MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Női NB I. A csoport- 2025/2026

2026. 02. 15 | 18:00

20. forduló

(18-22, 24-19, 8-34, 16-19)

Helyszín: Alba Regia Sportcsarnok

Játékvezetők: Gruber Nikolett Lilla , Lengyel Ádám József , Nepp László Oszkár

Ellenőr: Balog György Attila

összefoglaló

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Gáll Tamás : Zsófi lényegében mindent elmondott, úgyhogy nem szeretnék sokat hozzátenni: egy jó félidőt és egy vállalhatatlan félidőt játszottunk, és a kettő között van valahol az igazság. Ebben az arányban a Szekszárd teljesen megérdemelten nyert. Számunkra nem a második félidő a követendő példa, ebből kell tanulnunk. Hajrá mindkét csapatnak, és kívánom, hogy sérülések nélkül, egészséges játékosokkal tudjuk játszani ezt a játékot.

Vendég edző nyilatkozata

Magyar Bianka : Nagyon boldog és büszke vagyok a lányokra, mert nem vagyunk egyszerű helyzetben, mégis minden nehézséget félre tudtunk tenni. A félidő után gyakorlatilag tökéletes harmadik és negyedik negyedet játszottunk: ebben a két játékrészben összesen 24 pontot kaptunk, annyit, mint az első félidőben egyetlen negyed alatt. A nagyszünetben tudtunk egy fokozatot kapcsolni, szigorítottunk a védekezésünkön, ezt helyeztük előtérbe, és ez hozta meg a győzelmet. Szeretnék gratulálni a Fehérvárnak is, mert az első félidőben kiválóan játszottak, ott valóban rendezni kellett a sorokat. Külön büszke vagyok a fiataljainkra, akik ma meghatározó szerepet vállaltak: Nyári Döniz eddigi legjobb meccsét játszotta a szezonban, Hencsik Adrienn pedig tíz perc alatt védekezésben volt rendkívül hasznos, és szépen megoldotta a feladatát. Hálás vagyok a szurkolóinknak is, mert hétről hétre egyre erősebb közösség formálódik körülöttünk. Ez a mi utunk, és szeretnénk továbbra is alázattal haladni rajta a szezon legfontosabb szakasza felé.

Hazai játékos nyilatkozata

Salamon Zsófia : Gratulálok a Szekszárdnak a győzelemhez. Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, fel tudtuk venni velük a versenyt fizikálisan is, bár már ekkor is sok támadólepattanót engedtünk – ha jól emlékszem, a nagyszünetre 14-nél jártak ezen a téren. Az öltözőben megbeszéltük, hogy nem szabad visszaesnie az intenzitásnak, ennek ellenére a második félidőt nagyon puhán és dekoncentráltan kezdtük. A harmadik negyedben elszenvedett 34–8-as periódus egyértelműen megmutatta, hogy ott teljesen kizökkentünk a játékból. Sok külső dobást engedtünk az ellenfélnek, és ez végül döntőnek bizonyult – gyakorlatilag itt vesztettük el a mérkőzést.

Vendég játékos nyilatkozata

Dombai Réka : Nem kezdtük könnyen a mérkőzést. A Fehérvár az első félidőben nagyon megnehezítette a dolgunkat, keményen és szervezetten játszott. A szünetben megbeszéltük: fel kell csavarnunk a védekezést a maximumra, nagyobb intenzitással, nagyobb fókuszszal kell visszajönnünk a pályára. Úgy jöttünk ki a második félidőre, hogy ma ezt a meccset meg akarjuk nyerni – és ezért mindent meg is teszünk. Azt gondolom, ezt maximálisan betartottuk, és meg is lett az eredménye. A kemény védekezésből ritmust kaptunk támadásban is. Külön öröm számomra, hogy ma 26 asszisztot osztottunk ki. Ez mindennél jobban mutatja, milyen csapatjátékot játszottunk. Járt a labda, kerestük a jobb helyzetet, egymásért küzdöttünk – ez az igazi erőnk. Szeretném kiemelni a szurkolóinkat is. Hatalmas hangulatot teremtettek, végig mögöttünk álltak. Ma valóban ők voltak a hatodik ember a pályán. Nagyon köszönjük, hogy elkísértek minket és ilyen támogatást adtak nekünk.

Statisztika

team logo Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
20 Salamon Zsófia Salamon Zsófia * 13 33 5 6 83.3 0 2 0 1 2 50 0 0 0 4 2 6 0 2 5 1 2 0 1 16 106.2 106.6 65 65
3 Deans Kirsten Brielle Deans Kirsten Brielle * 21 28 1 6 16.7 1 6 16.7 3 6 50 8 8 100 1 0 1 4 4 0 9 3 0 0 21 96 87.7 50 36.1
23 Papp Lilla Papp Lilla * 1 28 0 2 0 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 4 5 1 1 4 2 1 0 0 5 64.2 99 12.5 0
24 Laufer Gabriella Laufer Gabriella * 10 26 5 5 100 0 5 0 0 2 0 0 1 0 7 0 7 1 2 1 1 2 0 0 11 85.1 95.8 41.7 41.7
22 Madár Kata Madár Kata * 6 24 1 1 100 2 3 66.7 0 4 0 0 0 0 3 1 4 1 1 3 0 0 0 0 5 68.5 108.6 37.5 37.5
18 Dávid Mia Aletta Dávid Mia Aletta 10 23 1 2 50 0 1 0 2 5 40 2 3 66.7 2 1 3 1 2 1 2 1 0 0 9 80.6 110.6 55.6 50
6 Szűcs Luca Gabriella Szűcs Luca Gabriella 0 19 0 2 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 3 0 0 -2 46.1 136.6 0 0
10 Küllős Kira Küllős Kira 3 13 0 0 0 0 0 0 0 3 0 3 4 75 1 0 1 1 1 0 4 0 0 1 4 74.6 96.8 40 0
21 Ehmann Dalma Ehmann Dalma 2 6 0 1 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 3 105.4 163.9 50 0
9 Raffay Dóra Raffay Dóra 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
66 200 13 25 52 3 19 15.8 6 24 25 16 20 80 21 8 29 9 14 17 20 12 0 2 72 87.0 117.5 43.6 36.8
team logo TARR KSC Szekszárd
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
10 Dombai Réka Dombai Réka * 25 32 1 4 25 1 2 50 6 12 50 3 3 100 6 1 7 1 3 3 4 7 0 0 31 133.4 83.9 65.8 61.1
3 Theodoreán Alexandra Theodoreán Alexandra * 6 32 0 1 0 0 0 0 2 6 33.3 0 0 0 6 0 6 4 2 3 2 6 0 0 17 109.4 73.2 42.9 42.9
5 Gakdeng Maria Teresa Gakdeng Maria Teresa * 21 30 9 13 69.2 0 0 0 0 0 0 3 5 60 11 9 20 0 4 2 6 3 2 0 42 131.9 83.5 70 69.2
41 Szücs Gréta Szücs Gréta * 7 25 1 1 100 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 2 4 2 1 0 2 2 0 0 14 172.6 88.9 70 70
88 Baa Dominika Baa Dominika * 0 16 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 1 4 0 2 4 0 2 0 0 1 51.5 94.8 0 0
55 Nyári Döniz Csenge Nyári Döniz Csenge 14 28 1 2 50 0 1 0 4 9 44.4 0 0 0 0 0 0 1 1 3 0 0 0 0 7 101.3 85 58.3 58.3
32 Karlen Aliza Jean Karlen Aliza Jean 21 25 5 12 41.7 4 6 66.7 0 0 0 3 4 75 5 5 10 2 1 3 2 5 0 0 29 126.6 60.7 52.5 50
9 Hencsik Adrienn Hencsik Adrienn 0 11 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 1 0 0 -1 42.8 75.4 0 0
21 Pomsár Anna Pomsár Anna 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 60 0 0
17 Costa Rodrigues Ana Carolina Costa Rodrigues Ana Carolina 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
66 Holcz Rebeka Holcz Rebeka 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
94 200 17 35 48.6 6 11 54.5 13 32 40.6 9 12 75 33 18 51 10 15 20 17 26 2 0 140 117.5 87.0 56.4 54.5

Dobástérkép

Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
TARR KSC Szekszárd
Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
TARR KSC Szekszárd

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 8 29
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 15
Vezetés váltás 7
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 12:56 26:41
CSAPAT %
2p köz.
Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
TARR KSC Szekszárd
52%
49%
2p ktáv.
Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
TARR KSC Szekszárd
16%
55%
3p táv.
Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
TARR KSC Szekszárd
25%
41%
1p bünt.
Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
TARR KSC Szekszárd
80%
75%
Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia TARR KSC Szekszárd
Szerzett labda 9 10
Eladott labda 14 15
Lepattanó 29 51
Gólpassz 12 26
Fault 17 20
VAL 72 140