U20 fiúk: Négy között vannak a magyar srácok
16
Jul
2015
U20 fiúk: Négy között vannak a magyar srácok
2015. július 16.  |  23:05
Számolgathattunk még a mérkőzés előtt, hogy pontosan milyen eredménnyel juthat tovább a válogatott. Svédország néhány órával korábbi győzelmével Macedónia felett viszont már biztossá vált, hogy maximum hét ponttal kaphatunk ki csütörtök este.

Eddigi csúcsot döntve, ezer főt is meghaladta a szurkolók száma, igazi katlanná vált a Vodafone Sportcentrum. Roslikau és Váradi váltottak triplákat a meccs elején, ehhez Salash társult, akire nagy termete ellenére nagyon oda kellett figyelnünk a hármas vonalon kívül is. Támadóoldalon nem voltak gondjai egyik csapatnak se, már az elején látszódott, hogy pont gazdag meccs elé nézünk. Kezdett meglépni az ellenfél, amikor Pór mester 11-18-as állásnál időt kért, a magyar feltámadás viszont váratott magára, öt pontos hátránnyal zártuk az első negyedet.

Tovább növelte előnyét a fehérorosz válogatott, Salash egyszerűen a pálya minden szegletéből képes volt kosarat szerezni. Nálunk Perl nem vállalt annyi befejezést, mint szokott, Váradi azonban ellenállhatatlanul játszott, óriási hatással volt a játékra: 24 ponttal és 7 lepattanóval zárt. A palánk alatt egyértelmű fehérorosz előny volt jelen, a félidőben nyolcat vertek ránk ebben a kategóriában. Főleg Salash pontjaival és védekező teljesítményével, 14 pontos előnnyel mehetett félidőre az ellenfél.

A harmadik játékrészt ugyan még rosszul kezdtük, 20 pontra is lemaradtunk, később megindultak a fiúk. Filipovity olykor már a pályát szántotta a lepattanókért, védekezésben pedig sokkal agresszívabbá vált a csapat, sok fehérorosz támadás zárult kosár nélkül. Sokkal nagyobb merítéssel bírt a magyar csapat: míg Pór Péter 10 embert forgatott, addig csak 7 fehérorosz lépett pályára.

A negyedik negyed elején zsinórban három támadólepattanót szedtek a fehéroroszok, pont szerencsére nem született belőle. Ellenben az eddig főleg gólpasszokat osztogató Perl (11-gyel zárt) megindulni látszott, előbb tempót dobott, majd faulttal együtt szerez egy ziccert.  Magyar oldalon Filipovity neve mellé írhattunk be fontos pontokat az utolsó percekben, az ellenfélnél Salash és Beliankou húzta a csapatot. 72-72-nél egyenlítettünk, ugyan még elléptek a fehéroroszok, az áhított hét pontos határt nem tudták túllépni, így hárompontos vereséggel menetelnek a négy közé fiaink.

A magyar válogatott a döntőbe jutásért Finnországgal találkozik, szombaton 18 órakor a Vodafone Sportcentrumban. A mérkőzésről élőképes közvetítés lesz elérhető, a linket a meccs előtt az MKOSZ Facebook oldalán tesszük közzé.

Szép volt fiúk!

Magyarország - Fehéroroszország 80-83 (20-25, 13-22, 23-20, 24-16)
Magyarország: Váradi 24/15, Keller 9/3, Perl 18/3, Filipovity 14/3, Kővágó-Laska 4 Csere: Kósa 3/3, Peringer 4, Bán -, Nagy B. -, Révész 4

Vármegyei szövetségek