MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport- 2025/2026

2026. 04. 04. | 17:00

25. forduló

(25-31, 21-17, 21-15, 22-20)

Helyszín: Alba Regia Sportcsarnok

Játékvezetők: Praksch Péter Árpád , Dr. Németh Patrik , Földesi Ádám

Ellenőr: Dr. Páli Kálmán Sándor

összefoglaló

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Oliver Vidin : Annak örülök, hogy nyertünk, azonban az első negyedben egyáltalán nem összpontosítottunk, 31 pontot kaptunk. Nem azért, mert taktikailag nem készültünk fel, egyszerűen nem fókuszáltunk. A következő tíz percben már odafigyeltünk, ekkor 15 pontot dobott csak a Kecskemét. Voltak hibáink, de már nem abból fakadtak, mint korábban. A rotáción megint változtatnom kellett, az elmúlt két hónapban nem sikerült sajnos teljes kerettel játszani, és hiába gyakorlunk edzésen, ez meglátszik a védekezésünkön. Azonban most is azt mondom, a rájátszásra kell összeállni, izgalmas a bajnokság, van még egy meccs, mindent megteszünk, hogy jó pozícióból kezdjük a playoffot.

Vendég edző nyilatkozata

Stojan Ivkovic : Gratulálok a Fehérvárnak, egy élvezetes, kemény meccset játszottunk. Sok testi kontaktus volt a mérkőzésen, a végét az Alba fizikailag talán jobban bírta. Több tiszta dobásunk homály lett, ami nem lett volna baj, ha beesnek. Jó csapat ellen játszottunk „kétlabdás” mérkőzést, ahogy Milán mondta, ezzel a játékkal szerintem esélyesek vagyunk, hogy bentmaradjunk. Szeretem Székesfehérvárt, csodálatos város, most megyünk anyósomhoz, nagyon várom a töltött káposztáját.

Hazai játékos nyilatkozata

Takács Martin : Nagyon kellett ez a győzelem a múlt heti, Oroszlány elleni vereség után. Nem kezdtük jó energiával a találkozót, sok támadó lepattanót engedélyeztünk az ellenfélnek. Ezt követően a védekezésünkön tudtunk szigorítani, úgy gondolom, ez eredményezte a győzelmünket.

Vendég játékos nyilatkozata

Ivkovic Milán : Jó ritmusban játszottunk az előző fordulóban, nyertünk is, ezt tovább tudtuk vinni, de az Alba jól játszott, így nem volt elég a győzelemhez. Úgy gondolom, ezzel a teljesítménnyel a playoutban több mérkőzést nyerhetünk. Szeretném kiemelni, hogy mindig óriási élmény, ha Vojvoda Dávid ellen játszhatok, ő az egyik példaképem.

Statisztika

team logo Alba Fehérvár
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
99 Vojvoda Dávid Vojvoda Dávid * 20 33 3 6 50 1 1 100 2 9 22.2 6 7 85.7 2 0 2 1 1 1 5 5 0 0 21 117.3 104.9 52.6 43.8
0 Jovanovic Strahinja Jovanovic Strahinja * 3 33 0 4 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 1 2 3 1 3 1 2 5 0 0 4 79.3 116.3 18.8 18.8
4 Bigelow Isaiah Jewels Bigelow Isaiah Jewels * 18 30 6 7 85.7 0 0 0 1 6 16.7 3 3 100 8 4 12 1 1 2 3 1 0 0 28 132.9 112.7 64.3 57.7
3 Pongó Marcell Pongó Marcell * 20 27 7 8 87.5 0 0 0 1 4 25 3 3 100 1 0 1 0 0 4 4 7 0 0 28 183.4 117.5 76.9 70.8
31 Philmore Isaiah Lemart Philmore Isaiah Lemart * 9 24 3 5 60 0 0 0 0 2 0 3 4 75 1 2 3 2 1 2 5 2 0 0 15 106 88 50 42.9
11 Takács Martin Takács Martin 14 24 4 4 100 0 0 0 2 3 66.7 0 0 0 0 0 0 1 0 3 0 2 0 0 16 201.2 106.5 100 100
28 Starovlah Milic Starovlah Milic 1 15 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 1 2 1 1 3 3 0 0 0 4 56.7 95.6 25 0
21 Filipovic Stefan Filipovic Stefan 4 12 2 3 66.7 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 0 3 1 0 0 0 5 118 144.7 50 50
20 Németh Ákos Németh Ákos 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0
96 Osztoics Milán Osztoics Milán 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1 Párkányi Máté Párkányi Máté 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
89 200 25 37 67.6 1 2 50 7 29 24.1 16 19 84.2 15 11 26 7 7 19 23 22 0 0 122 125.4 115.3 58.3 53.7
team logo Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
13 Bojan Tomasevic Bojan Tomasevic * 17 31 4 6 66.7 0 0 0 3 11 27.3 0 0 0 6 2 8 0 2 4 6 1 0 0 20 88.4 102.9 50 50
17 Wittmann Krisztián Wittmann Krisztián * 4 29 2 2 100 0 1 0 0 2 0 0 0 0 3 0 3 0 1 1 0 2 0 0 5 103.5 117.5 40 40
1 Seppälä Ilari Petteri Seppälä Ilari Petteri * 15 28 1 2 50 0 0 0 3 9 33.3 4 5 80 1 1 2 0 2 0 3 6 0 0 16 122.3 114.3 57.7 50
14 Jarvi Okko Johannes Jarvi Okko Johannes * 15 21 0 0 0 0 0 0 4 8 50 3 3 100 1 0 1 0 3 3 3 1 0 0 13 110.5 128.9 83.3 75
25 Kelenföldi Domonkos Kelenföldi Domonkos * 0 6 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 3 0 1 0 0 3 300 113.2 0 0
22 Dautovic Djuro Dautovic Djuro 7 23 1 1 100 0 1 0 1 2 50 2 2 100 2 1 3 0 2 0 2 2 0 0 10 118.4 125.5 70 62.5
8 Ivkovic Milán Ivkovic Milán 10 21 3 6 50 0 0 0 1 3 33.3 1 2 50 2 2 4 1 0 4 2 2 0 0 13 132.4 112.7 50 50
11 Karahodzic Kemal Karahodzic Kemal 11 19 4 4 100 0 0 0 0 0 0 3 4 75 1 2 3 0 2 3 3 1 0 0 15 129.9 98.6 91.7 100
20 Schöll Richárd Schöll Richárd 4 15 2 3 66.7 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 4 0 4 0 0 7 133.2 122.4 66.7 66.7
9 Tóth Barna Tóth Barna 0 7 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 0 100 0 0
12 Körmendi Bence Körmendi Bence 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
18 Ladovszky János László Ladovszky János László 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
83 200 17 24 70.8 0 2 0 12 35 34.3 13 16 81.3 18 8 26 2 14 23 19 20 0 0 101 115.3 125.4 61.0 57.4

Dobástérkép

Alba Fehérvár
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Alba Fehérvár
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 10 8
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 6
Vezetés váltás 8
Egyenlő eredmények száma 8
Csapat vezetési ideje 18:59 16:42
CSAPAT %
2p köz.
Alba Fehérvár
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
68%
71%
2p ktáv.
Alba Fehérvár
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
50%
0%
3p táv.
Alba Fehérvár
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
24%
34%
1p bünt.
Alba Fehérvár
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
84%
81%
Alba Fehérvár Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szerzett labda 7 2
Eladott labda 7 14
Lepattanó 26 26
Gólpassz 22 20
Fault 19 23
VAL 122 101