A Vasas Akadémia tizennyolc éves neveltje, Rosta Péter tavaly igazolt az Amerikai Egyesült Államokban található Blair Academy csapatához. A hazai férfi kosárlabdázás egyik legnagyobb reménysége egyre jobban beilleszkedik a tengerentúli együttesbe, nagy szerepe volt abban, hogy csapata megnyerte az állami döntőt, és már több meccsét közvetítette az NBA hivatalos televíziója. A fiatal játékossal a kezdetekről, a nevelőegyesületéről, a korosztályos magyar válogatottakról, a csapatban betöltött szerepéről, a nyomásról és a távlati céljairól beszélgettünk.

Az interjú még a National Prep Championship (országos középiskolás bajnokság) végjátéka előtt készült, amelyben a Blair Academy végül egészen a döntőig jutott. A csapat az elődöntőben az IMG Academy ellen 79–58-ra győzött, Rosta 8 ponttal és 4 lepattanóval járult hozzá a sikerhez. A Newman School National elleni finálét végül 92–72-re elveszítették, a magyar játékos pedig 12 ponttal, 5 lepattanóval és 2 gólpasszal zárta a mérkőzést.

Apukád vízilabdázott a Vasasban, és elmondta, hogy te ott centerként is jó lettél volna. Ő próbált téged a póló felé terelni?

Nem, a szüleim nem erőltették, hogy melyik sportot válasszam. Bevallom, fiatalabb koromban a vízilabda és az úszás sem érdekelt, ellenben a labdarúgást nagyon kedveltem és kedvelem a mai napig is. Régen a Real Madrid és Cristiano Ronaldo volt a kedvencem. Általános első osztályban fociztam, majd kosárlabda-edzésekre jártam, és ahogy nőttem, egyre több sikerélményem volt a sportágban.

Az egyik közösségi oldalon láttam az egyik posztodat, ahol az egyik védődet átzsákoltad az egyik mérkőzésen. Mikor tudtad először behúzni a labdát a gyűrűbe?

Az említett zsákolás az egyik felkészülési mérkőzésünkön történhetett. A tizennegyedik születésnapom előtt a Vasassal játszottunk Pasaréten, és a második próbálkozásra sikerült zsákolnom úgy, hogy egy lábról ugrottam és egy kézzel húztam be a labdát.

Sejtem, nem csak ezért kezdtél bele ebbe a sportágba. Mikor köteleződtél el a kosárlabda irányába?

Az Áldás Utcai Általános Iskolába jártam, ahol Novák Judit néni alatt játszottam, akinek nagyon sokat köszönhetek. Több barátom is kosárlabdázott nála. Igazából a kíváncsiság miatt vágtam bele az egészbe, végül nagyon megszerettem, és onnantól kezdve vált a fő sportágammá.

Vasas Akadémia nevelés vagy. Miképp emlékszel vissza az ott eltöltött időszakra?

Az iskolai csapatomban a PAFC Basket-nél kezdtem, majd onnan kerültem el Pasarétre a Vasashoz. Az első szezonomat U12-ben kezdtem és végül az U18-as idényem volt az utolsó. Voltak olyan szezonok, ahol egyszerre két csapatban is rendszeresen pályára léptem. 

Mik voltak a csúcspontok a karrieredben a Vasasnál?

Az U14-es bajnoki címünk nagyon szép emlék a számomra. Az első nagy fordulópontom az U16-os idényben volt, akkor még inkább a büntetőterületen belül voltam veszélyesebb. Egy évvel később újabb szintet tudtam lépni, az U17-es országos döntőn negyven pontot dobtam. Utóbbi fináléban négy hárompontost is sikerült dobnom, azaz kinti dobásokkal is gyakrabban próbálkoztam.

A magyar korosztályos válogatottak oszlopa vagy. A 2007-es évjáratból Flasár Zalán már pályára is léphetett a felnőtt csapatban, Lukácsi Gábor már kerettag. Neked van személyes ambíciód a nemzeti csapattal kapcsolatban?

Az U20-as edzővel, Forray Gáborral korábban már többször beszéltem, hogy számítana rám, a felnőttválogatott viszont még egy távolabbi célom lehet. Jelenleg az Egyesült Államokban játszom, erre koncentrálok száz százalékban és nagyon fontos, hogy itt váljak a lehető legjobb kosárlabdázóvá és tudjak fejlődni. Mielőtt kijöttem, picit izgultam, mert most először vagyok ilyen távol az otthonomtól.



Mi szólt a Blair Academy mellett? Ha jól sejtem, voltak más lehetőségeid is.

Több amerikai iskola edzőjével is beszélgettem tavaly, és minden szinten próbáltam feltérképezni, hogy mi lehetne a lehető legjobb nekem. Voltak olyan sportakadémiák, ahol csak online órákra lehet járni, de azt nem szerettem volna. Nyilván a kosárlabda-programokat néztem és más csapatokat is figyeltem, de ugye azt nem lehet előre tudni, hogy ki hogyan kerül be az alapkeretbe.

A Blair viszont minden szinten tökéletes választás volt. Tanulás szempontjából is erős iskola, az infrastruktúra is lenyűgöző. Minden tantárgynak külön épülete van a campuson belül, minden igényt kielégítenek. Az intézmény nem egy zsúfolt nagyvárosban van, ez is nagyon tetszett.

Ráadásul az egyik legjobb hátvédsor itt játszik az országban, a kezdőben a hármas, négyes és az ötös poszton játszók közül mind végzősök. Úgy akartak idehozni, hogy a legjobb hátvédekkel játszhatok együtt, s bár rengeteget van náluk a labda, én számítottam arra, hogy négyes poszton sokat fogok tudni itt játszani.

Az edződ Joe Mantegna a dél-szudáni válogatott stábjában ott volt a párizsi olimpián. Mióta megérkeztél, ő miképp viszonyul hozzád?

Igazi legendának számít, a pályán az ő neve virít, mivel róla van elnevezve a Mantegna-court. A huszonhetedik szezonját tapossa vezetőedzőként, ami elképesztő. Az összes egyetemi edző méltatja. Velem érzékeltették, hogy fontos játékosnak tartanak, aki sokat segíthet a Blairnek. Nemcsak annyi volt, hogy kértek rólam egy ötperces videós anyagot, hanem végignézték az összes mérkőzésemet, és ez nagyon jólesett. Az idei csapat nagyon erős, magasak az elvárások, és nem akartak valaki olyat elhozni, aki nem viszi őket előrébb a céljaikhoz. Engem akartak egy végzős srác helyére, s ekkor éreztem, hogy meglehet a helyem a kezdőcsapatban.

Az iskola csapatának hitvallása úgy szól, hogy a kosárlabda egy egyszerű játék, amit bonyolult emberek játszanak, és nem egy bonyolult játék, amit egyszerű emberek játszanak.

A csapatnál gyakran használnak egy szót, a Muditát. A pontos jelentését nem ismerem, de arra utal, hogy itt mindenki örül a másik sikerének. Ha a meccs végén a keret legkevesebb percet kapó játékosa dob egy kosarat, akkor mindenki ujjong és úgy örül neki, mintha bajnokságot nyertünk volna.

Az egész intézményre ez a jellemző, korábban még sehol nem tapasztaltam ilyen hozzáállást. A tanárok és a diákok is közvetlenek és kedvesek, ez engem nagyon meglepett az elején. A kosárlabdacsapatban is hasonló a helyzet, nem is emlékszem olyanra, hogy összetűzés lett volna a játékosok között az idei szezonban.

Nincs olyan, hogy a hibák után az edző üvöltözik a pálya szélén. Egyrészt rutinosabb, másrészt az idei csapatban nagyon tehetséges játékosok vannak, s teljesen megbíznak bennük. Nagyon pozitív a légkör, de a pályán kívül mindenkinek rendben kell tartania magát.

Neked, mint Magyarországról érkezett kosárlabdázónak, hogyan ment a beilleszkedés?

Négyszázötvenen járnak ide, de nem volt nehéz beilleszkednem, mivel a kosarasok elég népszerűek itt, ez sokat segített. Az első edzéseken más stílusban kellett játszanom, és Magyarországtól eltérően itt később kezdődik a szezon. Az első két hónap csak tréningek és kondicionálás.

Az edzéseken mondhatni fel és le futunk, kevesebb a felállt védelem elleni játék, inkább a gyors akciók a meghatározóak. Ezt szerencsére viszonylag hamar megszoktam, onnantól már jól ment nekem. Nagyon szerencsés vagyok, hogy a szobatársam a csapattársam is. Ő Ray Fernandez, New Yorkból jött, és a szünet idején az ő családjánál szoktam lenni, mindenben segítenek nekem. Amíg a Vasashoz eljutottam edzésre, az több mint egy óra volt tömegközlekedéssel. Itt körülbelül egy perc alatt sétálok át a sportcsarnokba. A campus is nagy, ahhoz képest, hogy a Blair nem számít nagy iskolának az országban.



Apropó! Úgy tudom, hogy minden meccs előtt hideg fürdőt veszel? Honnan jött az ötlet?

Az U14-es döntő előtt próbáltam ki, és utána egyszer sem mulasztottam el /nevet/. Felébresztett és később is azért csináltam, hogy éberebb legyek a pályán. Fiatalabb koromban főleg délelőtt voltak meccseim, és így sokat segített, hogy élesebb legyek.

A játék mely elemeiben érzed jónak magad? Van kedvenc helyed a pályán?

A támadójátékomat és a védekezésemet is erősségeimnek érzem. A festéken belül vagy a periméteren is tudok veszélyt teremteni, de a 208 centiméteres magasságom a betörések során is sokat segít, ebben is jó voltam otthon és itt is. Idén jóval több triplát dobtam, mint otthon, és úgy érzem, hogy hatékonyabb is vagyok ebben a műfajban. A Vasas U18-as csapatában rádobhattam bármit, de nem találtam be ennyire jó százalékokkal, mint most.

A pályán középen érzem magam a legkomfortosabbnak, mert több irányba is el tudok indulni. Négyes poszton vagyok, de az itt inkább wing poszt. Nem szoktam elzárásokat adni, s még idén én sem kapok sokat, ugye, ezt inkább a hátvédekre húzzák meg. Az edzéseken is külön dolgoznak az alsó posztos játékosok és a hátvédek, irányítók is. Van, amikor mondják, hova menjek és van mikor hagyják, hogy én válasszam ki, hogy melyik csoportban akarok dolgozni. A Vasasban hármas-négyes voltam és ott is mondták, hogy cserélgessek, az edzők mindkettőt engedték nekem.

Miben kell fejlődnöd?

A fizikai képességeimet mindig is volt hova fejleszteni, az utóbbi időszakban ebben is sikerült előrelépnem. Fontos, hogy a kinti dobásom magabiztos legyen. Az egy-egy elleni szituációkban több opcióm kell, hogy legyen, ezzel még sokoldalúbb kosárlabdázóvá válhatnék, ezen is dolgozni fogok a nyári szünetben.

Idén nem kellett olyan sokat a festéken belül (post-up) játszanom a mérkőzéseken. Mivel négyes poszton játszom, sokszor fogok alacsonyabb játékosokat, bár nem minden gimis csapatnak van 208 cm magas bedobója. Nem arra épül a játékunk, hogy a négyes post-upoljon. Gyengébb csapatok ellen egy-két leütés, és ballal fölötte átdobom őket.

Van olyan cseled, amit nagyon hatékonyan művelsz?

Igen. Sajnos az egyik kedvenc mozdulatomat már itt és otthon is ismeri a legtöbb ellenfél. /nevet/. Balról-jobbra keresztátütés (crossover) és abból lepördülés.

Csapattársad, Deron Rippey jr. jövőre a Duke egyetemre megy, szinte biztos, hogy az NBA-draftján is szerepelni fog két év múlva. Mit érzékelsz a körülötte lévő felhajtásból?

Rettentően népszerű ő és a több játékos is. Ha idegenbeli meccsekre is megyünk, engem is megismernek és olykor hozzám is odajönnek, de hozzá még többen. Emberileg is jókat tudok mondani róla, egy remek srác. A szobája alig pár méterre van tőlem. Nem mondom, hogy a legjobb barátok vagyunk, de jó a kapcsolatunk, akárcsak a csapat több tagjával.

Az első tornátokat élőben adta az NBA TV. Az állami döntőben te dobtad az egyenlítést jelentő duplát, majd a vezetést is a te hárompontosoddal vette át a Blair, végül ti lettek a bajnokok. Saját döntésed volt, vagy játékot is hívtak rád ezeket megelőzően?

Az egyenlítést jelentő duplám egy alapvonali bedobás után volt, és egy befutást követően kaptam a labdát. Nehéz volt elkapnom, de nem azért, mert rossz volt a passz, hanem mert a védőm szorosan fogott. Összeszedtem és közelről feltettem. Ezt követően, a meccs vége előtt egy perccel volt egy oldalvonali bedobás. Megkaptam a labdát, majd odaadtam az egyik hátvédünknek. A sarok felé húzódtam, és láttam, hogy a védőm a centerre ment segíteni, majd megtaláltak engem. Azért volt jó a dobás, mert amikor megkaptam, már tudtam, hogy el fogom vállalni, és szerencsére bement. Jó volt látni a szurkolók ünneplését, az állami döntőn az alapvonal mögött álltak az emberek, le se lehetett ülni a lelátón.



Téged feldob a tét? Nyomás alatt jobban teljesítesz?

Szeretem. Itt annyira nincs negatív nyomás az edzők részéről. Sokkal nagyobb élvezet maga a játék, mindegy, hogy a legjobb vagy a legrosszabb ellen játszunk. Mindenki akar kosárlabdázni és élvezni a játékot, miközben mindenki átérzi a felelősség súlyát.

Jön az országos döntő. Mit vársz tőle csapat és egyéni szinten?

Mindenki nyerni szeretne. A Blair az első kiemelt, de már az első mérkőzésünk is nagyon nehéz lesz, mivel ide a legjobb húsz csapat jutott be. Hétfőn játszanak azok, akik alulról jönnek és pár csapat játszik az utolsó bejutó helyekért. Kétszer húsz perces mérkőzések vannak, rövid szünetekkel, elég fárasztó lesz. Az utolsó napon lesz az elődöntő és a döntő is. Előbbit olyan dél körül rendezik meg, a finálét pedig este hét óra körül tartják meg.

A szezonban melyik meccs volt számodra különleges?

Októberben, az első meccsünkön sikerült megvernünk az atlantai Overtime Elite által indított csapatot is, ami számomra egy óriási élmény volt. Abban az együttesben rengeteg olyan kiváló játékos van, akik a közösségi médiában nagyon ismertek, és én nagyon örültem, hogy ellenük léphetek pályára. Nem volt bennem feszültség vagy bármiféle szorongás, nagyon élveztem a pillanatot. Szerencsére meg is mutattuk, hogy mi is jó csapat vagyunk, a végjátékban sikerült föléjük kerekednünk. A téli szünetben egy másik csapatukat is megvertük húsz ponttal, jó formában vagyunk.

Mi hiányzik legjobban Magyarországról a családodon és a barátnődön kívül?

A szűkebb baráti köröm, de mondhatni, szerencsés helyzetben vagyok, mivel a két legjobb barátom szintén az Egyesült Államokban kosárlabdázik. Az egyikük a Vasasban csapattársam volt, Hanzély Viktor a texasi Strength N Motion kosárakadémián játszik. A másik pedig Flanek Vilmos, aki Pennsylvaniába jött át. Itt is lett több barátom már, és az edzőktől kezdve mindenki figyel rám, ha bármi kéne. Nehézségek annyira nincsenek.

Az egyik amerikai kosaras podcastben beszélgettek veled, s láttam egy feliratot a szobádban (Nobody cares, work harder). Sőt, egy magyar zászló is feltűnt a háttérben.

A szobatársam alakította ki a berendezést. A magyar zászlót is a korábban említett Jay Hernandez szerezte be, mivel nagyon jó barátok vagyunk, és úgy gondolta, hogy örülni fogok neki.

Megfogalmazódtak már benned rövid vagy hosszabb távú célok?

Szeretnék egy jó egyetemre kerülni, ahol tovább fejlődhetek. Hosszabb távon pedig úgy gondolom, hogy nincs értelme „alálőni” a céljaimat. Nyilván vannak jó karrierutak az NBA-n kívül is, de szeretném elérni a topszintet a kosárlabdában. A csillagokat célzom meg, és majd később kiderül, hogy mit fogok tudni elérni.

Fotók: blairsportsphotos.shootproof.com