Magabiztos sikerrel kezdte a szezont a Fehérvár

A Körmend vezette az első támadást, Durázi köszönt be távolról, erre Scott válaszolt ugyancsak hármassal. Cork nehéz ziccert dobott be, hazai eladott labda után Durázit csak falt árán sikerült megállítani. Szép figura után Szubotics szerezte meg első fehérvári pontjait, nem sokkal később egy triplát is értékesített, majd támadópattanó után volt eredményes. Durázi második triplájával lett 10-10 az állás, sokáig azonban nem volt egál, Meleg pöcizte vissza saját lepattanóját. Warrick büntetőzött hibátlanul, Iroegbu triplájával pedig vezetett a Körmend. Vujics zsákolása ugrasztotta fel a hazai kispadot, Cork gyűrűn pattogó dobását csak szabálytalanul lehetett hatástalanítani, majd Vojvoda jelentkezett egy tőle megszokott floaterrel. Remek passzból Csuti volt eredményes, a túloldalon viszont Scottot megint nem tudták megállítani, ráadásul az amerikai légiós még a dudaszó pillanatában is betalált egy szerzett labdából. 23-20

Takács triplájával egyenlített a Körmend, a következő két pontot Szubotics jegyezte büntetőből, alig több mint 2 perc alatt összegyűlt a 4 vendég csapatfalt. Pongó hetedikként iratkozott fel az Alba pontszerzői közé, a túloldalon Warrick jó közelije után még dobhatott is egyet. Szubotics lépte át először a 10 pontot a mezőnyben, erre Ivosev válaszolt gyorsan, Iroegbu duplájával pedig megint a körmendieknél volt az előny, jött is a hazai időkérés (29-30). Vojvoda belépése után újabb büntetők következtek, nem hibázott a hazai 99-es. Iroegbu száguldott el a gyűrűig, Vujics erre 4 ponttal válaszolt, ami után Kocsis Tamás is az időkérés mellett döntött. Major trojkájával már hat volt a különbség, erre Durázi közelről, majd Iroegbu távolról válaszolt. Scott büntetőket követően labda nélkül szabálytalankodott Kiss Vojvodával szemben, a negyedik személyije volt már ez a vendégek bedobójának. Egy sikeres büntető után már nem született kosár a hátralévő időben, kiegyenlített, sok szabálytalansággal tarkított első félidő végén a hazaiak lehettek elégedettebbek. 43-37

Cork brusztolós kosara indította a harmadik negyedet, Vojvoda válaszolt könnyed floaterrel. Több pontatlan támadás után Takács Kristóf talált be, Vujics 2+1-et, Warrick büntetőket, Szubotics ziccert dobott. Filipovic a tizennegyedik hazai támadólepattanó után volt eredményes, majd Jovanovics mester kapott technikait reklamálásért, Takács Kristóf azonban hibázott. A hazai edző által megreklamált faltért járó büntetőket Ivosev bedobta, Vojvoda erre gyilkos hármast szórt be. Fehérvári eladott után Durázi ellen szabálytalankodtak, ezúttal viszont mindkettő kimaradt. Iroegbu is átlépte a tizet, Pongó szépen cikázott be a körmendi védők között. Hiába Kocsis időkérése, tovább hízott a különbség, Vojvoda egypontosaival tizenegy lett közte. Filipovic középtávolról, Scott büntetőkből volt eredményes, nagyon kellett Cohill ziccere a vendégeknek. Filipovic szép csel után talált be, Iroegbu triplája zárta a harmadik negyedet. 67-55

Vujics kettesére Warrick triplával válaszolt, majd újra jött a szerb magasember, ezúttal zsákolt egyet. Újabb támadólepattanó után Szubotics szerezte meg a 15. pontját, ezután videózás következett, melynek nyomán Pongó dobhatott kettőt, ami egyaránt lejött, de a a labda maradt a fehérmezeseknél, ebből Major volt eredményes. Pongó ziccere (77-58) újabb időkérésre kényszerítette Kocsis Tamást, nagy változást azonban ez sem hozott, tartotta előnyét Jovanovics csapata és megérdemelt győzelmet aratott a nyitányon. 96-77

Alba Fehérvár - Egis Körmend 96-77 (23-20, 20-17, 24-18, 29-22)

Alapszakasz, 1. forduló
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok
Benczur Tamás, Makrai Márton, Major Ádám (Missura Gábor Jenő)


Alba Fehérvár: Scott 15/3, Pongó 9/3, Major 8/3, Szubotics 17/3, Vujics 13. Csere: Takács M. 1, Filipovic 6, Párkányi -, Meleg 7, Vojvoda 20/3.

Körmend: Iroegbu 16/9, Warrick 10/3, Cohill 2, Durázi 12/6, Cork 14. Csere: Bartik 2, Kiss -, Csuti 4, Ivosev 7, Takács K. 10/6.



Nagyot küzdött az OSE, de a Szolnoki Olajbányász kezdte győzelemmel a bajnokságot

Az NHSZ-Szolnoki Olajbányász új edzővel és Somogyi Ádám nélkül vágott neki a 2026–27-es szezonnak, míg az Oroszlánnyal kapcsolatban az elmúlt napokban került nyilvánosságra, hogy a csapat idei költségvetéséből hiányzik 50 millió forint. Így a mérkőzés előtt nagy kérdés volt az is, hogy melyik csapatot viselték meg jobban a külső körülmények.

A találkozó első kosarát Cseh Botond szerezte, de Sztojicsics az ellentámadásból azonnal egyenlíteni tudott. A folytatásban sokat hibáztak a csapatok, de a küzdelmes percekből a hazaiak jöttek ki jobban, akik négy perc elteltével 8-4-re vezettek. Johnson hárompontosával zárkózott az OSE, majd Reece kosarával a vezetést is átvette, így a negyed közepén 8-9 volt az eredményjelzőn. Az Olaj gyorsan visszavette a vezetést, de a vendégek nagyon „élesek” voltak, Zsíros triplájával ismét náluk volt az előny. Ezt követően a hazaiaknál Molnár és Pierre-Louis is betalált, míg a másik oldalon Sztojicsics triplája érkezett. A nagy kosáresőből végül a Szolnok jött ki jobban, 30-28-ra nyerték az első tíz percet.

A negyed nyitányaként – a remekül játszó – Sztojicsics büntetőivel egyenlített az OSE. A hazaiak visszavették a kezdeményezést, de nagy előnyt nem tudtak kiharcolni, előbb 36-32, majd a negyed közepén 40-34 volt a táblán. A Szolnoknál Goodwin, Cseh és Bjerregard játszott ponterősen, míg a vendégeknél Harrison, Johnson és a már említett Sztojicsics volt a húzóember. A negyed második felében Mikko Larkas csapatának akarata érvényesült, tíz pont fölé nőtt a különbség, majd erre Cseh Botond pakolt rá még egy hármast. A félidő utolsó perceiben a vendégek próbáltak zárkózni, Csendes még egy triplát is dobott, de Pierre-Louis hármasa azt jelentette, hogy magabiztos fölénnyel zárta ezt a játékrészt az Olajbányász. 56-44.

A vendégek kezdték jobban a második félidőt, gyorsan tíz ponton belülre került Forray Gábor csapata, a Szolnok azonban gyorsan ritmust váltott, és kézbe vette a találkozó irányítását. Előbb 65-51 állt a táblán, majd a negyed közepén már 70-51 volt az eredményjelzőn. Csendes hármassal akadályozta meg, hogy húsz fölé nőjön Pallaiék fölénye. Az Oroszlány egy percig sem adta fel, Harrison, Balsay és Johnson is fontos kosarakat szerzett, 72-59-es állásnál Mikko Larkas már úgy érezte, hogy időt kell kérnie. Kupai dobott be zsinórban négy büntetőt, és hozta be csapatát tíz alá két perccel a negyed vége előtt. A Szolnok azonban ismét váltott, Pallai és Bjerregard is betalált, így 76-63-as állással zárult a negyed.

Sztojicsics két büntetőjével indult a negyed, az OSE ott lihegett Rudnerék nyakán, Bogdán hármasával ugyanis nyolc pontra faragták a hátrányukat. Cseh egy duplával próbálta nyugtatni a publikumot és elkerülni azt, hogy nyílt legyen a találkozó, érkezett azonban Sztojicsics triplája, így ismét „csak” nyolc volt közte. A negyed közepén 85-77 volt az eredményjelzőn, ezekben a percekben már teljesen nyílt volt a mérkőzés. Egy vendég büntető után, 85-78-as állásnál Krnjajski dobott – hazai szempontból – fontos triplát, a vendégek azonnal időt kértek. A játék képe azonban nem változott: hiába tett meg mindent a nagy szívvel és nagy akarattal játszó Oroszlány, a Szolnoki Olajbányász a végjátékot jobban bírva, magabiztosan nyerte meg a találkozót. 104-93.

NHSZ-Szolnoki Olajbányász - OSE Lions 104-93 (30-28, 26-16, 20-19, 28-30)

Alapszakasz, 1. forduló.
Szolnok, Szolnok Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Minár László Balázs, Nyilas István (Ádám József).


NHSZ-Szolnoki Olajbányász: Krnjajski 8/3, Madsen 22/6, Pallai 9/6, Cseh 15/3, Goodwin 10. Cserék: Rudner -, Molnár 6, Barnes 7, Pierre-Louis 14/3, Dávid -, Brantley 13/3.

OSE Lions: Johnson 19/6, Harrison 13, Balsay 5, Bogdán 3/3, Sztojicsics 22/6. Cserék: Reece 9, Csendes 10/6, Zsiros 8/6, Kupai 4.



Rajt-cél győzelmet aratott a Sopron a Debrecen ellen

Meszlényi triplája nyitotta a mérkőzést, Thomas a második büntetőjét dobta be, mezőnyből javított. Underwood szerezte az idény első debreceni pontjait, Ford tört be könnyedén, Meszlényi alley-oopját Thomas fejezete be, Pethő Ákos pedig időt kért (10-2). Duffy ment végig egy szerzett labdával, Underwood találta meg Kovácsot, Kucsera csinált 2+1-et. Ford büntetőzött jól, Mócsán jelentkezett egy triplával, Meszlényi második büntetője már jó volt (16-9). Mócsán második esélyből szórta ezúttal a hármast, Ford ezt 2+1-es akcióval ellensúlyozta, Wertz szerzett két pontot. A DEAC sok eladott labdája miatt nem tudott ritmust fogni, Kucsera óriásit rántott, ráadásul dobhatott is egyet. Horváth is zsákolt egyet, Kelenföldi tempója némi szerencsével talált utat a gyűrűbe, Underwood büntetői voltak jók. Wertz dudaszóra talált be kintről, Underwood felelt, de a soproni támadójátékra továbbra sem találta az ellenszert a vendégcsapat. 31-19

Wertz nehéz dobást értékesített, Simmons dolgozott meg két pontért, Mócsán verte meg a védőjét. Duffy ziccerével 8 pontra jött fel a Debrecen, Baksa Szabolcs időt kért, Horváth csente tovább a távolságot (33-28). Flasár csinált magának szépen helyet, Meszlényi triplája úgy kellett már a hazaiaknak, mint egy falat kenyér. Flasár fordult le szépen, Ford csinált 2+1-et, Underwood mezőnyből hozta a három pontot (39-35). Thomas büntetői mentek be, Ford növelte tovább az előnyt, Wertz betörése után időt kért a DEAC. Mócsán három büntetővel zárta le a vendégek rossz sorozatát, Thomas kintről sem rontott, Varga a plusz egyet hibázta. Thomas volt türelmes, a félidőben így 10 pont volt a hazai előny. 50-40

A DEAC kezdte jobban a második félidőt, Pethő Ákos legénysége hamar lefelezte a hátrányát, Ford lépett elő a Sopronból. Thomas volt eredményes közelről, a Sopron visszaállította félidei különbséget, két gyors ziccerrel megint közelebb lépett a vendég gárda, megint Ford tudott lendíteni a hazai csapaton. Duffy talált be a sarokból, Ford nagyon elkapta a fonalat, Flasár büntetőzött, a hazai hátvédre viszont továbbra sem volt válasz (63-54). Horváth maradt üresen a palánk alatt, Duffy előtt nyílt tiszta út a gyűrűig, de Ford nem hagyta, hogy a DEAC közelebb lépjen. Kucsera hármasával megint kétszámjegyű volt a differencia, Simmons egy pontot a vonalon hagyott, Underwood 15 pontnál járt (68-61). Wertz hármasa után időt kért a Debrecen, a következő szakaszban állandósult a különbség a két csapat között, Wertz triplája után Kelenföldi egy büntetőt bedobott, így a negyed utolsó 1 percére 14 pontos soproni vezetéssel érkeztünk meg, ami kitartott a dudaszóig. 81-67

Wertz nyitotta a záró etapot, Flasár volt kellően erőszakos, lassan csordogált a negyedik negyed eleje, de a Sopron ezt egy cseppet sem zavarta, Wertz 16 pontra növvelte a differenciát. Hajdu is betalált, Pethő Ákos 88-69-nél kért időt, de ez sem törte meg Baksa Szabolcs tanítványait, a negyed feléhez érve 91-71 volt az eredményjelzőn, innen pedig már nem maradtak kérdések a végjátékra. Az SKC végig vezetve verte a Debrecent. 100-82

Sopron KC - DEAC 100-82(31-19, 19-21, 31-27, 19-15)

Alapszakasz, 1. forduló.
Sopron, Novomatic Aréna.
Játékvezetők: Nagy Viktor, Dr. Popgyákunik Balázs, Dr. Németh Patrik (Bognár Tibor).


Sopron: Ford 32/6, Meszlényi 7/6, Hajdu 3/3, Kucsera 12/3, Thomas 14/3. Csere: Wertz 25/9, Ruják -, Kelenföldi 7.

Debrecen: Duffy 11/3, Underwood 19/3, Mócsán 14/6, Kovács 3, Simmons 12. Csere: Gál -, Varga 3, Flasár 8, Horváth 12/3, Hőgye -.



Fotó: Wölfinger Béla, Bugány János, Pillár Benedek