Győzött a Honvéd - nem maradt nyeretlen csapat
18
May
2014
Győzött a Honvéd - nem maradt nyeretlen csapat
2014. május 18.  |  10:53
Nyeretlen marad-e a Honvéd a tornán, ez volt a kérdés a mérkőzésen. Két napja a Baja legyőzte a Zsoldos-csapatot, amelynek megadatott a lehetőség a visszavágásra.  

Az első negyed jórészt Pálkert is Kerpel-Fronius dobópárbaját hozta, fej-fej mellett haladtak a csapatok, a végén a Baja vezetett. Tartotta is szűk előnyét a Bácska, ám a második szakasz közepén Schwarz és Kerpel-.Fronius villanásaival egy 8-0-s rohamot bemutatva 3 pontos hátrányát 5 pontos előnnyé alakította a Honvéd az ekkor rosszul dobó, több labdát eladó Bajával szemben. A félidő végén mindkét fáradt csapat sokat hibázott, szünetben 1 pontos Honvéd-vezetést mutatott az eredményjelző.  

Térfélcsere után gyorsan ellépett 6-tal a Honvéd, majd Pálkerti kosár plusz büntetős akcióval megfelezte a bajai hátrányt. A Honvéd kialakította a helyzetit, de rosszul dobott, viszont agresszív védekezésével több eladott labdába hajszolta bele a bajai legényeket. Kerpel-Fronius büntetőivel majd Steier betörésből dobott kosarával újra ellépett a Baja. A negyed végén azonban jött pár meglepetés pont a bajai kiegészítő emberektől, Rozsitól és Eperjesitől, s Schubert triplája után pedig a 7-0-t "repesztő" bácskai legénység vezetett - s várhatta 1 pontos előnnyel a záró szakaszt. 

Ennek elején potyogtak a triplák, Mucza hármasa után a Honvéd, Eperjesi szintén 3 pontot érő távoli felelete után pedig a bajai tábor érezte mennyben magát, igazán odatette magát mindkét alakulat, fontos volt a győzelem s a 7. hely megszerzése mindkét alakulatnak. Utolsó erőtartalékaikat mozgósították a felek, a Mucza újabb villanása s Weisz büntetői utáni 3 pontos Honvéd-előnyt Pálkerti tüntette el triplával, Schwarcz pedig ismét a fővárosiakat juttatta előnyhöz. sőt, kosara egy 6-0-s Honvéd-roham kezdetét jelentette. Frissebbeknek tűntek a torna során bővebb rotációval játszó fővárosiak, a hajrában két könnyű indításos kosarat is szereztek, s a 38. percben 8 pontra nőtt az előnyük. 

Cservék Csaba egy időkéréssel próbálta utolsó nagy rohamra vezetni tanítványait, ám másfél perccel a vége előtt úgy tűnt, Weisz triplája megpecsételi csapata sorsát. Csapata azonban másként gondoltam, 20 másodperc alatt "lejött" 11 pontról 7-re. Az utolsó percben azonban Kerpel-Fronius és Schwarcz is biztos kézzel értékesítette a büntetőket, így a Honvéd szerezte meg a győzelmet, s a 7. helyet. 

Zsoldos András: - Nagy elismerés a srácoknak, hogy tartalékosan, a legelcsigázottabb állapotukban is volt lelki erejük, arra, hogy megvédjék becsületüket s megnyerjék a meccset. A csoportban a két elvesztett egylabdás meccs lelkileg nagyon visszavetette a társaságot, nüanszokon múlt, hogy nem jutottunk a négybe. Még többet s keményebben kell dolgozni ahhoz, hogy az olyan szituációkban, amelyekben nem volt szerencsénk, legközelebb nekünk legyen. 

Cservék Csaba: - A vasárnap reggeli meccsben a kosárlabda minden szépsége benne volt. Tartalékosan, álmosan, fáradtan játszottunk, gratulálok a frissebb és a győzelmet valamivel jobban akaró Honvédnak. 

Fotó: Mester Botond