MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Női NB I. A csoport- 2026/2027

2026. 10. 10. | 18:00

4. forduló

(33-15,31-8,25-14,18-16)

Helyszín: Novomatic Aréna

Játékvezetők: Minár László Balázs , Jakab László Imre , Horváth Csongor Béla

Ellenőr: Tóth Kálmán

összefoglaló

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Gáspár Dávid : Az egész mérkőzés során megvalósult az a játékstílus, hozzáállás, energia és koncentráltság, amit terveztünk. Természetesen tudnék hibákat találni, a mérkőzés elején és végén jobban is figyelhettünk volna, de összességében elégedett vagyok, örülök a győzelemnek! Mostantól az Európa Kupa nyitányára fogunk koncentrálni. Remélem sokan kilátogatnak szerdán is, szükség lesz szurkolóink támogatására. A BKG csapatának sok sikert kívánunk a folytatásra!

Vendég edző nyilatkozata

Horváth Richárd : Gratulálok a Sopronnak! Tisztában voltunk a két csapat közti különbséggel az erőviszonyokat tekintve, de szerettünk volna a saját szintünkön előre lépni, mely sikerült. Sokat kell még dolgoznunk, a fizikalitáson is. Nem könnyítette meg a helyzetünket, hogy sérülések miatt egy ideje nem tudunk 5-5-ben edzeni. Dolgozunk tovább és remélhetőleg idővel kijön az eredménye.

Hazai játékos nyilatkozata

Todd-Williams Kennedy Rose : Jó energiával kosárlabdáztunk, mindenki sokat tett hozzá támadásban és védekezésben egyaránt. Különösen a védekezésünk volt a helyén, amiből épültek a támadásaink is. Jó munkát végezetünk.

Vendég játékos nyilatkozata

Kiss Lili Emese : Próbáltuk kijavítani az előző meccsen elkövetett hibákat. Tovább kell fejlődnünk és edzéseken felkeményedni, de jó irányba haladunk. Ha nem adunk el ennyi labdát, jobb is lehet ez. Gratulálok a Sopronnak!

Statisztika

team logo Sopron Basket
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
24 Tóth Franka Emilia Tóth Franka Emilia * 19 30 7 8 87.5 0 0 0 1 3 33.3 2 2 100 3 3 6 2 3 3 3 2 0 1 26 137.7 80.6 79.2 77.3
12 Jankovic Masa Jankovic Masa * 18 29 9 9 100 0 0 0 0 1 0 0 2 0 3 3 6 4 0 3 3 1 2 0 31 190.6 52 90 90
8 Sinka-Pálinkás Szofi Sinka-Pálinkás Szofi * 0 29 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 1 0 0 -3 24.5 84.6 0 0
3 Todd-Williams Kennedy Rose Todd-Williams Kennedy Rose * 27 25 8 10 80 1 1 100 1 1 100 6 8 75 6 2 8 8 3 1 4 3 0 0 43 151.9 38.4 84.4 87.5
13 Friskovec Zala Friskovec Zala * 5 20 1 3 33.3 0 0 0 1 4 25 0 0 0 3 1 4 1 1 0 0 7 0 0 11 140.4 74.5 35.7 35.7
6 Angyal Barbara Angyal Barbara 20 24 6 7 85.7 1 1 100 2 4 50 0 0 0 1 1 2 5 4 0 1 5 0 0 26 125.9 57.3 83.3 83.3
2 Rokob Zora Rokob Zora 8 22 0 1 0 1 1 100 2 4 50 0 0 0 1 0 1 0 2 3 0 0 0 0 4 92.6 74.3 66.7 66.7
11 Maric Lana Maric Lana 10 21 5 6 83.3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0 6 0 1 2 2 1 1 0 18 144.2 61.2 83.3 83.3
10 Miklós Melinda Miklós Melinda 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5 Laczkó Sára Laczkó Sára 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
107 200 36 44 81.8 3 3 100 7 21 33.3 8 12 66.7 23 10 33 20 15 13 14 20 3 1 156 137.2 68.8 73.0 72.8
team logo BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
16 Madankova Zlatka Krasteva Madankova Zlatka Krasteva * 17 37 5 8 62.5 1 4 25 0 5 0 5 6 83.3 3 0 3 1 2 1 6 4 0 0 17 89.8 125.8 42.5 35.3
26 Aijanen Maria Anniina Aijanen Maria Anniina * 10 37 5 10 50 0 1 0 0 4 0 0 0 0 2 3 5 3 2 2 1 0 0 0 7 59.8 116.3 33.3 33.3
14 Kiss Lili Emese Kiss Lili Emese * 4 32 2 4 50 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 1 1 1 0 0 -3 49.7 123.7 40 40
17 Gergő Janka Gergő Janka * 9 30 2 7 28.6 0 1 0 1 1 100 2 2 100 7 4 11 1 5 4 3 3 1 1 17 81.2 107.3 45 38.9
7 Szeitl Vanessa Szeitl Vanessa * 11 27 1 3 33.3 0 0 0 3 5 60 0 0 0 0 2 2 1 4 3 1 1 0 0 8 89.3 125.2 68.8 68.8
23 Hévizi Dóra Ágnes Hévizi Dóra Ágnes 0 19 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 1 0 0 0 46.5 135.5 0 0
21 Kiss-Szabó Eszter Kiss-Szabó Eszter 2 15 0 4 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 0 0 0 0 3 2 1 1 0 1 -4 35.7 152.1 16.7 0
4 Kékesi Kitti Kékesi Kitti 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 192.9 0 0
9 Katona Szidónia Katona Szidónia 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5 Takács Dorina Takács Dorina 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 200 15 37 40.5 1 7 14.3 4 16 25 9 10 90 12 9 21 7 23 14 13 11 1 2 42 68.8 137.2 41.1 36.7

Dobástérkép

Sopron Basket
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
Sopron Basket
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 57 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 14 6
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 37:48 01:21
CSAPAT %
2p köz.
Sopron Basket
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
82%
41%
2p ktáv.
Sopron Basket
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
100%
14%
3p táv.
Sopron Basket
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
33%
25%
1p bünt.
Sopron Basket
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
67%
90%
Sopron Basket BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
Szerzett labda 20 7
Eladott labda 15 23
Lepattanó 33 21
Gólpassz 20 11
Fault 13 14
VAL 156 42