Universiade: Egy győzelem, egy vereség
06
Jul
2015
Universiade: Egy győzelem, egy vereség
2015. július 6.  |  13:45
Vereséggel kezdte szereplését Dél-Koreában, Kvangdzsuban az Universiade-n női kosárlabda csapatunk. Sterbenz Tamás és Horvárh József együttese kétszeri hosszabbítás után kapott ki Kanadától

Kanada-Magyarország 70-65 (12-10, 13-15, 13-9, 14-18, 8-8, 10-5)
Magyarország: Baksa 18, Mányoky, Vukov 3, Zele 9, Szamosi 10. Cs: Koch 1, Pap 6, Németh A., Szabó F. 4, Martonosi 6, Fejes 8/6.
Statisztika: http://www.gwangju2015.com/info/

Magyar idő szerint fölöttébb szokatlan időpontban, éjjel 3 órakor dobták föl a labdát a kanadai-magyar női meccsen, csaatunk első találkozóján az Universiade-n. Persze az  ellenfélnek is szokatlan volt az időpont...
Kanada szerzett vezetést, majd Baksa Bettina labdát, s kosarat, amellyel egyenlítettek lányaink, sőt egyenlítő kosarunk szerzőjének újabb találata után már a mieinknél volt az előny. A folytatásban egy 8-2-es szakasszal ellépett a juharleveles együttes. A negyed hajrájában villant Pap Regina a szakasz végén 2 ponttal Kanada vezetett.
Pap révén egyenlítettek lányaink a második negyed elején, ám ezt követően egy 6-0-s rohammal ismét ellépett Kanada. Szamosi 4 és fél perces magyar kosárcsendnek vetett véget, s találata egy 5-0-s magyar "részhajrá" kezdetét jelentete: Koch Dóra értékesített egy büntetőt, majd Szabó Flóra villant. 1 pontra feljötek a lányok. Újra ellépett Kanada, de Szabó újabb találatával versenyben tartotta csapatunkat. A félidő   hajrájában mindkét oldalon több büntető maradt ki, Zele kosara után nem tudta pontra váltani a bónuszt. A félidő végén mégis az ő zsinórban szerzett 6 pontja révén tudott szünetre egyenlíteni a csapat.
Térfélcsere után a kanadaiak találtak be előbb, ám Szamosi bünettői, majd Vukov Szonja találatát követően 4-2 után 29-27-nél ismét magyar vezetést mutatott az eredményjelző. Sajnos zsinórban 7 pontot "vágott" Kanada, nagyon kellett az első sikeres magyar tripla, amelynek "elkövetője" Fejes Fruzsina volt - más egyébként nem is talált be egész meccsen távolról lányaink közül. A találat 4 perc 41 másodperces vészes magyar kosárínség végére tett pontot. A szakasz után 4 ponttal Kanada.
Sőt a 4. negyed is ellenfelünk pontjaival kezdődőtt, űm ezt követően csapatunk legjobbja, Baksa vezérletével bő mésfél perc alatt egy 6-0-t lányaink ledolgozták hátrányukat: tenisz kedvelők, figyelem, 40-40 volt az állás a 33. perc elején. Kanada újra vezetést szerzett, majd jött egy 3 perces "kollektív kosárcsend", amelyet követően ismét 4 ponttal ugrott meg ellenfelünk. Baksát azonban képtelenek voltak (szabályosan) tartani a kanadaiak, sőt mituán az első félidő végén parádézott, Zele is villant nem egészen 3 perccel a befejezés előtt, s kosarával ismét a mieienket juttatta előnyhöz - ráadásul ekkor a bónuszt is értékesítette. Vukov egy jó büntetője után , nem egészen 2 perccel a befejezés előtt 3 ponttal "mentünk", majd Zele kipontozódott. Úgy tűnt, megijedtek a lányok...Kanada az eladott labdáinkból 1 perc 17 alatt "csinált" egy 7-0-t, 38 másodperccel a vége előtt minden veszni látszott,de Baksa keze a büntetővonalon sem remegett meg. Utána labdát szereztek a lányok, s Fejes 5 mésodperccel a rendes játlkidő letelte előtt 52-52-re alakította az állást...Jöhetett a hosszabbítás.
Bár elvben a lélektani előny a mieinknél volt, a "túlóra" nagyon rosszul, kanadai triplával indult, majd két kettest s "vágtak" a juharlevelesek, nem egészen 3 és fél perccel a hosszabbítás letelte előtt 7 pontos hátrányban volt csapatunk, ráadásul közben csapatunk "vezére", Baksa is kipontozódott.   Ebben a szinte kilátástalannak tűnő helyzetben lépett elő az addig pont nélkül álló szegedi Martonosi Zita. Azt követően, hogy bedobta első dupláját, labdát, majd újabb kosarat szerzett, aztán pedig 2 büntetőt értékesített. Szamosi kosara után pedig 57 másdperccel a hosszabbítás letelte előtt már a 8-0-s 2 és fél percet produkáló magyar csapatnál volt az előny. Megtartani sajnos nem sikerült, 39 másodperccel a hosszabbítás letelte előtt egy jó büntetővel egyenlített Kanada. A hátralévő időben már nem született kosár - jöhetett az újabb hosszabbítás.
Ennek elején közel 2 percig nem esett kosár, majd a kanadai találatra gyorsan felelt Szamosi. Utána azonban a kanadaiak kaptak új erőre, s 5 ponttal elhúztak. Fél perccel a befejezés előtt Fejes újabb triplája adott még némi reményt. A második hosszabbítás végén azonban legjobbja, a vélhetően török származású Adut Bulgat (24 ponttal és 15 lepattanóval zárt) bebiztosította a kanadai csapat sikerét a remekül küzdő, vesztett helyzetből többször is "felálló" lányaink ellen.
A két csapat dobószázalékán meglátszott, hogy játékosai -finoman fogalmazva - nem a bioritmusuk szerinti legjobb időben játszották a meccset. A mieink "találati aránya" triplából  2/17 (12%), a kaadaiaké 2/20 (10%) volt. A büntetővonalról sem "parédéztak a csapatok, a mi lányaink  52%-kal (13/25), a kanadaiak pedig 58-cal (18/31) céloztak.

Mozambik ellen sikerült javítani

"Nehézkes" kezdés után lett egyre magabiztosabb női Universiade válogatottunk, amely hozta a kötelezőt, nagy különbségű győzelmet aratott Mozambik ellen

Mozambik-Magyarország 44-70 (17-13, 9-12, 12-21, 6-24)
Magyarország: Baksa 14/6, Martonosi 2, Vukov 13/9, Zele 6, Szamosi 15. Cs: Balla, Koch 2, Németh A. 14, Pap 4, Szabó, Fejes.

Az előző napon, csoportunk másik meccsén a házigazda koreaiak úgy verék 80-64-re Mozambikot, hogy félidőben 51-25-re vezetett.
Csapatunk első 6 pontját Zele Dorina dobta, vezettek is lányaink 6-3-ra a nyitó szakasz közepén. Baksa Bettina és Szamosi Amadea is villant, ám 10-6-os vezetésünknél a negyed hajrájában követlezett egy rövidzárlat. Az afrikaiak két triplát is beemelve egy 9-1-es rohammal fordítottak.
Mozambiki pontokkal kezdődött a második negyed. Ellenfelünknél volt az előny, de a csereként beálló Németh Alma ügyes, eredményes játékának köszönhetően csapatunk nem az afrikaiakat. Sőt, a 17. percben Baksa kosarával visszaszereztük a vezetést. A folytatásban váltva vezettek a csapatok. A félidő utolsó 2 és fél percében egyik csapat sem szerzett pontot, minimális mozambiki vezezéssel tértek pihenőre a csapatok.
A időszak a második félidő elején újabb másfél percen át folytatódott, majd ellenfelünk talált be. Vukov Szonja felelt, és aztán a vejkezű bedobónál "kiszakadt a zsák". Még egy duplát, majd egy triplát is "vágott", vezérletével egy 11-1-es "száguldást" produkálva fordítottak, s el is léptek ellenfelüktől lányaink. A Szamosi-Baksa kettős jóvoltából tartotta 5 pont körüli előnyét a csapat. 4 pontos magyar vezetésnél Vukov újabb triplát dobott, a befejező 10 perc előtt 8 ponttal vezettek lányaink.
A záró negyed elején közel 2 és fél percig nem esett kosár, Szamosi találatával aztán az előny 10 pont fölé nőtt, s ez végképp megnyugtatta a lányokat. Újra Németh Alma remek megmozdulásai következtek, majd a szakasz közepén Baksa és Vukov is beemelt 1-1 triplát. Az afrikaiaknak erre nem nagyon volt válaszuk. Lányaink egy 13-2-es bő 3 és fél perccel eldöntötték a meccset a maguk javára.
Szamosi Amadea a tegnapi 10 pont 13 lepattanós produkciója után újabb dupla-duplát ért el (15 pont, 11 patanó). Németh Alma pedig a statisztika szerint nem egészen 6 perc alatt dobott 14 pontot,ami parádés, Vukov Szonja pedig, amellett, hogy 83%-os pontossággal szerezte 13 pontját, 5 gólpasszt is kioszott társainak.
Holnap magyar idő szerint ebédidőben, délután 1-től a továbbjutásért, a negyeddöntőért játszanak lányaink a házigazda koreai csapattal.

Vármegyei szövetségek