MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport- 2024/2025

2025. 03. 01 | 18:00

21. forduló

(29-22, 28-15, 21-28, 22-17)

Helyszín: Arena Savaria

Játékvezetők: Kapitány Gellért , Nagy Viktor , Földesi Ádám

Ellenőr: Téczely Tamás Ferenc

összefoglaló

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Milos Konakov : Teljesen egyetértek Benivel, amit mondott, hiszen 2 napot tudtunk készülni a válogatott-szünet után. Igazából a harmadik negyedben gyengébb volt a játék, ezt is ennek tudom be. Az első félidőben inkább egyéni hibáink voltak védekezésben, de a 3. negyedben csapatként voltak kimaradásaink, amik nem férnek bele. Nem feltétlen voltunk itt fejben. Igazából a szünet utáni mérkőzések nehezek, nehéz visszarázódni, de örülök, hogy győzni tudtunk ma. Igazából támadásban mind csapat, mint egyén szinten jól teljesítettünk. Sok pontot szereztünk 25 gólpasszt osztottunk és szedtünk 40 lepattanót. A labdán sajnos nem volt elég nagy a nyomás, mindőssze 2 szerzett labdánk volt... A Sopron nem könnyű csapat. Végig tudtuk kontrollálni a mérkőzést. Köszönjük a szurkolóknak, hogy megint ennyien itt voltak velünk. 3 nap múlva találkozunk

Hazai játékos nyilatkozata

Váradi Benedek : Egy igazi, szokásos mérkőzés volt a válogatott-szünet után. Összesen 2 napot tudtunk közösen, a teljes kerettel edzeni. Ezeket a meccseket arra is használjuk, hogy formába maradjunk. A 82 kapott pont nagyon, főleg hazai pályán nem kaphatunk ennyit, de biztos vagyok benne, hogy jövő héten sokat dolgozunk majd ezen az elemen. Gőzerővel készülünk az előttünk álló feladatokra, és persze köszönjük a szurkolóknak a nagy szurkolást!

Vendég játékos nyilatkozata

Fazekas Csaba : Gratulálok a Falconak, megérdemelten győztek ma. Az első félidőben nem voltunk agresszívak. Második félidőben próbáltunk ritmust váltani, sikerült is közelebb jönni, de egy Falco szintű csapat ellen 20 pontos hátrányt ledolgozni nagyon nehéz feladat. A következő 5 meccsre kell összeszedni magunkat, mindent megteszünk, hogy jól szereplejünk!

Statisztika

team logo Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
3 Pongó Marcell Pongó Marcell * 7 26 0 2 0 0 0 0 2 2 100 1 2 50 6 0 6 1 2 4 3 3 0 1 15 102.6 97.5 70 75
13 Bognár Kristóf Bognár Kristóf * 13 23 4 6 66.7 1 1 100 1 2 50 0 0 0 6 1 7 0 1 2 1 1 0 1 18 122.8 86.7 72.2 72.2
10 Váradi Benedek Váradi Benedek * 11 23 1 1 100 0 0 0 2 3 66.7 3 4 75 1 0 1 0 1 2 2 10 0 0 21 175.1 89.4 91.7 100
19 Popovic Nikola Popovic Nikola * 20 20 6 6 100 0 0 0 0 0 0 8 9 88.9 6 0 6 0 2 3 4 1 0 0 28 154.7 100.5 111.1 100
15 Clark JR Marvin Deray Clark JR Marvin Deray * 8 20 4 5 80 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 4 0 0 11 133.3 104.3 66.7 66.7
9 Perl Zoltán Perl Zoltán 21 26 7 8 87.5 1 1 100 0 2 0 5 5 100 2 0 2 0 1 1 5 2 0 0 26 158.7 114.9 80.8 72.7
6 Keller Ákos Keller Ákos 7 23 2 3 66.7 0 0 0 0 0 0 3 6 50 6 0 6 0 3 3 5 1 0 0 12 78.6 97.4 58.3 66.7
0 Novakovic Aleksa Novakovic Aleksa 8 14 1 2 50 0 0 0 2 3 66.7 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 7 138 82.1 80 80
21 Kovács Benedek Máté Kovács Benedek Máté 0 12 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 0 67.6 138.5 0 0
11 Diggs Trey Erique Diggs Trey Erique 5 11 0 1 0 1 2 50 1 3 33.3 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 1 82.2 149.8 41.7 41.7
20 Sövegjártó Ábel György Sövegjártó Ábel György 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 115.4 0 0
1 Hansen Daniel Hansen Daniel 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
100 200 25 34 73.5 3 4 75 8 17 47.1 20 26 76.9 29 2 31 2 11 19 20 22 0 2 139 135.1 107.9 75.3 72.7
team logo Sopron KC
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
13 Kucsera Dániel Kucsera Dániel * 16 28 2 4 50 0 0 0 3 7 42.9 3 3 100 4 1 5 2 1 1 3 1 0 0 20 112.6 124.7 66.7 59.1
0 Jackson Kaelin Nolan Jackson Kaelin Nolan * 7 23 1 1 100 1 6 16.7 0 4 0 3 4 75 1 1 2 0 2 2 4 7 1 0 9 81.4 123.6 26.9 18.2
1 Edwards Cortez Lamar Edwards Cortez Lamar * 8 20 1 5 20 0 2 0 2 2 100 0 0 0 3 1 4 1 2 0 2 3 0 0 10 95.2 129.7 44.4 44.4
7 Meszlényi Róbert Vilmos Meszlényi Róbert Vilmos * 0 13 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -2 0 136.4 0 0
6 Molnár Márton Molnár Márton * 0 12 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 0 3 1 1 0 0 1 61 139.5 0 0
12 Garrett Brandon Dominique Garrett Brandon Dominique 20 26 6 8 75 0 2 0 1 1 100 5 6 83.3 1 3 4 0 3 2 6 1 1 0 24 112.3 136.3 71.4 68.2
20 Fazekas Csaba Balázs Fazekas Csaba Balázs 14 23 1 3 33.3 1 1 100 3 4 75 1 1 100 0 0 0 0 0 3 0 2 0 0 13 165.7 144.4 87.5 81.3
3 Takács Kristóf Takács Kristóf 4 23 2 4 50 0 1 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 1 1 3 0 2 0 0 5 91.8 129.5 40 40
5 Csendes Péter Csendes Péter 5 20 0 0 0 0 1 0 1 3 33.3 2 2 100 1 0 1 1 0 3 1 4 0 0 9 148 130.3 50 37.5
4 Flasár Zalán Flasár Zalán 8 12 4 4 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 4 1 0 2 1 0 0 0 14 201.5 101.7 100 100
9 Keller Bendegúz Keller Bendegúz 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
82 200 17 31 54.8 2 13 15.4 10 24 41.7 14 16 87.5 16 8 24 6 9 20 18 21 2 0 103 107.9 135.1 54.6 50.0

Dobástérkép

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Sopron KC
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Sopron KC

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 22 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 11
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 37:19 01:15
CSAPAT %
2p köz.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Sopron KC
74%
55%
2p ktáv.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Sopron KC
75%
15%
3p táv.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Sopron KC
47%
42%
1p bünt.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Sopron KC
77%
88%
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely Sopron KC
Szerzett labda 2 6
Eladott labda 11 9
Lepattanó 31 24
Gólpassz 22 21
Fault 19 20
VAL 139 103