Az isztambuli világbajnoki selejtező záró mérkőzésén a magyar válogatott 89-74-re legyőzte Törökországot és ezzel biztosította helyét a szeptemberi, berlini világbajnokságon. 28 év, 1998 után lesz ott nemzeti csapatunk ismét a világ legjobbjai között.
Úgy alakultak a játéknap eredményei – Japán kiütötte Argentínát, Ausztrália nagy csatában verte Kanadát -, hogy kizárólag egy győzelemmel kvalifikálhattunk a világbajnokságra. A hazaiak eközben már a kora délutáni órákban a japánok sikerével biztosították a helyüket a berlini seregszemlén. Az első negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok. Látványos, pontgazdag negyed volt, felváltva estek a kosarak. Extra triplákat is láthattunk, tőlünk Juhász Dorka, Dubei Debóra és Takács-Kiss Virág talált be távolról. Az első szakaszt Yvonne Turner duplája zárta, 10 perc után 25-25 állt az eredményjelzőn. A második negyed elején a törökök haladtak kisebb lépéselőnyben, de 30-27 után kulcspillanatban érkezett Juhász Dorka újabb villanása. Már a 13. pontját szerezte, amivel 30-29-re visszajöttünk és ezt követően már nem tudtak elszakadni a hazaiak.
Jó ritmust kaptunk el, Lelik Réka juttatta csapatunkat 34-32-es vezetéshez, amikor időt is kértek a hazaiak. Magas hőfokon égett a török pad, űzték-hajtották a lányaikat, hogy a biztos továbbjutásuk ellenére ne lankadjon a figyelmük. Ettől függetlenül a félidő utolsó öt perce a mieinkről szólt. Ki kell emelni Dubei Debóra tripláját, Juhász Dorka, Lelik Réka pontjait: 39-32-nél már 12-2-es szériában voltunk. A megszerzett előnyünket pedig stabilan tartottuk. Aho Nina is feliratkozott a triplát jegyzők listájára. A mieink csapatszinten a 33 mezőnykísérletükből 21-et értékesítettek az első 20 perecben. Az addigi legnagyobb előnyünk éppen félidőre alakult ki. A nagyszünetben 52-41-re mentünk. Arra számítani lehetett, hogy a törökök nagy energiákat mozgósítva jönnek ki a harmadik negyedre. Két triplával 52-47-re szépítettek is, de közelebb nem kerültek és ez a mieink érdeme. Időt kért Völgyi Péter, majd Juhász Dorka büntetőket harcolt ki, Aho Nina ismét betalált.
Azzal, hogy a harmadik szakasz közepére sikerült visszaállítani a 10 pont környéki előnyünket, lélektanilag egy kritikus szakaszt vészelt át együttesünk. Yvonne Turner öt pontjával 60-49-nél újra kétszámjegyű differenciát regisztrálhattunk. A negyed végjátékában pedig ismét fellépett Juhász Dorka, így kifejezetten kedvező pozícióból, 66-52-es előnyből fordulhattunk az utolsó 10 percre. A záró szakaszban is érkezett nagyobb török roham. Egy jó ritmusban kikért videó és két tripla adta ennek az alapját. 69-61-nél Völgyi Péter időt kért, majd Dubei Debóra azonnal triplát értékesített. Ez volt a kulcs. Minden hazai felzárkózási kísérletre tudtunk válaszolni. Sőt, a hajrához közeledve már az olló is elkezdett kinyílni. Sok mindent megéltünk az évek alatt, így bár 10 pont felett állandósult a differencia, egy pillanatra nem dőlhettünk hátra. A mai magyar csapat pedig nem is akart hátradőlni. Vitte a lányokat a szívük, a bizonyítási vágyuk.
Argentína elleni hosszabbításos, drámai siker és a törökök hazai pályán történő legyőzése rendkívül komoly lelki erőről és tartásról árulkodik. Az utolsó másodpercek már a megérdemelt ünneplésről szóltak. Nehéz, küzdelmes évek után remek játékkal vívta ki a világbajnoki részvételt válogatottunk. 1998 után újra a világ legjobbjai között szerepelhetünk!
Törökország - Magyarország 74-89 (25-25, 16-27, 11-14, 22-23)
FIBA Women's Basketball World Cup 2026 Qualifying Tournament
Isztambul, Turkcell Basketball Development Cent
ANAYA Julio (PAN), VARELA Orlando (HON), ZIVIERI Nicolas (BRA)
Törökország: Uzun 15/6, Cakir 4, Fitik 11/6, Burke 10, Topuz 4. Csere: Cora 6/6, Onar 12/6, Bayram -, Gul 5, Erdogan 3/3, Atas 4, Uzunoglu -
Magyarország: Dubei 16/12, Aho 9/3, Török -, Juhász 24/6, Lelik 10. Csere: Takács-Kiss 17/3, Dombai 1, Varga 4, Turner 8, Dúl -.
Fotó - Girgász Péter/MKOSZ