A péntek esti, drámai végjátékú magyar-francia világbajnoki selejtező mérkőzés után most jön a "visszavágó", ezúttal ugyanis a két együttes Le Mans-ban találkozik egymással.
Az első meccs előtti felvezetőnkben írtunk arról, hogy ezen az összecsapáson Franciaország kerete két euroligás játékossal, Élie Okobóval és Jaylen Hoarddal erősödik majd. A 27 esztendős Okobót a Phoenix Suns draftolta a 2018-as játékosbörze második körének legelső helyén (2/31). Nem tudott megragadni Amerikában, de hazatérve az ASVEL, az elmúlt három évben pedig a Monaco oszlopos tagja az irányító (11.0 pont, 2.2 lepattanó, 4.3 gólpassz az Euroligában). Hoard 204 centis, 26 éves kiscsatár, és az elmúlt két esztendőben a Maccabi Tel Avivnál játszott meghatározó szerepet (12.1 pont, 6.7 lepattanó).
Velük csak erősödik majd ellenfelünk, de nem kell feltartott kezekkel a pályára mennünk - Szombathelyen bebizonyítottuk, hogy milyen tartásunk van, végig üldöztük a franciákat, egyenlítettünk is, aztán Francisco klasszisa döntött. Itt most még annyi teher sem lesz rajtunk, mint hazai környezetben lehetett. Jobb dobószázalékkal lehet esélyünk idegenben is egy szoros találkozóra, még ha Nouáék palánk alatti dominanciája már a pénteki mérkőzésen is okozott gondokat számunkra.
A 18 órakor kezdődő Franciaország-Magyarország világbajnoki selejtező mérkőzést az M4 Sport+ 17:50-es műsorkezdettel élőben közvetíti:
A meccs élő statisztikáját itt fogjátok tudni elérni:
Hajrá, srácok, mindent bele!