MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport- 2024/2025

2025. 02. 09 | 16:00

19. forduló

(23-22, 24-21, 18-28, 19-30)

Helyszín: Alba Regia Sportcsarnok

Játékvezetők: Földházi Tamás Péter , Praksch Péter Árpád , Nagy Viktor

Ellenőr: Dr. Páli Kálmán Sándor

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Alejandro Zubillaga : Nagyon köszönöm szurkolóink támogatását, remek atmoszférát teremtettek. Az első félidőben jól, keményen játszottunk, sikerült labdákat szerezni és futni, könnyű kosarakat dobtunk, a védekezés is rendben volt. Aztán a fordulás után sok labdát adtunk el, ez megpecsételte a sorsunkat, mert a Szolnok kegyetlenül büntetett. Nem vagyunk most könnyű időszakban, de egyértelműen az első félidei játékra kell alapozni és szerdán meg akarjuk nyerni a mérkőzést.

Vendég edző nyilatkozata

Oliver Vidin : Nagyon kemény mérkőzést vívtunk. Az Albából Filipovity, nálunk Jovanovics hiányzott. Az első félidőben fej-fej mellett haladtunk, a másodikban viszont sikerült agresszívabban védekezni, ez meghozta a gyümölcsét. Az egyik kulcs, hogy Lukács Norbert nagy nyomást helyezett Lester Medfordra, a plusz-mínusz mutatója +24 lett, az Alba irányítójáé -22. Bojan Szubotics fontos elem volt támadásban, mellette remekül védekezett Horne-on. Aimaq nagyon eredményesen kosárlabdázott, Pallai Tamás bedobálta helyzeteit, Somogyi Ádám pedig Lukáccsal együtt jól menedzselte a támadó játékot. A 101 dobott pontot talán nem kell megmagyarázni, fontos győzelmet arattunk, így kell folytatnunk a továbbiakban is.

Hazai játékos nyilatkozata

Gligorije Rakocevic : Az első félidő teljesen rendben volt, keményen küzdöttünk, ennek köszönhettük az előnyt. A másodikban változott valami, sajnos sok labdát adtunk el, időnként a szerencsével is hadilábon álltunk, kiperdültek a labdák, és a Szolnok jól dobott, ennek köszönhető a vereség. Úgy gondolom, a meccs nagyobb részében megmutattuk, hogy képesek vagyunk felvenni a versenyt a top csapatokkal is, van még mozgástér a fejlődésünkben.

Vendég játékos nyilatkozata

Lukács Norbert : Kemény meccs volt, de talán az idényben most játszottunk a legjobban, idegenben 17 ponttal megverni az Albát mindig nagy fegyvertény. Örülök a győzelemnek, remélem, így folytatjuk tovább.

Statisztika

team logo Alba Fehérvár
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
41 Horne Jeriah Jewel Horne Jeriah Jewel * 5 38 1 2 50 0 0 0 0 1 0 3 3 100 3 0 3 1 1 1 6 1 0 1 13 120 124.9 62.5 33.3
23 Thomas Tyler Amani Thomas Tyler Amani * 20 34 10 14 71.4 0 1 0 0 5 0 0 0 0 5 2 7 1 2 2 0 2 0 2 18 104.8 125.3 50 50
8 Medford Jr Lester Fezell Medford Jr Lester Fezell * 19 34 2 4 50 0 0 0 5 7 71.4 0 0 0 2 0 2 2 6 3 3 3 0 1 19 113.8 126.4 86.4 86.4
99 Vojvoda Dávid Vojvoda Dávid * 24 33 10 11 90.9 0 0 0 1 6 16.7 1 3 33.3 1 0 1 2 3 4 6 5 0 0 27 115.3 127.3 66.7 67.6
10 Rakocevic Gligorije Rakocevic Gligorije * 10 27 5 6 83.3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 3 0 2 4 0 2 0 0 12 128.1 140.7 83.3 83.3
20 Németh Ákos Németh Ákos 0 16 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 1 0 1 2 3 0 0 7 149.5 112.3 0 0
22 Krivacevic Markó Krivacevic Markó 6 15 1 2 50 0 0 0 0 0 0 4 6 66.7 0 2 2 0 0 2 3 0 0 0 8 129.7 108.1 60 50
17 Kass Balázs Kass Balázs 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 0 110 0 0
21 Fazekas Máté Fazekas Máté 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
7 Simon Dávid Simon Dávid 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3 Párkányi Máté Párkányi Máté 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Kertész Dávid Kertész Dávid 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
84 200 29 39 74.4 0 1 0 6 21 28.6 8 12 66.7 15 5 20 7 14 17 20 16 0 4 103 116.7 136.5 63.4 62.3
team logo NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
30 Somogyi Ádám Somogyi Ádám * 14 38 2 3 66.7 2 3 66.7 1 3 33.3 3 3 100 2 1 3 1 2 2 6 14 0 0 32 167.2 108.5 70 61.1
00 Aimaq Fardaws Fazalrahman Aimaq Fardaws Fazalrahman * 29 35 11 12 91.7 0 1 0 0 1 0 7 8 87.5 4 2 6 1 2 1 4 2 1 0 37 149.2 106.2 80.6 78.6
11 Subotic Bojan Subotic Bojan * 23 33 2 4 50 0 0 0 4 8 50 7 8 87.5 5 2 7 2 4 3 5 2 0 0 28 122.9 109.7 71.9 66.7
2 Lukács Norbert Lukács Norbert * 11 23 4 4 100 0 1 0 1 3 33.3 0 0 0 4 0 4 1 0 4 2 0 1 0 16 136.8 96 68.8 68.8
13 Krnjajski Boris Krnjajski Boris * 4 19 2 3 66.7 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 2 0 0 3 95.9 123.2 66.7 66.7
7 Rudner Gábor Rudner Gábor 4 23 2 2 100 0 0 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 0 0 4 0 2 0 0 5 131.4 105 40 40
3 Pallai Tamás Ottó Pallai Tamás Ottó 16 22 2 3 66.7 0 0 0 4 8 50 0 0 0 2 1 3 1 0 3 0 0 1 0 16 138.8 107.1 72.7 72.7
0 Radovanovic Marko Radovanovic Marko 0 7 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 3 2 0 0 1 0 -1 0 114.4 0 0
25 Peringer Balázs Peringer Balázs 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Horváth Ákos Horváth Ákos 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Abraham Arabo Abraham Arabo 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
12 Szugyiczki Máté Szugyiczki Máté 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
101 200 25 31 80.6 2 5 40 10 26 38.5 17 19 89.5 19 7 26 6 13 21 17 22 4 0 136 136.5 116.7 71.8 67.7

Dobástérkép

Alba Fehérvár
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Alba Fehérvár
NHSZ-Szolnoki Olajbányász

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 6 17
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 11
Vezetés váltás 12
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 14:22 23:46
CSAPAT %
2p köz.
Alba Fehérvár
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
74%
81%
2p ktáv.
Alba Fehérvár
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
0%
40%
3p táv.
Alba Fehérvár
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
29%
38%
1p bünt.
Alba Fehérvár
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
67%
89%
Alba Fehérvár NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Szerzett labda 7 6
Eladott labda 14 13
Lepattanó 20 26
Gólpassz 16 22
Fault 17 21
VAL 103 136