MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Piros csoport- 2025/2026

2026. 03. 18 | 18:00

21. forduló

(25-15, 15-26, 25-20, 24-28, 20-14)

Helyszín: Vetési Albert Gimnázium Tornacsarnoka

Játékvezetők: Kapusi Gábor , Földesi Marcell , Fülöp András

Ellenőr: Szabó Anita

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Naményi Márk : Az első félidőben a Pécs egy olyan védekezést alkalmazott, hogy teljesen lesegítettek a pályán lévő fiatal játékosunkról. Sértő Ádám kollégám, mint mindig, most is komoly szakmai kihívás elé állított minket ezzel a védekezéssel. Szeretném megdicsérni mindkét fiatalunkat, akik éretten, jó döntéseket hozva megbüntették ezt a fajta védekezést. Ennek is köszönhető, hogy a második félidőben már a zóna ellen is meg tudtuk találni a ritmust. Egy kiélezett, magas színvonalú mérkőzést játszottunk, ahol összességében sikerült megvalósítani, amit elterveztünk, és a game plan végrehajtása most volt talán a legközelebb a teljeshez ebben a szezonban. Örülök, hogy a játékosok végrehajtották, amit kértünk, ennek meg is lett az eredménye. Köszönjük a szurkolók támogatását, olyan hangulatot teremtenek, ami miatt nagyon nehéz Veszprémben mérkőzést nyerni az ellenfeleknek. Van két napunk felkészülni a Miskolc elleni hazai meccsre, ahol teljesen más szisztémában fogunk játszani, mint a mai meccsen. Sok sikert a továbbiakban a PVSK-nak!

Vendég edző nyilatkozata

Sértő Ádám : Gratulálok a Veszprémnek, úgy gondolom, ma extra teljesítményt nyújtottak. Ugyanakkor nem érzem, hogy mi rosszul kosárlabdáztunk volna, inkább egy kicsit tompábbak voltunk a megszokottnál. A zóna elleni támadásaink helyenként ritmustalanná váltak, és bár a választott védekezési taktikánk bizonyos szintig működött, végül nem bizonyult elégnek. Külön szeretném kiemelni a fiatal Tóth Dánielt, akinek ezúton is gratulálok: nagyszerűen játszott, és jól kezelte a rá nehezedő nyomást – talán ez volt a döntő tényező. Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a női válogatott kiharcolta a világbajnoki részvételt - ezúton is hatalmas gratuláció nekik, büszkék vagyunk rájuk. A Veszprémnek pedig sok sikert kívánok a folytatásra.

Statisztika

team logo Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
7 Bogdán Benedek Bogdán Benedek * 20 37 1 3 33.3 4 6 66.7 2 6 33.3 4 6 66.7 12 3 15 0 1 2 7 4 0 0 35 0 0 0 0
24 Daniels Vionte Ramone Daniels Vionte Ramone * 24 33 2 3 66.7 3 4 75 4 9 44.4 2 4 50 2 1 3 1 1 3 2 4 0 0 24 0 0 0 0
5 Tóth Dániel Tóth Dániel * 20 32 0 0 0 1 1 100 5 12 41.7 3 4 75 1 1 2 2 4 4 3 4 1 0 20 0 0 0 0
17 Kass Balázs Kass Balázs * 10 32 1 1 100 1 3 33.3 1 6 16.7 3 4 75 5 3 8 1 1 1 5 4 0 0 19 0 0 0 0
8 Kocsis Zalán Kocsis Zalán * 5 32 1 2 50 0 1 0 1 1 100 0 0 0 3 4 7 0 0 2 0 1 1 0 12 0 0 0 0
33 Bonifert Bendegúz Bonifert Bendegúz 16 31 2 4 50 1 3 33.3 1 2 50 7 8 87.5 0 2 2 1 1 3 10 3 0 0 25 0 0 0 0
2 Frank Áron Frank Áron 0 14 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 3 1 4 1 1 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0
70 Simon Dávid Simon Dávid 14 13 3 5 60 1 1 100 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 1 2 0 1 0 1 11 0 0 0 0
9 Lintner Kristóf Barnabás Lintner Kristóf Barnabás 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
13 Scheff Milán Scheff Milán 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Schádl Koppány Schádl Koppány 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1 Kuttor Gergő Kuttor Gergő 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
109 225 10 19 52.6 11 19 57.9 16 45 35.6 19 26 73.1 26 15 41 8 10 17 27 24 2 1 148
team logo PVSK-Veolia
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
27 Molnár Mátyás Molnár Mátyás * 22 39 3 5 60 0 0 0 2 8 25 10 10 100 1 2 3 1 3 3 4 3 1 0 23 0 0 0 0
3 Dordevic Nemanja Dordevic Nemanja * 17 37 6 8 75 0 0 0 1 4 25 2 2 100 13 2 15 0 2 1 6 2 0 0 33 0 0 0 0
5 Kertész Dávid Kertész Dávid * 18 30 5 8 62.5 0 0 0 2 6 33.3 2 2 100 6 6 12 1 3 5 2 3 0 1 26 0 0 0 0
12 Merkl Barna Márton Merkl Barna Márton * 8 30 3 5 60 0 0 0 0 3 0 2 2 100 0 2 2 1 1 3 1 3 0 0 9 0 0 0 0
0 Géringer Gergő Géringer Gergő * 15 21 5 8 62.5 0 0 0 1 5 20 2 2 100 2 1 3 3 2 5 1 0 0 0 13 0 0 0 0
2 Czermann Máté Czermann Máté 5 24 1 1 100 0 0 0 1 4 25 0 0 0 3 1 4 0 0 4 0 2 0 0 8 0 0 0 0
11 Balogh Szilárd Balogh Szilárd 13 21 2 4 50 1 1 100 1 2 50 4 4 100 2 0 2 1 2 3 3 5 0 0 19 0 0 0 0
8 Plézer Gábor Plézer Gábor 5 15 1 2 50 0 1 0 1 6 16.7 0 0 0 2 0 2 0 1 3 0 0 0 1 -1 0 0 0 0
9 Werner Viktor Werner Viktor 0 8 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0
0 Bunos Oleksandr Bunos Oleksandr 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
4 Rácz Gábor Rácz Gábor 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
13 Aradi Atilla Aradi Atilla 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
103 225 26 41 63.4 1 2 50 9 38 23.7 22 22 100 31 14 45 7 15 27 17 18 1 2 131

Dobástérkép

Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
PVSK-Veolia
Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
PVSK-Veolia

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 11 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 9
Vezetés váltás 10
Egyenlő eredmények száma 8
Csapat vezetési ideje 39:30 00:45
CSAPAT %
2p köz.
Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
PVSK-Veolia
53%
63%
2p ktáv.
Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
PVSK-Veolia
58%
50%
3p táv.
Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
PVSK-Veolia
36%
24%
1p bünt.
Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
PVSK-Veolia
73%
100%
Insedo Veszprém Kosárlabda Klub PVSK-Veolia
Szerzett labda 8 7
Eladott labda 10 15
Lepattanó 41 45
Gólpassz 24 18
Fault 17 27
VAL 148 131