammal zárkózni kezdtünk, Anton Mirolybov időkéréssel megtörte ezt és Finnország nehéz meccsen ugyan, de döntőbe jutott, kiharcolva magának az A divíziós indulást.

A közönség még percekig éltette a magyar csapatot, zúgott a „Szép volt fiúk!”, teljesen megérdemelten.
Holnap bronzmérkőzés következik, mégpedig 18 órakor a Vodafone Sportcentrumban a Svédország – Montenegró mérkőzés vesztesével, Montenegróval. A magyar válogatott a harmadik hely megszerzésével még kiharcolhatja az A divíziós szereplést.

Hajrá fiúk!

U20-as Európa-bajnokság, B-divízió, elődöntő

Finnország - Magyarország 69-58 (17-11, 10-13, 20-14, 22-20)
Székesfehérvár, Vodafone Sportcentrum
Magyarország: Váradi 5/3, Keller 8/6, Perl 20, Filipovity 9/3, Kővágó-Laska - Csere: Révész 8, Kósa -, Peringer -, Bán 8/6, Nagy B. -, Andrássy -

EB nyereményjáték: Tölts fel képet #‎ecu20b hashtaggel és nyerj egy Molten GR7-es labdát!
Bővebb információk: http://on.fb.me/1gEYCj6

Vármegyei szövetségek