Somogyi és – a második mérkőzés után visszatérő – Barnes összjátéka eredményezte a mérkőzés első kosarát, Uthoff talált be a sarokból, majd megint az Olaj légiósa következett a festékből. Toscano-Anderson tört be, Barnes folytatta a remek kezdését, Ruzzier tett fel egy ziccert (6-7). Somogyi második büntetője már a helyére került, Toscano-Anderson könnyedén jutott el a gyűrűig, a szolnoki hátvéd mezőnykísérlete is beszédült. A válogatott kulcsember megint megvillant, Brooks egy támadólepattanóból hozott ki 2+1-et, aztán egy triplát is bevágott (11-15). Candussi kettese után időt kért Vedran Bosnic, Somogyi törte meg az olaszok futását, előbbi aztán egy 2+1-et is megcsinált. Krnjajski iratkozott fel a pontszerzők közé, Brown támadta a gyűrűt, Rudner triplájára Candussi felelt azonnal (18-25). Brown ezúttal egy pontot a vonalon hagyott, Somogyi bedobta mindhármat, a negyedet viszont Ramsey kettese zárta le. 21-28 
 
Uthoff tempójával folytatódott a mérkőzés, Krnjajski tette fel a floatert, Deangeli maradt üresen a gyűrű alatt. Darthard szerezte meg első kosarát a mérkőzésen, Toscano-Anderson nehéz dobást értékesített, Skeens a plusz egyet rontotta el (27-34). Somogyi kettese után időt kért a Trieste, Uthoff jelentkezett egy hárompontossal, majd megint Somogyi lépett elő. Holt kiszorított helyzetből szórta a hármast dudaszóra, Ramsey ziccerezett, egymás után kétszer (34-41). Krnjajski középtávolija ért célt, Skeens volt türelmes a palánk alatt és 2 pont lett a jutalma, Ramsey nagyon elkapta a fonalat, az Olaj időt kért. Az eredmény már nem változott, a félidőben 5 ponttal vezettek a vendégek. 38-43
 
Barnes kezdte meg azonnal egy triplával a második félidőt, Somogyi kosarával pedig utolérte ellenfelét az Olajbányász, Darthard már a 22. percben beütötte negyedik faultját, Ruzzier egészen nehéz hármast szórt, Ramsey büntetett meg egy eladott labdát (43-48). Brooks is így tett, Somogyi verte meg Toscano-Andersont, Brooks okosan dolgozott a festékben. Ramsey zsákolt egyet, a Trieste meglépett 9 ponttal, az Olaj megint időt kért. Krnjajski 2+1-e a legjobbkor jött magyar szempontból, Brooks tempója szédült a gyűrűbe, Holt kapott nagy labdát. Krnjajski egy középtávolit is bedobott, Brown robogott végig a pályán, Holt köszönt be a sarokból (55-58). Krnjajski csent labdát és szerzett két könnyű pontot, 1 pontos különbségnél kért időt a Trieste, majd triplájával 11-9 után először vette át a vezetést a Szolnok, Toscano-Anderson azonnal visszadobta ezt. A negyed végén volt még egy triplaváltás Rudnernek és Ramsey-nek köszönhetően, így minimális volt a differencia három negyedet követően. 63-64
 
Ramsey két büntetőt kihagyott, de a támadólepattanót kihasználva azonnal javított, Somogyi ment ziccerig, Brown talált be távolról. Somogyi két büntetőt is a helyére tett, Candussi lépett megint elő az olaszok padjáról, Skeens szólt hozzá megint a meccshez (69-72). Rudner is beütötte a negyediket, Toscano-Anderson kettőből egy büntetőt értékesített, Candussi egy nehéz trojkát. Toscano-Anderson tempója után ismét 9 pontos hátrányban kért időt Vedran Bosnic, ekkor kevesebb, mint 6 perc volt hátra (69-78). Skeens egy büntetőt dobott be, de Somogyi labdaszerzéséből gyors kosarat szerzett Krnjajski, Skeens pedig utána már bedobta mindkettőt. Somogyi elképesztő dobással csinált 2+1-et, Darthardnak köszönhetően 2 perc után a -9-ből +1 lett (79-78). Ramsey kosara után a plusz egyet elrontotta, aztán mezőnyből javított, a Trieste pedig 3 ponttal jobban állt, egészen Barnes hármasáig. Ruzzier dobta ezt vissza, Krnjajski gyors két pontot jegyzett, 1 perccel a vége előtt Darthard ziccerével fordult a kocka, a Trieste időt kért. Mindkét csapat rontott egy triplát, 14 másodperccel a vége előtt ismét időt kértek az olaszok egy pontos hátrányban. Az olaszoknak tiszta dobás nem jött össze, Brooks viszont feltette a legvégén a támadólepattanót, amivel a Trieste kivívta a továbbjutást. 86-87
 
NHSZ-Szolnoki Olajbányász - Pallacanestro Trieste 86-87 (21-28, 17-15, 25-21, 23-23)
 
Bajnokok Ligája, Play-in, 3. mérkőzés
Miskolc, DVTK Aréna
Játékvezetők: Wojciech Liszka (lengyel), Martin Vulic (horvát), Paulo Marques (portugál)
 
Szolnok: Somogyi 25, Darthard 6, Holt 8/6, Barnes 12/6, Skeens 9. Csere: Molnár -, Rudner 6/6, Krnjajski 20/3, Vrabac -.
 
Trieste: Ruzzier 8/6, Toscano-Anderson 12/3, Ramsey 19/3, Brooks 14/3, Uthoff 8/6. Csere: Deangeli 2, Candussi 14/9, Brown 10/3, Moretti -.
 
 
 
Fotó - FIBA