Atomerőmű SE - Szombathelyi Kosárlabda Akadémia
13
Apr
2014
Atomerőmű SE - Szombathelyi Kosárlabda Akadémia
2014. április 13.  |  16:48
Bagó remeklésével kezdett a Szombathely, aki hét pontot szórt, mialatt a paksiak csak sebtében tudtak reagálni Kollár és Fazekas kosaraival. (4-7) Sőt, két pontváltást követően Bagó már ötre növelte együttese fórját. (9-14) A negyed második felében kezdett csak éledezni az Atumerőmű, és Meixner triplával, Kollár pedig duplával igyekezett csökkenteni a távolságot, de Popgyákunik hármasa révén maradt az előny a Váradi Kornál tanítványainál. (16-17) Ráadásul az utolsó percben Popgyákunik újfent betalált, ezúttal kicsit közelebbről, így kialakítva a 16-19-es részeredményt.

Ami aztán hamar egálra változott, amikor a második játékrész elején Papp eresztett el egy sikeres triplát. Hadnagy kosara után ismét egyenlített Antoni, majd kicsivel később Hódi és Hadnagy pontjaira reagálva dobott két triplát, előnyhöz juttatva ezáltal az atomvárosiakat. (27-25) Bár Szabó még egyszer lenullázta a differenciát, a folytatásban már a Paks dominált Kollár, valamint Papp vezetésével hatpontos előnyt harcolt ki a szünetig. (37-31) 

Ez az előny azonban nem tartott ki sokáig. Kovács triplájával közelített a Szombathely, majd Gábor és Antoni kosarai után Szabó, illetve Bagó duplájával egyenlített is a Vas megyei alakulat. (42-42) Kollár hármasának köszönhetően még megtartotta minimális lépéselőnyét az Atomerőmű, de Zrinyi a vége előtt még bedobott egy duplát és egy triplát is, így a záró felvonás előtt már a szombathelyiek vezettek. (51-53) 

Ráadásul az utolsó negyedre láthatóan elfáradtak a paksi játékosok, és a folytatásban már nem is jött nekik össze az egyenlítés. Hadnagy hárompontosára még érkezett reakció Fazekastól, illetve Antonitól (55-56), de ezt követően fokozatosan lépett meg Hódi pontjaira építkezve a rivális. A 40. percben éppen ő dobott be két büntetőt, ezzel lett az állás 60-73, így a legvégén Antoni büntetője, továbbá Papp duplája már csak szépségtapasznak volt jó. Izgalmas, rendkívül fordulatos finálé után szerezte meg a 2013/2014-es idény junior bajnoki címét a Szombathelyi Kosárlabda Akadémia! 
 
Nagy Gábor: Gratulálok ellenfelünknek a bajnoki címhez! Az éves teljesítményt is nézve megérdemelten lettek elsők. Némi szépségtapasz számukra, hogy egyetlen vereségüket tőlünk szenvedték el a szezonban Pakson. Náluk minden posztra szinte két egyforma tudású játékos van, nálunk nem, így kulcsembereinket sem tudtuk megfelelően pihentetni a mérkőzéseken, nekik mindig maximumon kellett teljesíteni, amit meg is tettek. Külön köszönöm Antóni Csanád és Papp Márk munkáját, akik a kezdetektől a csapat zászlóshajói voltak. Köszönöm a többi játékosnak is, akik matrózokként munkájukkal lehetővé tették, hogy a hátukon cipeljék a hajót sok viharon keresztül őket idáig. Köszönöm Antóni József 10 éves kitartó munkáját. Meg kell köszönnöm Schmidt Béla és Morgen Frigyes edző ez évi segítségét, sokat tettek értünk. Gulyás Robi országos döntő alatti háttérmunkája feledhetetlen volt, máskor is számítunk rá.Az ezüstéremmel nagyon szépen zárult le egy hosszú fejezet sok szépséggel és küzdelemmel. Minden játékosomnak kívánom, érje el az általa kitűzött célokat a jövőben. Most részben elválnak útjaink, én újra a kicsikkel folytatom, a 2005/2006-os korosztállyal, de mindig betérhetnek majd a matrózok és a hajók a kikötői "kocsmába" egy kis beszélgetésre. Hajrá ASE!
 
Váradi Kornél: Gratulálok a Paksnak, hiszen végig kiélezett és színvonalas mérkőzést játszottunk! Hatalmas gratuláció a saját csapatomnak! Nagyon büszke vagyok rájuk! Köszönjük mindenkinek a sok segítséget és a biztatást, amit a meccs során kaptunk. Hajrá Szombathelyi Kosárlabda Akadémia!