MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Női NB I. A csoport rájátszás a 9-12. helyért- 2025/2026

2026. 03. 29. | 18:00

1. forduló

(17-25, 23-16, 21-12, 15-20)

Helyszín: Alba Regia Sportcsarnok

Játékvezetők: Goda László , Győrffy Pál Attila , Fülöp András

Ellenőr: Bognár Tibor

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Gáll Tamás : Örülök a győzelemnek, még akkor is, ha ez nem volt egy szép mérkőzés – inkább küzdelmes, harcos meccset láthattunk. Lehet, hogy kívülről nézve izgalmas volt, de inkább a küzdelem dominált, és ezért mindkét csapatot elismerés illeti, mert végig nagy energiákat mozgósított. A játék minőségéről most kevésbé beszélnék, viszont külön örülök annak, hogy Luca kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A 11 pontja és a 9 gólpassza egyértelműen döntő tényező volt, gratulálok neki és az egész csapatnak is. A Győrnek pedig sok sikert kívánok a rájátszásban, ugyanazt, amit magunknak is: minél több győzelmet.

Vendég edző nyilatkozata

Gálos László : Hasonlóan nehéz körülmények között készültünk mi is. Büszkék vagyunk a válogatott játékosainkra, hiszen nemcsak felnőtt, hanem junior válogatott is érintett volt ebben az időszakban, így meglehetősen szűk kerettel tudtunk dolgozni. Ennek ellenére büszke vagyok a csapatra, mert nagyot küzdöttünk és sok energiát tettünk a mérkőzésbe. A harmadik negyedben volt egy megingásunk, amit az ellenfél nagyon jól kihasznált, ehhez gratulálunk. Reméljük, hogy a hazai visszavágón sikerül fordítanunk az eredményen.

Hazai játékos nyilatkozata

Szűcs Luca Gabriella : Szeretnék gratulálni a Győrnek, szerintem egy jó és kifejezetten izgalmas mérkőzést játszottunk, és a saját csapatomnak is jár az elismerés. A szünetben nem volt könnyű a helyzetünk, több edzésen is létszámproblémákkal dolgoztunk, nem igazán tudtunk öt az öt ellen gyakorolni, gyakorlatilag csak két edzőmérkőzésen volt erre lehetőségünk. Ehhez képest úgy érzem, voltak biztató jelek a pályán, különösen védekezésben, amikor rendezetten játszottunk, össze tudtuk kapni magunkat. Örülök, hogy ennek eredményeként sikerült megnyernünk az első mérkőzésünket.

Vendég játékos nyilatkozata

Dubei Debóra Franciska : Először is gratulálok a Fehérvárnak. Úgy gondolom, egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, ezért sajnálom, hogy nem győztesen hagytuk el a pályát. Amikor az ellenfél több ponttal ellépett, jól reagáltunk, vissza tudtunk jönni a meccsbe, de sajnos hiányzott az a plusz, ami átlendített volna minket a holtponton. Megyünk tovább, még öt mérkőzés van hátra, és ezekből szeretnénk a lehető legtöbbet megnyerni.

Statisztika

team logo Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
24 Laufer Gabriella Laufer Gabriella * 21 37 7 12 58.3 0 0 0 2 6 33.3 1 5 20 6 2 8 1 1 1 4 3 1 0 24 104.9 90.1 52.5 55.6
3 Deans Kirsten Brielle Deans Kirsten Brielle * 26 36 6 9 66.7 0 0 0 3 12 25 5 5 100 7 0 7 1 4 3 6 6 0 0 30 107.1 84.3 56.5 50
6 Szűcs Luca Gabriella Szűcs Luca Gabriella * 11 35 2 3 66.7 0 0 0 2 6 33.3 1 1 100 2 1 3 0 1 3 3 9 0 0 20 139 93.6 61.1 55.6
18 Dávid Mia Aletta Dávid Mia Aletta * 0 28 0 5 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 3 5 1 0 3 2 2 0 0 4 63.9 93.6 0 0
20 Salamon Zsófia Salamon Zsófia * 10 24 2 5 40 0 0 0 0 3 0 6 6 100 5 1 6 1 3 4 4 0 1 0 13 68.5 100.5 45.5 25
22 Madár Kata Madár Kata 6 22 2 3 66.7 1 1 100 0 2 0 0 0 0 4 3 7 1 0 2 0 1 0 0 12 114.8 66.6 50 50
9 Raffay Dóra Raffay Dóra 0 9 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 1 0 114.6 0 0
23 Papp Lilla Papp Lilla 2 5 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 2 88.9 61.7 50 50
21 Ehmann Dalma Ehmann Dalma 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 1 0 0 0 1 0 2 0 55 0 0
10 Küllős Kira Küllős Kira 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
76 200 20 39 51.3 1 1 100 7 31 22.6 13 17 76.5 30 10 40 6 10 17 19 21 3 0 108 100.0 94.8 48.4 44.4
team logo UNI Győr
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
4 Dubei Debóra Franciska Dubei Debóra Franciska * 18 36 7 11 63.6 0 4 0 1 11 9.1 1 1 100 7 1 8 2 2 3 1 4 0 1 13 74.6 85.6 34.6 32.7
10 Zsebe-Weninger Virág Zsebe-Weninger Virág * 17 30 2 5 40 0 1 0 3 7 42.9 4 4 100 5 3 8 2 2 3 7 4 0 1 28 121 86.4 56.7 50
3 Jelenc Mojca Jelenc Mojca * 15 28 3 5 60 0 0 0 2 4 50 3 4 75 4 2 6 0 1 4 3 0 0 0 18 118.7 92.4 68.2 66.7
1 Rozmán Lilla Anna Rozmán Lilla Anna * 9 24 2 3 66.7 0 1 0 1 1 100 2 2 100 4 1 5 0 0 2 3 4 0 0 19 181.3 95.6 75 70
13 Ács Luca Ács Luca * 4 18 2 3 66.7 0 0 0 0 4 0 0 0 0 1 0 1 0 2 3 0 0 0 0 -2 27.6 96.3 28.6 28.6
21 Lép Izabella Lép Izabella 7 27 3 7 42.9 0 0 0 0 0 0 1 1 100 6 1 7 0 1 0 1 4 0 0 14 103.8 101.2 50 42.9
5 Gálos Hanna Andrea Gálos Hanna Andrea 0 19 0 1 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 1 0 1 0 3 1 2 3 0 1 -2 38.1 93.1 0 0
26 Baffy Fanni Baffy Fanni 3 18 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 73.2 100.9 37.5 37.5
0 Bánszegi Borbála Bánszegi Borbála 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
24 Katona Boglárka Katona Boglárka 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
11 Selcova Ilina Selcova Ilina 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
73 200 19 35 54.3 0 6 0 8 35 22.9 11 12 91.7 29 8 37 4 11 19 17 19 0 3 89 94.8 100.0 44.9 40.8

Dobástérkép

Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
UNI Győr
Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
UNI Győr

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 10 12
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 11
Vezetés váltás 10
Egyenlő eredmények száma 7
Csapat vezetési ideje 18:43 17:23
CSAPAT %
2p köz.
Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
UNI Győr
51%
54%
2p ktáv.
Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
UNI Győr
100%
0%
3p táv.
Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
UNI Győr
23%
23%
1p bünt.
Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
UNI Győr
76%
92%
Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia UNI Győr
Szerzett labda 6 4
Eladott labda 10 11
Lepattanó 40 37
Gólpassz 21 19
Fault 17 19
VAL 108 89