A fővárosi gárda már az első negyedben tíz pont feletti előnyt épített ki, ám a BKG nem adta könnyen magát, a második negyedben kiegyenlített, és bár a vezetést nem tudta átvenni, az utolsó percekig reménykedhetett, azonban 55-61 után egy utolsó nagy rohammal eldöntötte a mérkőzést a Csata.
 
Boricic állhatott a vonalra a mérkőzés elején, kettőből egy kísérlete talált utat a gyűrűbe, míg a BKG oldalán Takács jelentkezett egy triplával. Ezután Wentzel is felemás sikerrel járt büntetőből, majd nem sokkal később szintén ő talált be mezőnyből, ezúttal két pont volt a jutalma, így ekkor már a vendégek vezettek, sőt, a Csata két újabb gyors kosárral máris időkérésre késztette a BKG-t (3-8). A rövid szünetet követően Takács tolta meg csapata szekerét egy duplával, ám a túloldalon Biczó szinte azonnal válaszolt, majd Wentzel is bevágott egy triplát, amikor pedig Laufer is betalált, már tíz ponttal vezetett a Csata (5-15). Sőt, a hátralévő időben még egy lapáttal is rá tudtak tenni Tursics Krisztián tanítványai, akik az utolsó támadás előtt már tizenöt egységgel vezettek, a zárszót azonban Szeitl triplája jelentette a negyedben (12-24).
 
Kiss duplájával indult a második játékrész, amelyhez Madankova tett hozzá még egyet, mielőtt Dubei révén a csata is megkezdte a pontgyártást ebben a szakaszban (16-26). Tovább közelített a BKG, Madankova és Aijanen is betalált, majd amikor előbbi ismét eredményes volt, időt kért a Csata TKK (22-26). Nem törte meg a BKG lendületét az időkérés sem, nem sokkal később már kiegyenlítettek a szigetszentmiklósiak, a vezetést azonban nem tudták átvenni, mert ekkor Dubei is feltett két pontot a táblára, viszont Takács duplája után, tizenhét másodperccel a félidő vége előtt megint a vendégeknek kellett időt kérni (28-28). A megbeszélés elérte a kívánt hatást, ugyanis a dudaszó pillanatában Tózer Nemes Boglárka ziccert dobott, ennek köszönhetően pedig a Csata kétpontos előnyével zárult az első félidő (28-30).
 
Marisa gyors egymásutánban öt pontot is szerzett a harmadik negyed elején, amelyre a túloldalon Takács felelt egy duplával, azonban lendületben maradtak a vendégek, Dubei és Marisa újabb találatai után időt kért a BKG (30-40). Nem torpant meg a Csata, hét újabb ponttal növelte előnyét, mielőtt Takács egy bravúros duplával megállította a futást (32-47). Sőt, Aijanen és Gergő Janka is feltett két pontot a táblára, mielőtt Marisa jelentkezett egy triplával, azonban a BKG finn légiósa is bevágott egy távolit (39-50). Dubei kettőből egy büntetőt értékesített, míg Takács egy szép ziccert jegyzett, Gergő pedig a saját lepattanóját tette vissza két pontért. A negyed Hegedűs Janka duplájával ért véget (43-55).
 
Hegedűs büntetőjével vette kezdetét az utolsó tíz perc, majd Aijanen és Carangelo is triplát hintett. Szeitl ziccerére Hegedűs felelt hasonlóképpen a túloldalon, Madankova triplája után pedig időt kért a Csata (51-61). Madankova zsinórban négy ponttal terhelte meg a Csata gyűrűjét a pályára visszatérve, így Tursics Krisztián ismét a kispadhoz hívta csapatát, hiszen ezzel együttese már csak hatpontos előnyben volt (55-61). Wentzel duplájával állította meg a hazai felzárkózási kísérletet a Csata, Dubei triplája után pedig már a BKG kispadja döntött az időkérés mellett, hiszen a különbség ismét két számjegyűre hízott (55-66). A hátralévő időben már nem lassított a Csata, és végül egy utolsó nagy rohammal eldöntötte a találkozót (59-81).
 
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós - Csata TKK 59-81 (12-24, 16-6, 15-25, 16-26)
 
Bajnokság, 1. forduló
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Kapusi, Lengyel, Dr. Nagy Zs. (Balog Gy. A.)
 
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós: Takács D. 13/3, Szeitl 7/3, Kiss L. 2, Madankova 17/3, Aijanen 16/6. Csere: Hévizi -, Kiss Szabó -, Gergő 4.
 
Csata TKK: Tózer Nemes 7, Carangelo 5/3, Hegedűs 10, Boricic 8, Wentzel 11. Csere: Halasy -, Végh -, Németh L. 3/3, Biczó -, Marisa 15/9, Dubei 18/9, Laufer 4.
 
 
 
Fotó - Csata TKK