Kosárlabda Akadémia Pécs - Szombathelyi KA 81-55
16
Apr
2015
Kosárlabda Akadémia Pécs - Szombathelyi KA 81-55
2015. április 16.  |  18:43
Két fölényes győzelemmel más biztos, hogy a legjobb négy csapat között van a Rátgéber Akadémia junior csapata.  

Az ünnepélyes megnyitó után, melyen a Nemzeti Junior Bajnokság Döntőjét Sztojkovics Éva, sokszoros válogatott kosárlabdázó, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Népjóléti és Sportbizottságának elnöke köszöntötte a csapatokat, az első nap utolsó előtti mérkőzése következett. Az első öt perc kiegyenlített játékot hozott, ahol a Rátgéber Akadémia csapata tartott egy lépéssel előrébb, ám a Szombathelyiek rendre egalizáltak. 10-10 után Kucsora Csaba szerzett 3 pontos előnyt a házigazdáknak, szombathelyi oldalon pedig elsősorban Durázi Krisztofer felelt a pontokért. Tálos András zsákolása után, kétpontos pécsi vezetésnél Horváth Barnabás és Mátyás öt sikeres büntetőjével átvette a vezetést a Szombathely (17-20). A Pécs 22-22-nél érte utol ellenfelét Pongó Marcell triplájával, a pécsi irányító 2+1-gyével pedig 25-22-es vezetést is szerzett csapatának a negyed végére. A Szombathelynél sérülést szenvedett Durázi Krisztofer, és már nem is térhetett vissza a pályára. 

Pongó Marcell és Bíró Levente ziccerei 7 pontos vezetést értek (29-22), ám a túloldalon Németh Bence és Balázs is betalált (29-26), míg a pécsieknél kulcsemberek már 3 faulttal álltak. Mogyorósi Bálint szerzett két pontot, majd közel kétperces kosárcsend után Kozma hozta négypontnyi távolságra a Szombathelyet. Kucsora dobott lélektanilag fontos kosarat, Bíró és Kozári pontjaival pedig ismét 10 pont volt a Pécs előnye (37-27). Ezt a különbséget sikerült megőrizniük a hazaiaknak a félidőre, amikor 43-32-re vezetett a Rátgéber Akadémia.  

Pongó Marcell kosaraival indult a második félidő, a Pécs pedig a negyed során végig növelni tudta a különbséget. Ebben a játékrészben a Rátgéber Akadémiának sikerült mindössze 7 ponton tartania ellenfelét, miközben 22 pontot szerzett. Tálos ziccerével 65-39-ös vezetéssel várhatta a Kosárlabda Akadémia Pécs a zárónegyedet. A negyedik negyedre nyitott kérdéseket nem hagyott a Pécs, Ivica Mavrenszki nagyrészt cseréit játszatva végül 81-55-re győzött csapatával, így már biztos, hogy a döntő legjobb négy csapata között van a házigazda Rátgéber Akadémia. 
 

Ivica Mavrenszki: Megnyertük a második mérkőzésünket is, ezzel elégedettek lehetünk. A legjobb négy csapat között vagyunk, holnap a MAFC-cal játszunk egy nagyon fontos mérkőzést, ami egyáltalán nem lesz könnyű. 

Svajda Gábor: Az első félidőben jól tartotta magát csapatom, amíg csapatként tudtunk támadni és védekezni, addig partiban tudtunk lenni. Sajnos a második félidőre elfáradtunk, szétesett a csapatvédekezés, ezért könnyű gólokat kaptunk. Gratulálok a hazai csapatnak!