U18 fiúk: Nem volt szerencsénk
08
Jul
2015
U18 fiúk: Nem volt szerencsénk
2015. július 8.  |  01:01
Körmend után Nyíregyházán folytatja felkészülését az ausztriai, B-divíziós Európa-bajnokságra a magyar U18-as válogatott. Ferenczi Tamás fiai kedden este az elitkörbe tartozó csehekkel csaptak össze.

Az első félidő a vendégeké volt, a szünetben már tizenöt ponttal is vezettek, ám Doktor Péterék nem adták fel, és a második játékrészben ledolgozták hátrányukat. A hajrá sajnos nem a mieinknek kedvezett, egy pontos vereséget szenvedtünk.

Ferenczi Tamás szövetségi edző: Az első félidőben gyenge dobóteljesítményt nyújtottunk a hárompontos vonalon túlról, hét kísérletünkből egyet sem tudtunk bedobni. A csehek ezt nagyon jól kihasználták és 15 pontos előnyre tettek szert. A második félidőben védekezésünk feljavult, agresszívabbakká váltunk, ennek eredményeképpen a támadójátékunk is feljavult. A betörések utáni kiosztásokat jó százalékkal értékesítettük, a csehek ezáltal kijjebb húzódtak, több hely maradt mögöttük. A mérkőzést elveszítettük, de ami dicséretes, hogy 15 pontos hátránynál is megmaradt a hitünk és a végén egy egylabdás mérkőzést játszottunk azzal a cseh válogatottal, akik az divíziós EB-re készülnek, ahol a spanyol, a francia és az ukrán válogatott lesz az ellenfelük, valamint a múlt héten legyőzték idegenben Szerbia válogatottját.

Magyarország U18 – Csehország U18 77-78 (12-16, 13-24, 32-20, 20-18)
Nyíregyháza, edzőmeccs
Magyarország U18: Doktor 8/6, Horváth 10/3, Demeter 5/3, Bordács 4, Pápai 6 Cserék: Pongó 7, Mócsán 15, Kiss B 6, Márton 4, Fülöp 8, Kucsora 3/3, Krnjajski 1.

Vármegyei szövetségek