A Baja vesztette el a nyeretlenségét
16
May
2014
A Baja vesztette el a nyeretlenségét
2014. május 16.  |  18:02
Nem érződött a csalódottság egyik csapaton sem, 5-0-lal nyitott a Honvéd, de másfél perc elteltével 5-4-re feljött a Baja. A szakasz közepén kissé ellaposodott a játék, Pálkerti erőteljes betörések után szerzett kosaraival fordított a Baja. A Honvéd támadásban bizonytalan volt, a Baja 5 pontos előnyt szerzett a negyed végéig. 

Pálkert is a Baja lendületben maradt a második szakasz elején, 9 pontra nőtt a jó lábmunkával védekező, több labdát s könnyű kosarat szerző Sugovica-parti társaság előnye. A Honvéd Matejovics palánk alatti magassági és erőfölényét kihasználva próbált felzárkózni. A félidő hajrájában mindkét csapat zónára állt át. A Honvéd egy triplát dobott, de a szünet előtt ismét jött pár eladott labda a fővárosiaktól, a Baja Schubert remek megmozdulásai révén szünetig 10 pont fölé növelte előnyét. 

A harmadik negyed első felében tartotta 10 pont körüli előnyét a Baja, majd a szakasz közepén Pálkerti két támadó hibája után egy 10-1-es rohanással 2-re feljött a Honvéd, de a negyed végén Schubert tett róla, hogy a bajaiaknál maradjon az előny. 

A záró szakasz elején a magabiztossá váló Pálkerti jó sorozatával ismét 10 pont fölé nőtt a bajai csapat előnye. A Honvéd harcolt, küzdött, de csak szorossá tudta tenni a meccset, nyernie nem sikerült. 

Cservék Csaba: - Örülök annak, hogy megszereztük első győzelmünket. Nagyon jó meccset játszottunk, gratulálok az ellenfélnek, és saját játékosaimnak is azért, mert végre elhitték, hogy nyerhetnek. 

Zsoldos András: - Az első két napon elvesztett két egylabdás meccs mentálisan eléggé visszavetette a csapatot. Ami pozitívum volt, hogy a gyenge első félidő után volt tartásunk, feljöttünk, de ekkor a Baja, kritikus helyzetekben extra külső dobásokkal pár pontot megtartott előnyéből.