Zalakaroson kezdte meg a felkészülést az U16-os leány válogatott
07
Jul
2015
Zalakaroson kezdte meg a felkészülést az U16-os leány válogatott
2015. július 7.  |  16:50
Július 5-én vasárnap délben találkozott és kezdte meg ebédet követően a felkészülést az augusztus 13-23. között rendezendő A divíziós Európa-bajnokságra az U16-os leány válogatott.
Magyar Gergely szövetségi edző keretének tagjai szombatig tartózkodnak a csendes, nyugodt, jó felkészülési helynek számító Zalakaroson.
A programban napi két másfél órás edzés szerepel, szerda délutáni regenerációs, pihenőidővel megszakítva.
A vasárnap délutáni edzést követően a játékosok dopping- és drogvizsgálaton estek át. Ezekre a vizsgálatokra, azért volt szükség, mert a tavalyi Debrecenben rendezett U16-os Eb-n a csapat a megszerzett hatodik helyével kvalifikálta magát a július végén Grúziában, Tbilisziben rendezendő (EYOF) Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra.
A tavalyi nyári hazai rendezésű, sikeresen végződő Európa Bajnokságon résztvevő lányok közül nyolcan jelenleg is tagjai a bővebb keretnek.
A MOB égisze alatt futó eseményre pedig bizonyos feltételeket, mint például ezen vizsgálatokat teljesíteni kell.
A vasárnapi találkozót követően, hétfőtől-szerdáig Gábor Erzsébet másodedző tartja a lányoknak az edzéseket Magyar Gergely előzetesen összeállított tervei alapján.
A csapat szövetségi edzője az edzőtábort megelőző héten nyaralás közben vakbélgyulladást kapott és megkellett operálni. Jelenleg vizsgálatokat végeznek rajta és varratszedést követően szerda este csatlakozik a válogatotthoz.
A rendkívüli melegben a lányok jól dolgoznak és a motivált társaság nagyon összetartóan végzi a rájuk kiszabott edzésmunkát.
A holnapi délelőtti edzésen Gál-Pottyondy Anna műszeres erőnlétfelmérést fog végre hajtani a csapaton. Az eredményeknek és a jó tanácsoknak köszönhetően építjük fel a további edzésmunkát.

A válogatott tizenhat fős kerete és a stáb:
CZUKOR Dalma, VARGA Kamilla, SZELI Kitti (Soproni Darazsak)
LELIK Réka, BARHÁCS Laura, BOROS Dorka, FOITL Emília (Csata DSE)
BERNÁTH Réka, MÉRÉSZ Beatrix, PUSZTAI Petra (Vasas Akadémia)
RADÓCZ Fanni, JÁHNI Zsófia, SOÓS Réka (Szeged KE)
BÁZEL Bianka, JUHÁSZ Dorka (Kosárlabda Akadémia Pécs)
GEREBEN Lívia (Kecskeméti Kosárlabda Akadémia)

Szakmai stáb:
MAGYAR Gergely (szövetségi edző)
GÁBOR Erzsébet (edző)
BODROGVÁRY Iván (csapatvezető)
WÉBER Krisztina (gyúró)
LASZTOMÉRY András (technikai vezető)

A további program:

2015. július 14-21.
Edzőtábor, Budapest (Pasarét)
Edzőmérkőzések:
2015. július 19. Magyarország – Németország 17.30
2015. július 20. Németország – Magyarország 10.30
2015. július 21. EYOF fogadalomtétel 10.00

2015. július 23-24.
Edzőtábor, Budapest (Pasarét)

2015. július 25-augusztus 2.
EYOF (Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál), Grúzia, Tbiliszi

Mérkőzések:
2015. július 27. Lettország – Magyarország 16.15
2015. július 28. Magyarország – Oroszország 20.45
2015. július 29. Franciaország – Magyarország 18.30

Helyosztó mérkőzések a másik csoport együttesei ellen (Csehország, Törökország, Belgium, Grúzia) július 31. és augusztus 1.

A mérkőzés idők helyi időként vannak feltüntetve. A magyar időhöz képest +2 óra.

2015. augusztus 5-9.
Edzőtábor, Székesfehérvár (Szövetségi Edzőközpont)

Edzőmérkőzések:
2015. augusztus 7. Magyarország – Szlovénia 18.00
2015. augusztus 8. Szlovénia – Magyarország 18.00
2015. augusztus 11-24.

Európa-bajnokság, A divízió, Portugália, Mathosinhos

Mérkőzések:
2015. augusztus 13. Magyarország – Lettország 14.00
2015. augusztus 14. Spanyolország – Magyarország 18.30
2015. augusztus 15. Magyarország – Anglia 18.30

A mérkőzés idők helyi időként vannak feltüntetve. A magyar időhöz képest -1 óra.

Az Európa-bajnokság további mérkőzései a csoportbeli helyezéstől függenek.

Vármegyei szövetségek