Az Euroliga középdöntő csoportkörének harmadik fordulójában a DVTK HUNTHERM hazai pályán 79-60-as vereséget szenvedett a Casademont Zaragozától.
A spanyolok kezdték jobban a mérkőzést, három és fél perc alatt 7-0-ra léptek el. Monika Grigalauskyte szerezte a mieink első találatát, de összességében rendkívül gyorsan kézbe vette az irányítást a Zaragoza. 11-2-nél már időt kellett kérnie Völgyi Péternek. Visszatérve a pályára, Aho Nina triplát értékesített, majd Lelik Réka és Paula Ginzo vette át a stefétát. 13-12-nél felcsillant a remény egy szorosabb meccsre. Volt labdája a vezetéshez a Diósgyőrnek. Ezzel nem sikerült élni és ezt követően a negyed végére 20-14-re megugrott a Zaragoza. A második negyed elején négy percig nem találtak be a mieink és ez idő alatt 8-0-val 28-14-re szakadtak el a vendégek.
Úgy tűnt, fontos pillanatban állítja meg a Zaragoza futását Kányási Vera remek villanása és ezzel még lehetőség nyílhat visszakapaszkodni. Ugyanakkor erre azonnal érkezett a spanyolok válasza és 30-16-nál már Völgyi Péternek ismét időt kellett kérnie. A rövid eligazítás után Vera öt pontjával 30-21-nél visszajött 10 egység alá a DVTK. Innen azonban ismét megugrottak a vendégek, akik a félidőig már nem is álltak meg. A nagyszünetben 41-23-as állást rögzíthettünk a jegyzeteinkbe. A mieinknél a 7 pontos Kányási Vera, a vendégeknél a 8 egységnél járó Helena Pueyo volt a legeredményesebb. Nagy energiákat mozgósítva futott ki a harmadik negyedre a magyar együttes. Másfél perc alatt Miklós Melinda, Takács Boglárka és Lelik Réka 6-0-s futást vezényelt. 41-29 után azonban gyorsan jött egy zaragozai tripla.
Monika Grigalauskyte igyekezett a palánk alatt meccsben tartani a mieinket. Amikor azonban egy újabb vendég tripla célt ért, 51-32-nél már a 20 pontot ostromolta a differencia. Ezt a határt a harmadik negyed felénél át is lépte. A DVTK tartását dicséri, hogy láthattunk szép találatot Aho Ninától, remek triplát értékesített Miklós Melinda. 16 pontnál azonban nem sikerült közelebb kerülni. 53-37 után 10-2-vel zárta a harmadik negyedet a Zaragoza. A 63-39-ről induló negyedik negyedet ráadásul egy triplával indították, így 66-39-nél kialakult az addigi legnagyobb differencia. Toman Petra két triplájával mutatott erőt a Diósgyőr. Azt jó volt látni, hogy kifejezetten értékes Euroliga perceket kaptak magyar játékosok. A Zaragoza 20 pont környékén állandósította előnyét. Végül 79-55 után Bella Smuda és Takács Boglárka zárta le a meccset, így alakult ki a 79-60-as végeredmény.
DVTK HUNTHERM - Casademont Zaragoza 60-79 (14-20, 9-21, 16-22, 21-16)
EuroLeague Women 2025-26
Miskolc, DVTK Aréna
YALMAN, Ozlem (TUR) MARZIALI, Silvia (ITA) COANUS, Laure (FRA) - RANGELOVA, Eleonora
DVTK HUNTHERM: Kányási 7/3, Aho N. 5/3, Lelik 6, Grigalauskyte 9, Westbeld 5/3. Csere: Aho T. -, Miklós 5/3, Ginzo 5/3, Takács B. 5, Smuda 5, Toman P. 8/6.
Casademont Zaragoza: Ortiz 3/3, Hempe 7, Fingall 7/3, Vorackova 7/3, Pueyo 21/9. Csere: Bankole 10/6, Flores 8/3, Hermosa 2 Gueye 8/3, Mawuli 6/3.
Fotó - FIBA