A magyar férfi kosárlabda-válogatott pénteken és vasárnap Franciaország ellen lép pályára világbajnoki selejtező mérkőzésen. Gasper Okorn szövetségi kapitányt kérdeztük a sérülésekről, illetve a keretösszeállításról.
 
"Nate Reuvers esete nagyon egyszerű. A Valenciával az Euroligában játszik, és a szombathelyi meccs előtt egy nappal meccsük van, úgyhogy fizikailag képtelenség, hogy itt legyen velünk. A másik oldala az, hogy kevesebb mint 24 óra leforgása alatt két találkozón kellene pályára lépnie úgy, hogy nincs is itt velünk a helyszínen. A második mérkőzés az én döntésem volt a szakmai stábbal, hogy nem akarjuk zavarni őt. Szóltunk a Valenciának, és a klub egyáltalán nem gördített elénk akadályokat. Ha akartuk volna a franciaországi meccsen használni Reuverst, elengedték volna, de úgy gondolom, hogy okosnak kell lennünk, és ez egy jó döntés, mert a Valencia megmondta, hogy az ő részükről továbbra sincs semmilyen akadálya, hogy Reuvers eljöjjön a válogatottba. Nate jönni akart, de elfogadta a helyzetet, és még egyszer szeretném hangsúlyozni, ez a mi döntésünk volt.
 
Benke Szilárd bokája és térde jobb állapotban volt, mikor neveztük a keretbe, és készen állt a játékra, de ezt követően romlott a helyzet. Elmondta, hogy beinjekciózva játszik a kupán, aztán pihennie kell, és újabb injekciót fog kapni. Megbeszéltük ezt, ő beszélt Báder Márton elnök úrral is. Jelezte, hogy júniusban a válogatott rendelkezésére áll.
 
Vojvoda Dávid kicsit fáradtan, de sérülés nélkül érkezett a budapesti összetartásra. Az első edzés kontakt nélküli volt, csak egy könnyed bemelegítés és 5 a 0-s játékok. 30 perc után érzett valamit a vádlijában. Nem edzett tovább, másnap pedig az MRI kimutatta, hogy valami nincs rendben. Azonnal visszament Székesfehérvárra, és elkezdte a rehabot.
 
Ezért kezdtem el gondolkodni azon, hogy kit lehetne behívni. Egy rutinos játékosra volt szükségünk, mert az idősebb játékosok közül csak Perl Zoltán és Golomán György maradtak, és talán Pongó Marcit lehet még ide sorolni. Ezért hívtam vissza Váradi Benedeket, mert kettő vagy akár három poszton is bevethető, megvan hozzá a termete, amire szükségünk lesz a franciák ellen. Ő elfogadta a felkérést, és nagyon hálás vagyok neki, mert ez nem könnyű - először nem volt a keretben, most pedig azonnal igent mondott. Ez nagy dolog számomra.
 
Tudtuk, hogy Pallai Tamás és Tanoh Dez András biztosan nem lesznek bevethetőek, és Golomán is sérüléssel bajlódik, úgyhogy ő is rehabolni fog itt, Szombathelyen. Nem volt könnyű a klubjával, a Lleidával megbeszélni azt, hogy egy félig sérült játékost elengedjenek, de Golomán is mindent megtett, hogy jöhessen a válogatottba. Most van még három napunk, megnézzük, milyen állapotban lesz, de szükségünk lesz rá a meccsen, mert a magasembereknél problémáink lehetnek.
 
Szeretném tisztázni a helyzetet Krnjajski Boris-szal kapcsolatban is. Sok kérdés érkezik, hogy az edző miért nem veszi őt számításba, miért nincs a keretben. Követem Krnjajski idényét, és tudom, milyen kiváló szezonja van - nemcsak a hazai bajnokságban, hanem a Bajnokok Ligájában is. Ő és Somogyi Ádám is a Szolnok legfontosabb játékosai közé tartoznak. Zseniálisan játszott a kupa döntőjében is, sorsdöntő megmozdulásai voltak. Beszéltem vele négyszemközt Budapesten, és mondtam neki, hogy ha minden így halad, nem lehet kérdés, hogy júniusban ott lesz a keretben, de nem akarom elsietni ezt a lépést." - nyilatkozta Okorn mester.