Vasas: a legjobbkor a legjobban
18
May
2014
Vasas: a legjobbkor a legjobban
2014. május 18.  |  17:23
V-betűsök villanásaival kezdődött a finálé, két Vízvári kosár közé ékelődött egy Völgyi dupla. Remek iramban kezdődött a finálé, kezdetben váltva vezettek a csapatok. Élvezetes volt, lüktetett a játék, abszolút lekötötte a pasaréti csarnok telt házas közönségét. Bordács és Lewis villant hazai részről, a MAFC centerére, Pápaira nagyon figyeltek, ő ügyesen hozta helyzetbe társát. A félidő végén Steier triplája után Albu felelt erőteljes betörésből dobott kosárral, a csattanó pedig Lweis dudaszóra dobott triplája volt. 

A második negyed Pápai kosarával kezdődött, Lewis előbb volt eredményes, betörésből, majd labdaszerzés után triplát dobott. Ettől megnyugodtak a hazaiak, s a második negyedben a döntő során először felszabadult, látványos támadójátékot nyújtott. Bordács és Lewis , Nshimba és Völgyi is meg-megvillant, szellemes akciókat vezettek a hazaiak, távolról is jól dobtak. A MAFC-ból ekkor gyakorlatilag csak Albu jelentett veszélyt a Vasas kosarára, szünetben több, mint 20 ponttal vezettek a hazaiak. 

Szünet után elsősorban Joel Nshimba remek játéka révén nőtt tovább a különbség, a kongói származású center hihetetlen rugóit kihasználva volt eredményes, blokkolt s a negyed hajrájában zsákolt is, miközben a MAFC játékosai egyéni betörésekkel operáltak - többnyire sikertelenül. A szakasz hajrájában már volt 30 pont is a felek között, s mindkét szakvezető beküldte csapata kiegészítő embereit.  

Aztán a záró negyedben jöttek újra a meghatározó játékosok. s az ekkor már veszítenivaló nélkül játszó MAFC minden mindegy alapon elkezdte szórni a triplákat. Beesett egy-egy távoli dobás Pápaitól, Isvántól és Vízváritól is, az addig magabiztos Vasas pedig teljesen megzavarodott, sorra adták el a labdákat a hazaiak. Pápai kipontozódása után a Vasas hosszabb kosárcsendjét a döntőben óriásit játszó Nshimba (21 pont, 12 lepattanó, 3 blokk) törte meg, s az ő vezérletével a végére újra lábra kaptak, ismét 20 pont fölé nőtt a különbség. A meccset a két csapat eddig keveset játszó játékosai fejezték be. 

A Vasas minden egybevetve a legjobbkor játszott a legjobban, s összességében magabiztosan nyerte a tornát s lett bajnok. 

Sárosi Bulcsú: - Egy nagyobb hullámvölgyet leszámítva végig meggyőző játékkal nyertük meg a döntőt. Kérek mindenkit szurkoljon nekünk a jövő heti EYBL-döntőn, majd nyáron az U16-os válogatottnak, mert ez egy sikeres korosztály lehet, Gratulálok a MAFC-nak a második helyéhez. 

Vavra András: - Megint nagyon küzdöttek a fiúk, de sajnos a kritikus időszakban nem volt vezérünk. A végén azonban a tartásunk éls a becsületünk megmaradt, gratulálok a játékosaimnak a döntőben nyújtott játékukhoz. 

  
Az országos kadet bajnokság végeredménye: 

1. Vasas Akadémia 

2. MAFC Kosársuli 

3. Körmendi Törpördögök 

4. Szolnoki VSI 

5. Szombathelyi Kosárlabda Akadémia 

6. Kaposvári Delfinek 

7. Bp. Honvéd 

8. Bajai Bácska FKE 

  

A torna All Star csapata: Lewis Chester (Vasas), Doktor Péter (Körmend), Rudner Gábor (Vasas), Durázi Krisztofer (Szombathely), Pápai Máté (MAFC). 

A döntő MVP-je: Nshimba Joel (Vasas).