MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport- 2024/2025

2025. 02. 08 | 18:00

19. forduló

(28-14, 21-15, 27-23, 25-15)

Helyszín: Arena Savaria

Játékvezetők: Benczur Tamás , Fodor Attila , Rácz Zsolt Róbert

Ellenőr: Balogh László György

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Milos Konakov : Nagyon nagy energiával tudtunk játszani, ahogy Ábel is mondta 40 percen keresztül nagy intenzitással játszottunk, aminek nagyon örültem. Az első félidő végén volt egy kis kihagyás, de azon kívül jól játszottunk. Néhány statisztikai adat szerint egyben volt a csapat, jól játszottak együtt. 50+ lepattanó, 25+ gólpassz, ezekre a számokra büszkék lehetünk! Örülök a győzelemnek. Egy meccs vár ránk Debrecenbe még a válogatott szünet előtt Köszönjük a szurkolóknak a szurkolást.

Vendég edző nyilatkozata

Váradi Kornél : Gratulálok a Falconak a győzelemhez. Akármilyen kerettel lépnek pályára, látszik, hogy edződnek a Bl-ben Nagyon dominánsak voltak, ennek okaként is tudták kialakítani az előnyt. A legtöbb fifti-fifti labdát is Ők hozták el. Sajnos a ma mutatott játék messze nem az a ritmus, ahogy szeretnénk játszani. Nagyon sok a pontkülönbség, de innentől a következő meccsre fókuszálunk. Sokkal nagyobb agresszióval kell játszanunk a Sopron ellen.

Hazai játékos nyilatkozata

Sövegjártó Ábel : Nagyon feszített tempóban vagyunk, a francia találkozó után fontos volt, hogy visszatérjünk a ritmusba és visszataláljunk, ez sikerült. Jó meccset játszottunk, a szurkolóknak köszönjük a biztatást. És megyünk tovább szerdán.

Vendég játékos nyilatkozata

Balsay Ádám : Gratulálok a Falconak, megérdemelten nyertek, volt pár jó perc periódus, ez nem elég ahhoz, hogy meccset nyerjünk, nem tudtuk őket megszorongatni. Ennél több kell a Sopron ellen.

Statisztika

team logo Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
13 Bognár Kristóf Bognár Kristóf * 12 26 5 6 83.3 1 3 33.3 0 0 0 0 0 0 7 2 9 0 1 4 2 5 2 0 26 155.3 100.3 66.7 66.7
0 Novakovic Aleksa Novakovic Aleksa * 7 26 1 2 50 1 2 50 1 5 20 0 0 0 2 1 3 0 0 3 1 0 0 0 5 79.4 86.1 38.9 38.9
3 Pongó Marcell Pongó Marcell * 14 24 1 3 33.3 1 2 50 3 7 42.9 1 3 33.3 2 0 2 0 1 2 2 4 1 0 13 117.2 81.3 53.8 54.2
19 Popovic Nikola Popovic Nikola * 16 23 7 10 70 0 0 0 0 0 0 2 3 66.7 6 2 8 0 2 2 4 2 0 0 24 130.1 87.6 72.7 70
10 Váradi Benedek Váradi Benedek * 7 20 1 2 50 1 1 100 1 5 20 0 0 0 4 1 5 0 0 1 1 7 0 0 15 140.8 66.8 43.8 43.8
9 Perl Zoltán Perl Zoltán 15 22 4 8 50 1 3 33.3 0 1 0 5 6 83.3 4 1 5 1 1 2 6 4 0 1 22 124.2 66.3 50 41.7
21 Kovács Benedek Máté Kovács Benedek Máté 6 19 0 2 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 1 2 3 0 0 1 0 0 0 1 5 91.2 91.4 50 50
6 Keller Ákos Keller Ákos 13 18 5 7 71.4 0 0 0 1 1 100 0 0 0 8 2 10 1 0 1 3 0 0 0 25 169 52.3 81.3 81.3
20 Sövegjártó Ábel György Sövegjártó Ábel György 9 13 3 3 100 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 1 0 2 0 1 0 0 13 177.5 82.2 90 90
25 Verasztó Péter Verasztó Péter 2 6 1 1 100 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 1 0 0 1 0 0 3 66.7 114.4 50 50
1 Hansen Daniel Hansen Daniel 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 66.7 190.7 0 0
15 Clark JR Marvin Deray Clark JR Marvin Deray 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
101 200 28 44 63.6 5 12 41.7 9 26 34.6 8 12 66.7 37 12 49 4 6 19 19 25 3 2 151 127.8 85.9 57.9 56.7
team logo MVM-OSE Lions
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
11 Bishop Iv James Edward Bishop Iv James Edward * 19 27 6 9 66.7 2 2 100 0 2 0 3 3 100 2 0 2 0 0 3 4 4 0 1 24 148 121.1 67.9 61.5
7 Wilson Duane Adonis Wilson Duane Adonis * 6 26 2 5 40 1 4 25 0 5 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 1 0 0 -8 29.2 117.9 21.4 21.4
9 Ruják András Baldvin Ruják András Baldvin * 6 23 3 3 100 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 2 0 0 7 125.2 128.5 75 75
15 Dickerson Noah Lawrence Dickerson Noah Lawrence * 4 21 2 4 50 0 1 0 0 0 0 0 0 0 8 0 8 0 1 4 4 1 1 0 14 77.7 102.7 40 40
33 Kenic Stefan Kenic Stefan * 3 20 0 0 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 3 0 3 0 1 4 2 0 0 0 3 27.8 127.7 30 30
0 Balsay Ádám Balsay Ádám 11 23 2 2 100 0 2 0 1 1 100 4 4 100 2 0 2 0 2 1 3 2 0 1 14 111.8 116.7 78.6 70
41 Csuti Kornél Csuti Kornél 7 18 2 6 33.3 0 0 0 0 0 0 3 6 50 1 1 2 1 0 0 4 0 0 0 7 68.1 123.2 38.9 33.3
24 Takács Zsolt Takács Zsolt 3 18 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 2 50 7 1 8 1 0 2 2 1 1 0 11 71.2 82.4 25 20
1 Szabadfi Márk Szabadfi Márk 0 14 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 2 2 0 1 0 1 -1 33.9 100.2 0 0
17 Illés Máté Csongor Illés Máté Csongor 8 6 0 1 0 1 1 100 2 3 66.7 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 6 131.2 131.3 80 80
3 Werner Viktor Werner Viktor 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 80 0 0
8 Árva-File Balázs Árva-File Balázs 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 137.5 0 0
67 200 18 34 52.9 4 12 33.3 4 18 22.2 11 15 73.3 25 2 27 3 11 19 19 12 2 3 77 85.9 127.8 47.5 43.8

Dobástérkép

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
MVM-OSE Lions
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
MVM-OSE Lions

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 40 1
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 7
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:12 00:28
CSAPAT %
2p köz.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
MVM-OSE Lions
64%
53%
2p ktáv.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
MVM-OSE Lions
42%
33%
3p táv.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
MVM-OSE Lions
35%
22%
1p bünt.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
MVM-OSE Lions
67%
73%
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely MVM-OSE Lions
Szerzett labda 4 3
Eladott labda 6 11
Lepattanó 49 27
Gólpassz 25 12
Fault 19 19
VAL 151 77