Elérkeztünk a helyosztók napjához. Az első páros a Széchenyi KA, Török Flóris duó volt. Előbbi az első győzelmét szerette volna megszerezni, utóbbi a tegnapi botlást szerette volna kijavítani. Az első negyed rendkívül szorosra sikeredett, a másodikban és a harmadikban azonban alaposan elhúzott a fővárosi csapat. A negyedik negyedben még tudtak kozmetikázni az eredményen a győri leányok, de végül megérdemelt Törekvés győzelem született, így övék a hetedik hely.

Tullner Krisztián:"A bajnokság utolsó mérkőzésén is beleadtunk mindent. Sajnos ennyi maradt csak az erőnkből. Köszönjük a rendezőknek a döntőt, gratulálok a csapatnak, tisztességesen helytálltak. Gratulálok a Törekvésnek. Hajrá magyar kosárlabda, hajrá Győr!"

Szilaski Tamás:"Biztam benne, hogy a tegnapi kudarc nem veti vissza a teljesítményünket. Szerencsére így lett."

Fotó: Mester Botond