A Vasas az első finalista
17
May
2014
A Vasas az első finalista
2014. május 17.  |  16:17
A hazai pálya mellett pár óra plusz öt intenzív játékperc előnye is volt a tegnap kora délután elődöntőbe jutó Vasasnak az előző nap utolsó meccsén hosszabbításban alulmaradó Szolnokkal szemben. Ehhez képest igen görcsösen, lámpalázasan kezdtek a hazaiak, erőlködtek, rosszul választották meg a helyzeteket. Kezdetben jobbára büntetőkből szerezték pontjaikat a csapatok, a nyugodtabb Szolnok kezdetben tartotta a lépést a piros-kékekkel. Sőt, a negyed hajrájában Kovács Gábor megrázta magát, bevert két triplát, s remeklése révén - no meg Csák triplájával - meglepetésre, de teljesen megérdemelten 7 pontos előnnyel zárta az első negyedet a Szolnok. 

A második Csák triplájával kezdődött, 7-tel a Szolnok. Kijött igen agresszív letámadásra a Vasas. Szereztek is labdákat Sárosi Bulcsú fiai, de a szolnoki zóna kifogott rajtuk. Rosszul dobtak, ők is eladtak pár labdát, de mivel Kovács pihet a Szolnoknál, így nem igazán akadt kosárra veszélyes játékosa a Tisza-parti alakulatnak. Jobbára büntetőkből fokozatosan jött föl a Vasas, bár nem egy indítása "úszott el" bosszantó lépéshibán. Völgyi villanásával fordított a Vasas, Keul büntetői után pedig 3 pont volt előnye. Pomázi Patrik bátor betörésből jó hét perces szolnoki kosárcsendet tört meg. Ettől megnyugodtak a vendégek, Kovács újra villant, a túloldalon viszont Bordács "rázta meg" magát, triplát, majd erőteljes betörés után duplát is dobott. A Szolnokot a félidő végén Csák hozta fel 1 pontra újabb triplájával. 

Szünet után fokozatosan kerekedett ellenfele fölé a Vasas. A letámadása ellen ha fel is tudta vinni a labdát a Szolnok, a kulcsjátékosok dobásain már érződött a fáradtság. Fokozatosan húzott el a Vasas könnyű kosarakkal, a Szolnok 7 és fél perc elteltével szerezte negyedbeli első mezőnykosarát. A negyed végén újra Bordács jelentkezett zsákolással. 

A záró szakaszban, látva kulcsemberei végkimerüléshez közeli állapotát, a Szolnok edzői, Honti Viktor már csapata kiegészítő embereit küldte pályára, s nem sokkal később megtette ezt Sárosi Bulcsú is a Vasas részéről. Összességében egy félidőn át remekül tartotta magát a Szolnok, de szünet után felőrölte ellenállást a Vasas. 

Honti Viktor: - Gratulálok a Vasas csapatának, igazolta, hogy nem volt véletlen a remek nemzetközi szereplése, kitűnő szerkezetű, remek csapat, megérdemelten játszik döntőt. Mi mindent megpróbáltunk, hogy megnehezítsük a dolgát, ez egy félidőn át sikerült is, de ellenfelünk kispadja jóval hosszabb. Ezzel együtt gratulálok játékosaimnak, ma is nagyot küzdöttek, s egy félidőn át jól is játszottak.. 

Sárosi Bulcsú: - Örülök, hogy a második félidőben mutatott fojtogató védekezésünk igazolta a nemzetközi szereplésünket. Gratulálok a Szolnoknak, nagyon jó formában érkezett és kitűnően játszott az első félidőben, megérdemelné a bronzérmet.