A magyar férfi 3x3-as válogatott szövetségi kapitánya, Csirke Ferenc egy évtizede vezeti a nemzeti csapatot, amelynek a nőkhöz hasonlóan a legfőbb célja, hogy kiharcolja a részvételt a 2028-as ötkarikás játékokra. A Los Angeles-i olimpiáig azonban még rengeteg a tennivaló, a magyar csapat edzőjével a 3x3-as játékosprofilok és a versenyképesség feltételei mellett a kiválasztás, valamint a szakág jövőképe is szóba került.

A női válogatott szövetségi kapitánya, Jakab Máté nemrégiben adott képet arról, hogy merre tartanak a lányok, akiknek legnagyobb célja az olimpiai részvétel lehet. Mi a helyzet a fiúk háza táján?

Természetesen nekünk is célunk, hogy ott legyünk az ötkarikás játékokon. Ahogy az egyes nemzetek közösségi oldalain megosztott posztokat látjuk, már minden ország válogatottjai edzésben vannak és tornákra járnak, beleértve azokat a csapatokat is, akikkel mi a júniusi Eb-selejtezők során találkozni fogunk, mint például a horvátok. A FIBA 3x3 Europe Cup selejtezői június közepén kezdődnek Kassán, s addigra ők kilenc-tíz tornán vesznek részt, mi pedig kilenc-tíz meccset játsszunk le ezalatt - nagy különbség. A mi nemzeti csapatunk május 25-én fogja elkezdeni a közös munkát.

Hozzáteszem, hogy tavaly is hasonló cipőben jártunk, de Bukarestben így is sikerült megnyernünk a bronzmeccset Lengyelország ellen, és kijutottunk az Eb-re. Arra a kontinenstornára két-három napot tudtunk készülni, mivel augusztus elején már az 5-5 alapozásokon kellett részt venniük a játékosoknak a klubcsapataikkal.

Az 5-5-ből érkező játékosok mostanság készülnek az alapszakasz végére majd a rájátszásra, így sokszor fejben sincsenek még ott, hogy száz százalékig a tavasszal előttük álló feladatokra koncentráljanak. Ebből a szempontból a férfi szakágnak nehezebb dolga van. 

A nőkkel ellentétben a fiú szakág már teljesen specializálódott. Hasonlóan az elmúlt években a Győr női csapatához, a férfi nemzeti csapatot is be lehetne így nevezni négy-öt nagyobb tornára. Erre a FIBA szabadkártyás indulási lehetőséget biztosítana pénzért, de még ezekkel a versenysorozatokkal sem biztos, hogy olyan pozícióba tudnánk kerülni a világranglistán, amivel ki tudnánk használni a több kvalifikációs tornát, de így azért még több esélyünk lehetne kijutni az ötkarikás játékokra. 

Fontosnak tartom, hogy ne csak akkor tudjunk elmenni egy kvalifikációs eseményre, ha mi rendezzük, hanem a világranglista helyezésünk alapján az olyan országok selejtezőiben is rész vegyünk, akik korábban még nem jutottak ki az olimpiára.

Nekünk papíron egy esélyünk van részt venni a kontinensgyőztesek tornáján, de ahhoz 2027-ben meg kellene nyerni az Európa-bajnokságot. A másik lehetőség, ha Debrecen tornát rendez úgy, ahogy az elmúlt két selejtező-sorozatban tette. A hajdúsági város nagyon erős a sportdiplomácia területén, én bizakodom, hogy ott majd lesz ilyen esemény.

Azt gondolom, hogy amíg férfi vonalon nem lesz profi csapatunk, addig ugyanazokat az eredményeket fogjuk elérni, mint az elmúlt tíz évben. Készülünk pár hetet az Eb-selejtezőkre, és ha ott minden összejön, akkor kijutunk a kontinenstornára. Ha mégsem, akkor lemaradunk róla. Jelen állás szerint nekünk ugyanannyi esélyünk van, mint eddig volt. 2021-ben öt percre voltunk az olimpiai kijutástól a debreceni selejtezőn, ahol döntőt játszottunk Belgiummal.

A Komma László, Tarján Izsák, Molnár Mátyás, Rosic Uros összeállítású csapat az olimpiai ezüstérmes franciáktól és a világbajnoki elődöntős németektől kapott ki a tavalyi Eb-n. Akkor azt nyilatkoztad, hogy a távoli dobásaink nem ültek ellenük, így nem sikerült a győzelem.

Ezek a játékosok először szerepeltek Európa-bajnokságon, egy teljesen új közegbe csöppentek. Mire hozzászoktak a hangulathoz, addigra már négy-öt pontos hátrányba kerültünk a negyedik percben, és ezt már nem lehet megfordítani ilyen kaliberű együttesek ellen. 

Másrészt ha valaki tíz hónapot 5-5 elleni kosárlabdában edződik, és öt hetet 3x3-azik, akkor utóbbira nehezebb átállnia. Ott is előjöttek ezek a problémák, de ezen a szinten ezt egy francia vagy német válogatott kegyetlenül kihasználja. 

A kontinenstorna előtt hasonló játékerejű csapatokkal, a német Skyliners Frankfurt mellett a szerb Limannal is egylabdás meccseket játszottunk, szoros küzdelemre késztettük őket. Ezek top 10-es gárdák, korábban olimpiákon is szereplő profi játékosokkal, de a mi játékosaink nem rosszabb képességű kosárlabdázók, mint ők, egy-két kivétellel. Viszont ők ebben már régóta benne vannak, a 3x3-ra koncentrálnak hosszú ideje. 

Mennyire nehéz egy állandó kerettel rendelkező, versenyképes csapatot kialakítani a 3x3-ban? 

Az 5-5-ös válogatott játékosokhoz nem nyúlunk. Ha kivennénk őket és egy 3x3-as profi csapatot szeretnénk csinálni, az szinte a megfizethetetlen kategóriának minősülne. Ugyan nekem nem minden nyáron kellett sok emberből válogatnom, de ugye a szelektálás szempontjából az sem volt mindegy, hogy ki mikor fejezi be a bajnokságot a klubcsapatával. 

Több évben is bele kellett nyúlni az NB I versenynaptárába. Például 2023-ban május elején utaztunk vb-selejtezőre, idén pedig a női NB I-ben kellett hozni változásokat a versenykiírásban, mert a hölgyek szintén vb-selejtezőn vesznek részt.

A Komma László, Tarján Izsák, Molnár Mátyás, Rosic Uros kvartett a Földi Sándor vezette U23-as csapatnál játszott először együtt. Kelemen Balázs az ötödik ember, aki volt már velünk Eb-selejtezőn és világbajnokságon is. 

A hatodik ember Demeter Attila, aki profiként Szingapúrban játszik. Őt egy héttel az Eb-selejtező előtt tudnánk hazahozni, így nem tudna részt venni velünk tornákon. Ha kijutnánk az Eb-re, akkor ő visszamenne Szingapúrba, és a kontinenstorna előtt jönne haza egy héttel, ami ebben az esetben nem biztos, hogy előnyünkre válna. Ivosev Tamással is vannak egyeztetések, hogy az olimpiai kvalifikációig segítené a csapatot.

Azt vallom, hogy sokkal többet ér az összeszokottság, mint hogy egy játékos egy nüansznyival jobb a másiknál.

A sok változtatás csökkenti a csapat kohézióját, aminek a versenyképesség láthatja kárát?

Mondok pár példát. Az olaszok tavaly jutottak ki az Eb-re, ami nagy meglepetésnek számított. A tornára benevezték azt az Amedeo Della Vallét, aki a Basket Brescia Leonessa profi játékosa, az olasz válogatottban és az Euroligában játszott. Az első meccsen a Svájc elleni csoportrangadón dobott tizenhárom pontot, nyertek, bejutottak a legjobb nyolcba, és önbizalmuk lett, amivel csapatszinten sikerült kiharcolniuk a továbbjutást. Azt viszont hozzá kell tennem, hogy az olasz csapat előtte három-négy hetet vele is edzett, együtt dolgozott a játékossal, ami sokat jelentett az eredményességük szempontjából

Az állandó csapatváltoztatásokat egy kiváló játékosokból álló szerb válogatott sem tudja elviselni. Például a Novi Sad uralta az előző évtizedet 3x3-ban, és az olimpiára úgy mentek ki, hogy két Novi Sad játékos mellett két Limanből érkező kosaras volt a szerb csapatban. Bár bronzérmesek lettek, ami nem rossz dolog, de az utóbbi évtizedek aranyaihoz mérve csalódás lehetett számukra. A németeknél ugyanez a helyzet. A lényeg, hogy a 3x3-as csapatok már válogatott szinten is próbálják elkerülni azt, hogy ne több helyről rakják össze a keretüket.

Szerbia miért kiemelkedő ebben a szakágban is?

Náluk még mindig van grund, ahol folyamatosan folyik a játék. 2021-ben a magyar válogatottal Novi Sadban a legjobb csapatokkal készültünk három napot. Ők azt mondták, hogy inkább menjünk le egy grundra, mert ott még lesznek olyan erős gárdák, mint ők. Ezen mi csak nevettünk, de végül belementünk a dologba.

Öt-hat csapat játszott egymás ellen, a győztes a pályán maradhatott. Olyan színvonalú mérkőzéseket játszottunk, amiket még az Európa-bajnokságon sem tapasztaltunk. Az ellenfeleink csak lejöttek picit kosarazni a grundra, és félelmetes volt látni, hogy mennyire intelligensek és fineszesek. Ezt persze lehetne kompenzálni nálunk a sok gyakorlással, azaz hogy automatizmusokra törekedjünk. 

Ha például a mi csapatunk játszik egy konkrét játékhelyzetben, akkor mondhatjuk azt, hogy az Uros és Matyi a labdás kettős, és majd ők játsszák az elzárást-leválást (pick and roll). Izsák és Laci a magasak, ők adják a zárást és le fognak válni. A 3x3 viszont igazából nem erről szól.

Történhetne úgy is, hogy pár másodperc alatt a Matyi odafut és ad egy elzárást az Izsáknak. Utóbbi a labdás, az előbbi a leváló. Arról beszélek, hogyha az egyik kicsi játékosom ül, akkor nálunk két magas és egy kicsi van a pályán. Ezzel viszont nem kéne foglalkozni, mert ha egész évben ezt játszanánk és profi csapat lennénk, akkor eljutnánk oda, hogy a Komma László vagy Izsák betörésből dobna ziccert, de ez az opció eszünkbe sem jut.

Az 5-5-ben is van olyan, hogy a kicsi ad a nagyra labdás elzárást, de ezt csak nagyon kevés csapat játssza meg. Példaként hoznám fel, hogy a litvánok megnyerték az Európa-bajnokságot négy, két méter vagy feletti játékossal. Ott a center is vezetett labdát, s nekünk valahogy ide kellene eljutni. 

Tíz éve vagy a férfi csapat szövetségi kapitánya, s akkor azt nyilatkoztad az egyik torna után, hogy a nemzeti csapat egyik gyengéje, hogy nincsenek 2 méter magasság feletti játékosai.

A magyar kosárlabdának sincsenek magas játékosai, nemcsak a 3x3-as csapatnak. Az utánpótlásban egyből beküldjük a magas gyerekeket a gyűrű alá, majd kiderül róluk, hogy center helyett inkább mezőnyjátékosnak kellett volna nevelnünk őket. 

A játék teljesen átalakult, immár a magasaknak is jól kell dobniuk kintről. Én viszont azokra a két méter feletti játékosokat hiányolom, akik kis túlzással mindent tudnak: dobni, egy-egyezni, lepattanózni, stb. Ezek a típusú kosárlabdázók nálunk hiánycikkek, nincsenek univerzális játékosok, akik mind technikai tudásban és fizikai képességeket tekintve is alkalmasak a 3x3-as játékra.

Ebből a szempontból milyen az ideális játékosprofil egy 3x3-as kosárlabdázónak?

A korábbi MKOSZ-elnök Szalay Ferenc egyszer megkérdezte tőlem, hogy hogyan képezzünk 3x3-as játékosokat. Mondtam neki, hogy ilyen nincs, hogy erre specializálunk valakit. Fontos lenne például az, hogy U14-ben ne csak két-három játékos legyen minden csapatban, aki tud labdát vezetni, dobni, stb. hanem mondjuk tíz. Ugyanazok a skillek kellenek, képezni kell őket. Talán egy picivel gyorsabb gondolkodás és ugye a 3x3-ban nem lehet eldugni játékosokat. 

Tegyük fel, van egy remek védőm 5-5-ben, aki nem túl jó dobó, de el tudom rejteni támadásban. Van egy remek kezű játékosom, minden hármast bedob, de gyenge védő, el tudom rejteni őt is. A 3x3-ban ilyen nincs.

Játékosokat kell nevelnünk. Ha anno Ivkovics Sztojannak vagy most Gasper Okornnak nem húsz kosárlabdázóból kellene kiválogatnia azt a tizenkettes keretet, hanem mondjuk ötvenből, akkor a 3x3-nak is nagyobb merítési lehetősége lehetne. Például Vojvoda Dávid kiemelkedő lenne a 3x3-ban, ugyanis neki másfél évtizede nincs üres hárompontos dobása. 

Meglátásom az Eb-győztes osztrákoknál és más topcsapatokban sem jobb játékosok játszanak, de ők meg folyamatosan a 3x3-ra koncentrálnak, sok edzésmunkát tesznek bele és rengeteg tornán indulnak, hogy jobbá váljanak. 

Persze érdekes az is, hogy az 5-5 elleni játékot elhagyva ki mennyire tud sikeres lenni a 3x3-ban. A szerbek játékosa, a világ legjobb 3x3-asai közé tartozó Dejan Majsztorovics 2014-ben nem felelt meg Szegeden próbajátékon. A világ talán legjobb 3x3-as játékosa Dusan Bulut kétszer volt Szegeden, de ő sem felelt meg. A világ topjátékosai közé tartozó Strahinja Sztojacsics (UB) Szlovákiában volt légiós, korábban szerb középcsapatokban kosarazott. Nem a Jokicsok és Doncic-ok játszanak az ellenfeleknél sem, de náluk folyamatos gyakorlás és sok időt-energiát tesznek bele a 3x3-ba.

Muszáj lenne kineveljünk az utánpótlásba játékosokat, amiből lehetne meríteni a szövetségi kapitánynak a 3x3-ba és a felnőtt válogatott számára egyaránt.

Profi csapat kéne, de ez szponzorok nélkül nem fog menni.

Mennyibe kerül egy magyar bajnokságban szereplő és tizenkettedik helyen álló kosárlabda-csapat fenntartási költsége egy évben? Egy olimpiára kijutásra évi százmillió forintnyi büdzsé elég lenne. Persze, ezt most könnyen mondom, de ennek a sokszorosát költi el egy A-csoportos csapat, amely a tizedik hely körül mozog.

Hogyan emlékszel vissza a 2021-es debreceni tornára?

Vegyes érzések vannak bennem. Nagy dolog volt a fináléba jutni, de a szomorúság is, mert mindössze öt percre voltunk a kijutástól. Ha a női válogatott ott nem kap ki az olaszoktól és kijut az olimpiára, akkor mi is megvertük volna a belgákat a hajdúsági megyeszékhelyen, s talán az egész 3x3-as szakág erőre kapott volna itthon attól a sikertől. A lányok meccse után háromezer ember ült síri csendben, a mi finálénk pedig tíz perccel a női döntő után következett. Még mi is a hatása alatt voltunk a történteknek. 

Az egész magyar közönség letargiában volt, és olyan volt a hangulat, mintha színházban lettünk volna. A nézők nem akarták elhinni, hogy a lányok nem jutottak ki, nekünk pedig nagyon kellett volna az extra energia a lelátókról. Főleg úgy, hogy negyven perccel korábban fejeztük be a szlovénok elleni meccsünket, amit mínusz hét pontról fordítottunk meg. 

Edzőként miképp tudsz új impulzusokat adni? Van olyan dolog, amiben fejlődni kell a válogatottnak, hogy előnyöket szerezzen a meccseken?

Minden évben arról szól a történet, hogy átvesszük azokat a dolgokat, amiket tíz hónappal korábban befejeztünk. A másfél-két hetet közös munkával töltjük és megyünk is az Eb-selejtezőre. Semmi mással nem tudunk foglalkozni abban a két hétben, minthogy visszahozzuk a 3x3-as alapjátékainkat, én pedig azt figyelem, hogy mit változtatnak a csapatok az idei évre. 

Az edzéseinket azokkal a játékokkal kezdjük, amikor labdát birtoklunk és fentről kezdünk. Hozzáteszem, hogy sokkal nagyobb teret kap a játék ama szegmense, hogyha lepattanó vagy kosár után kell játszanunk és abból kell eredményesnek lennünk.

Az igazat megvallva nyáron még sosem tudtunk eljutni, hogy egy pattanó vagy kosár után gördülékenyen játszunk. Nincs annyi időnk és nincs annyi meccsünk, hogy ezen kellő mértékben tudjunk finomhangolni. Hiányoznak az automatizmusok. Gyakori probléma az is, hogy az 5-5 játékkal ellentétben itt 12 másodperc a támadójáték a 24 mp helyett. A 24 után a 12 úgy tűnik, mintha öt másodperced lenne. A játékosaink úgy érzik, hogy kapkodniuk kell. A topcsapatok ebből a szempontból semmit nem sietnek el. Szépen kipasszolják és a tiszta helyzetig viszik el az akcióikat. 

A tavalyi Európa-bajnokságon 7-8 játékunk volt fentről, Előtte Debrecenben két jó meccset játszottunk a Limannal és a Skylinersszel, és persze a franciák és a németek leolvasták, hogy mikkel indítunk a kontinenstornán, így az ott már nem számított előnynek. Emellett fontosak a duplák, ha nem dobsz négy-öt hármast egy meccsen, akkor nincs esélyed.

Mi lehet a 3x3-as szakág hosszabb távú perspektívája hazánkban? 

Tavaly óta én lettem a férfi 3x3 szakág vezetője, és a szövetségi kapitányokkal karöltve mi raktuk össze az U23-as és az U21-es csapatot is a nyáron. Ott sajnos problémákba ütköztünk abból a szempontból, hogy a megfelelő játékosokat ki tudjuk választani a Nations League versenysorozatokra, ahonnan ki tudnánk jutni a világbajnokságra. 

Azt gondolom, akkor tudnánk lökést adni ennek a sportágnak, ha bajnokságokat szerveznénk U14-es korosztálytól. Ott lehet, hogy több fiatal játékos később inkább a 3x3-ra váltana, mert az jobban tetszik neki. Azt gondolom, hogy alapvetően hasznos lenne, ha valaki húszéves korára már négy évet végigjátszana egy ilyen ifjúsági bajnokságban és utána már el tudja dönteni, hogy akarja-e ezt vagy sem. A versenynaptár telített, de én látok erre törekvéseket itthon az MKOSZ szakmai bizottságában. 

Hozzátenném, hogy Magyarországon még nem is fogadta el teljesen az 5-5 kosárlabda-társadalom a 3x3-at, mivel sokan úgy gondolják, hogy sérülésveszélyesebb ez a sportág, mint az öt-öt elleni játék. Ez egy tévhit. A tízéves regnálásom alatt nem láttam háromnál több komoly sérülést, holott a nemzeti csapattal öt Eb-n és két vb-n vettünk részt, plusz a selejtezőkön, és a World Tour-sorozatokat sem szabad elfelejteni. 

Egy Euroligában játszó Amedeo Della Valle sem jönne el az olasz válogatottba, hogyha azt látná, hogy bunyó van a pályán és abba belesérülhet. Vagy említhetném a volt NBA-játékos Jimmer Fredette-et is.

Főleg azért is gondolom ezt, mert ebben a sportban picivel keményebb és pörgősebb a játék, így jobban kell koncentrálni minden egyes pillanatban, azaz a kosárlabdázók is jobban figyelnek önmagukra és a testi épségükre.

Egyébként én a kilencvenes években voltam utánpótlás-játékos, és nem emlékszem kontakt nélküli térdsérülésre. Kitámasztottam, felugrottam, lépcsőztem anno, de most amennyi térdsérülés előfordul a fiataloknál..és ezek mind az megfelelő alapok hiányából eredeztethetőek. Úgy gondolom, hogy a korai specializálódás sem egy jó irány? Sok gyerek még futni sem tud helyesen Tizenkét évesen választottam sportágat, manapság már sok gyerek tizenkét éves kora körül kiég. 

A másik probléma sokszor pedig az, hogy a mai fiatalok csinálják a kosárlabdát, de nem szeretik a sportágat. Pedig annyira élvezhető ez a játék, ráadásul a világ több helyére is eljuthatnak a versenysorozatok alatt. 

Nem a tehetségek megtalálására kéne nagyobb hangsúlyt helyezni, mint az akadémiákon való képzésre adott játékosanyagból?

Ha valaki alkalmas lenne a 3x3-ra, az miért nem kosárlabdázik? Nem hiszek abban, hogy valakit megtalálunk a megyei bajnokságban és jobb lesz, mint Izsák vagy Uros. Aki egy kicsivel ügyesebb játékos, Magyarországon már látja az utat az A-csoport felé, főleg az új szabályokkal. Ugyan melyik tizennyolc éves gyerek választaná a 3x3-at, ha ügyesnek számít az 5-5-ben is? 

Az U18-as és az U20-as szövetségi kapitányok nem húsz gyerekből választanák ki a nyári Eb-re a gyerekeket, hanem mondjuk ötven tehetségből, akkor a 3x3-ra is könnyebben lehetne meríteni tehetséges kosárlabdázókból, ami megnövelni a keret kialakításának a lehetőségeit. Profi csapat kellene, megint ezt tudom mondani. Ha tíz U20-as játékost találnánk és elkezdenénk velük dolgozni, akkor lehet, hogy a 2032-es olimpiát megcsípnénk, de ehhez őket is ki kellene venni az 5-5-ből.

Szerző: Perje Sándor

Fotók: Girgász Péter/MKOSZ