A magyar női válogatott a márciusi, isztambuli selejtezőben hatalmas sikert ért el, hiszen 28 év után harcolta ki újra a világbajnoki részvételt. Völgyi Péter együttese öt mérkőzésen három győzelmet aratva, a torna záró találkozóján a házigazda törököket legyőzve biztosította helyét a 16 fős elit mezőnyben. 

Kameráinkkal a színfalak mögött végig kísértük a csapat edzéseit, a meccsek utáni öltözői pillanatokat és olyan helyzeteket, amelyek megmutatták a gárda győztes karakterét. A játékosok mellett megismerhettük, hogy a háttérben dolgozó szakemberek miként oldják meg a játékosok fizikai és mentális egészségének megőrzését, illetve az edzői stábon belül hogyan oszlanak meg a feladatok.

A dokumentumfilm elkészítésében közreműködött: Girgász Péter, Karácsonyi Dávid, Lipóczki Balázs és Sitku Márton.