DKKA-Compar97 - ELITE Basket Törökbálint 74-64
19
Apr
2015
DKKA-Compar97 - ELITE Basket Törökbálint 74-64
2015. április 19.  |  11:05
A hetedik helyért folytatott csatában az 5. percre 2-7-re vezetett a Törökbálint. A Dávid Kornél Akadémia Varga triplájával, 9-9-nél érte utol őket, majd Kusonic büntetőivel át is vette a vezetést az Alba. A negyed vége 18-14-es fehérvári vezetést hozott, a 14. percben azonban egy 9-0-s széria végén ismét a Törökbálint vezetett (18-23). Mindkét csapat hullámzó teljesítményt nyújtott, 33-31-es fehérvári vezetést követően a félidő előtti utolsó 2 percben egyik együttes sem talált be, így 2 pontos DKKA-előnynél mehettek szünetre a csapatok. 

Adegbite vette hátára csapatát a második félidő elején, Molnár duplájával pedig 9 pontra hízott a Dávid Kornél Akadémia előnye (42-33). A Törökbálint azonban nem adta fel, 49-43-ra zárkóztak, Molnár viszont triplával állította vissza a 9 pontos differenciát. Az utolsó negyedre végül 54-47-es fehérvári vezetéssel fordulhattak a csapatok. 

Molnár közelijével ismét 9 pont volt az Alba előnye, Dobos viszont nem hibázott a triplavonal mögül, és visszahozta csapatát a meccsbe 56-50-nél, majd Horváth hármasával már csak 3 pont volt a törökbálintiak hátránya. A túloldalon Varga is triplát szórt, de az izgalmas végjátékban Dobos újabb hármasával kiegyenlített a Törökbálint 62-62-nél. A tripladobó versenybe Kusonic is benevezett, Adegbite kosarával pedig a lefújás ellőtt egy perccel 74-64-es előnyt harcolt ki a DKKA-nak. A 40. percben már nem talált be a Törökbálint, így a Dávid Kornél Akadémia szerezte meg a 7. helyet az országos döntőben. 

  

Peresztegi Nagy Ákos: Nehéz az utolsó nap reggel 9-kor játszani a 7-8. helyért, de sikerült megoldanunk. Külön köszönet ezért Szarkai Ildi külön tanításának. 

Szarvas Gábor: Nagyon büszke vagyok a csapatomra, úgy érzem, hogy ezen a tornán mi nem utolsók lettünk, hanem tagjai vagyunk az ország legjobb nyolc junior csapatának. Kimondhatatlanul büszke vagyok a srácokra, életem egyik legnagyobb élménye volt ez a hétvége.