A magyar nõi kosárlabda válogatott  mindössze 26 éves játékosa Cserny Réka saját blogjában jelentette be ,hogy az idény végén befejezi kosárlabda pályáfutását  és a civil életbe próbál szerencsét.

Akik közelebbrõl ismernek, tudják, hogy már régóta gondolkozom azon, meddig is kosarazzak profi szinten és mit csináljak majd, miután abbahagyom. Most érzem elérkezettnek az idõt erre a váltásra, több szempontból is. Azért döntöttem úgy, hogy ezt ilyen konkrétan és részletesen leírom, mert remélem így megelõzhetek mindenféle félreértést, találgatást, stb... 

8 éves koromban kezdtem el kosarazni az OSC-ben és rögtön az elején megszerettem ezt a játékot. Nagyon sokat köszönhetek a kosárlabdának, amin keresztül rengeteg barátot és élményt szereztem az évek folyamán. 2005-ig, az egyetem befejezéséig, a kosárlabda a tanulás mögött az idõ nagy részében ugyan csak másodlagos, de ettõl függetlenül mindig is nagyon fontos szerepet töltött be az életemben.

Sokszor hangsúlyoztam, hogy ez a sport nekem „csak” játék, aminek a lényege számomra az, hogy minden egyes percét élvezzem. Amikor 3 éve, az egyetem befejezése után úgy döntöttem, hogy profinak állok, megígértem magamnak, hogy csak addig játszom, amíg továbbra is élvezem ezt a játékot.Az elmúlt 18 évben nagyon sok mindent feladtam azért, hogy minél magasabb szinten kosarazhassak. Minden élsportoló tudja, hogy ez milyen lemondásokkal jár. Szerencsére a családom mindig maximális energiával támogatott és segített ebben. Én ezeket az áldozatokat sosem bántam és most sem bánom, mert az, amit a kosárlabdán keresztül kaptam és elértem, az adott pillanatban értékesebb volt, mint amikrõl cserébe le kellett mondanom.Viszont eljutottam arra a pontra, amikor a képzeletbeli mérleg átbillent a másik oldalára. Még mielõtt bárki is félreértene, a kosárlabdát, mint játékot még mindig ugyanúgy szeretem, mint korábban. De már nem élvezem annyira a játékot, mint mielõtt profi lettem (ennek összetett oka van, amit most itt nem fogok kifejteni). Azok a dolgok, amikrõl le kell mondanom azért, hogy profi szinten kosarazhassak, nagyobb örömet szereznének, mint maga a játék.

A 3 évvel ezelõtti, magam felé tett ígéretemhez híven ez az a pont, amikor váltanom kell. És hogy hogyan tovább? Mint tudjuk, „ezt egy életen át kell játszani”... Én is így tervezem, biztos sokat fogok még kosárlabdázni. Olyan lehetõsége(ke)t fogok keresni, ahol a korábban említett képzeletbeli mérleg ismét egyensúlyba kerül majd. Közben pedig elkezdem a nagybetûs civil életet.Nem tagadom, van bennem egy kis félsz az éles váltás miatt. Hasonló, mint ami 2001 nyarán volt, mielõtt kimentem Amerikába egyetemre; új környezetbe, ismeretlen helyre, idegen nyelvterületre. Akkor egy hozzám nagyon közel álló barát ezt írta nekem nyugtatásképpen: „minden nehézséget le tudsz, és le fogsz gyõzni, csak ugyanúgy játszd az élet címû játékot, mint a kosárlabdát!” Azon túl, hogy ennél találóbb, az én számomra is megemészthetõ formában megfogalmazott dicséretet a játékommal kapcsolatban sem elõtte, sem azóta nem kaptam, ez a gondolat most is sok önbizalmat ad az életem következõ idõszakában kitûzött céljaim eléréséhez.Mint sokan tudjátok, tavaly nyáron—a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben— egy stratégiai tanácsadó cég, a Boston Consulting Group (BCG), budapesti irodájában voltam 10 hetes nyári gyakorlaton. Azon túl, hogy rengeteg, számomra érdekes dolgot tanultam az alatt a bõ két hónap alatt, egy olyan közegbe kerültem, ahol nagyon jól éreztem magam. A mostani, Valenciennes-i szezonomat követõen a BCG-nél fogok elkezdeni dolgozni, most már fõállásban. Én úgy fogom fel, hogy most is csak egy másik csapathoz igazolok, csak itt nem kosárlabdázni, hanem egészen más jellegû dolgokkal fogok foglalkozni. De az alapszabályok, amiket a kosárlabdában megtanultam, ebben a csapatban is ugyanazok lesznek. Remélem, hogy ezt is legalább annyi ideig fogom majd élvezni, mint a kosárlabdázást!