DEAC - Budapesti Honvéd
13
Apr
2014
DEAC - Budapesti Honvéd
2014. április 13.  |  11:08
Erős rajtot produkált a DEAC, Tóth és az elmúlt négy játéknap legeredményesebb játékosa, a meccsenkénti 21,5-ös pontátlagával a mesterlövészek versenyét vezető Andrássy vezérletével 9-5-re elhúztak a hajdúságiak. Bár Pálházi kosarai csökkentettek egy keveset a differencián, Opre egymás után szerezett két duplája a 6. percben már 18-10-re alakította az eredményt. Ekkor Szarvas egy hármassal igyekezett javítani csapata helyzetén, de hasonlóan cselekedett Tóth is, majd Andrássy értékesített két büntetőt. (23-12) A negyed végén Erdős kétpontosára hat egységgel válaszoltak a debreceniek, akik így megnyugtató fórra tettek szert tíz percnyi játék után. (30-15)

A helyzet nem változott túl sokat a második felvonásban sem. Bár Kiss és Valerio Bonilla két-két jól helyezett büntetőjével nyitott a Honvéd, az elkövetkező hat percben egyáltalán nem találtak be a fővárosiak, miközben a Tóth Bálint vezette DEAC 41-19-re elhúzott. A tendenciát Pálházi duplája szakította meg végül a 17. minutumban, hogy aztán egy gyors kosárváltás után Kiss szórjon rövid időn belül további hat pontot, lőtávolon belülre hozva ezzel a budapesti együttest. (43-29) A játékrész vége mégis a Debrecené lett, hiszen Nemessályi két, illetve Opre egy kosarára egyedül Vörös tudott reagálni triplájával. (49-32) 

Szünet után Nagy és Somogyvári egy-egy kosarát követően Hodossi dobott egy hármast, majd Andrássy Géza kezdett bizonyos mértékű magánszámba. (54-34) A folytatásban kizárólag a debreceniek igen produktív tehetsége szerzett pontot együttesének, szám szerint tizenkilencet(!), amivel gyakorlatilag már az utolsó felvonás előtt el is döntötte a találkozó érdemi kérdéseit. (73-43) 

A negyedik negyed úgy folytatódott, ahogy a harmadik véget ért - Andrássy pontjaival. Megtörve az egyhangúságot, Valner és Nagy is eredményes tudott lenni, Ványi két duplája révén pedig a honvédosok jelezték, rajtuk nem múlik, hogy attraktív, látványos búcsúval köszönjenek el a közönségtől. (80-47) A hajrá azonban mégis elsődlegesen a Debrecenről szólt, Opre, Velkey, Vecsei és Tóth kosarai igyekeztek negyvenre növelni a két gárda közötti különbséget, de Somogyvári a túloldalon hat pontot dobott, ami Szakács kettőjével kiegészülve kialakította a 93-55-ös végeredményt. Összességében elmondható, a DEAC 7. helyezése egy percig sem forgott veszélyben a találkozó során. 

Dr. Nagy Ágoston: Úgy gondolom, hogy az öt napos pozitív hozzáállásunkkal megmaradt a csapat tartása, és győztes meccsel fejeztük be a legjobb 8 csapat közötti küzdelmet. Úgy tűnik, hogy nincs is olyan nagy különbség az 1. és a 8. helyezett között. Ez kell, hogy a jövőre nézve minden csapatnak irányadó legyen. 

Simon Nándor: Köszönöm a srácoknak az egész éves munkáját. Egy igazi csapattal dolgozhattam együtt. Annak külön örülök, hogy a bajnokság utolsó napjáig versenyben tudtunk maradni. Köszönjük, hogy itt lehettünk! Mi vagyunk az ország 8. legjobb csapata. Gratulálok minden résztvevő csapatnak is, sok sikert kívánok a jövőben mindenkinek!