MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Női Amatőr NB I. Zöld csoport- 2025/2026

2025. 10. 19 | 14:00

3. forduló

first teams logo

DEAC

2025. 10. 19 | 14:00

59 - 32

Kecskeméti KC

second teams logo

(15-9, 8-12, 27-2, 9-9)

Helyszín: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma

Játékvezetők: Takács Zoltán , Lónáth László

Ellenőr:

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Walke Károly : Az első két negyedben nem találtuk a saját ritmusunkat, emiatt nem tudtuk érvényesíteni fölényünket és előnyünket, viszont egy extra harmadik negyeddel megalapoztuk a mérkőzés mivoltját illetve azt a kosárlabdát játszottuk, amit szeretnénk képviselni. Gratulálok az ellenfélnek és a saját játékosaimnak ahhoz, hogy az első félidőt követően ilyen fordulatot tudtak venni a védekezésben és támadásban.

Vendég edző nyilatkozata

Pongrácz Levent : Először is gratulálok a Debrecen csapatának, mi nem érkeztünk meg megfelelő edzettségi szinten a mérkőzésbe, ez a második félidőben ütközött ki nagyon. A csapat védekezésével nagyvonalakban elégedett voltam, minden más szegmensben az ellenfelünk felénk nőtt.

Statisztika

team logo DEAC
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Szabados Dorottya Szabados Dorottya * 10 24 1 3 33.3 0 1 0 2 2 100 2 3 66.7 3 0 3 6 7 2 2 2 0 1 12 0 0 0 0
0 Cseh Mercédesz Cseh Mercédesz * 8 24 2 4 50 0 1 0 0 1 0 4 6 66.7 7 0 7 2 5 1 4 3 0 0 13 0 0 0 0
0 Kenyeres Anett Beáta Kenyeres Anett Beáta * 7 20 0 4 0 0 1 0 1 5 20 4 4 100 2 3 5 6 1 3 4 1 1 1 14 0 0 0 0
0 Szabó Boglárka Szabó Boglárka * 2 20 0 1 0 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 2 3 0 1 3 0 1 0 1 1 0 0 0 0
0 Balogh Tímea Petra Balogh Tímea Petra * 0 14 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 3 1 4 0 0 0 0 1 1 0 4 0 0 0 0
0 Szabó Zita Szabó Zita 14 21 4 6 66.7 0 0 0 1 2 50 3 6 50 4 2 6 5 3 2 4 3 0 0 23 0 0 0 0
0 Csorba Zsuzsanna Csorba Zsuzsanna 4 15 1 2 50 1 2 50 0 1 0 0 0 0 2 1 3 0 1 1 2 1 0 0 6 0 0 0 0
0 Kovács Éva Kovács Éva 2 15 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 2 2 4 2 3 0 0 0 1 0 6 0 0 0 0
0 Mwaiss Lee Mwaiss Lee 1 15 0 0 0 0 5 0 0 0 0 1 2 50 1 2 3 0 2 1 1 0 0 0 -3 0 0 0 0
0 Várpalotai Emma Várpalotai Emma 1 12 0 0 0 0 0 0 0 3 0 1 2 50 2 0 2 0 2 0 1 2 0 0 0 0 0 0 0
0 Mondl Petra Mondl Petra 9 11 2 2 100 0 0 0 1 1 100 2 6 33.3 2 0 2 0 1 1 5 0 0 0 11 0 0 0 0
0 Pallai Petra Erika Pallai Petra Erika 1 9 0 3 0 0 0 0 0 2 0 1 1 100 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 -4 0 0 0 0
59 200 10 25 40 3 17 17.6 5 17 29.4 18 30 60 30 13 43 21 27 15 23 14 3 3 83
team logo Kecskeméti KC
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Máté-Tóth Eszter Máté-Tóth Eszter * 0 34 0 8 0 0 2 0 0 5 0 0 0 0 8 3 11 2 4 2 3 5 2 1 4 0 0 0 0
0 Bagi Evelin Lara Bagi Evelin Lara * 7 30 2 10 20 0 2 0 1 7 14.3 0 0 0 4 1 5 4 7 4 2 0 0 1 -5 0 0 0 0
0 Tasi Rebeka Tasi Rebeka * 6 30 0 0 0 1 1 100 0 1 0 4 4 100 2 1 3 3 7 2 5 1 0 0 10 0 0 0 0
0 Samu Petra Samu Petra * 9 24 3 8 37.5 0 0 0 0 1 0 3 6 50 2 3 5 0 5 3 4 1 0 1 5 0 0 0 0
0 Romhányi Kitti Erzsébet Romhányi Kitti Erzsébet * 0 21 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 2 1 3 2 2 3 1 0 0 0 -1 0 0 0 0
0 Juhász Zoé Juhász Zoé 8 18 0 0 0 1 2 50 2 2 100 0 0 0 1 1 2 2 1 2 0 1 0 0 11 0 0 0 0
0 Szabó Hanna Csenge Szabó Hanna Csenge 0 18 0 3 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 2 2 4 0 1 2 0 0 0 0 -3 0 0 0 0
0 Dr. Petró Ildikó Dr. Petró Ildikó 2 12 1 5 20 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 4 0 4 2 0 0 1 0 -1 0 0 0 0
0 Vörösmarthi Panni Vörösmarthi Panni 0 7 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 0 -2 0 0 0 0
0 Andó Boglárka Andó Boglárka 0 6 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 1 1 0 0 0 0 2 0 0 0 0
32 200 6 36 16.7 2 10 20 3 19 15.8 7 10 70 24 14 38 15 34 23 15 8 3 3 20

Dobástérkép

DEAC
Kecskeméti KC
DEAC
Kecskeméti KC

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 30 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 31 8
Vezetés váltás 6
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 29:30 05:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
Kecskeméti KC
40%
17%
2p ktáv.
DEAC
Kecskeméti KC
18%
20%
3p táv.
DEAC
Kecskeméti KC
29%
16%
1p bünt.
DEAC
Kecskeméti KC
60%
70%
DEAC Kecskeméti KC
Szerzett labda 21 15
Eladott labda 27 34
Lepattanó 43 38
Gólpassz 14 8
Fault 15 23
VAL 83 20