Női Amatőr NB I. Piros csoport- 2023/2024
2023. november 12. | 17:00
6. forduló
Kocsis Sándor Sportközpont
42 -78
(5-21, 15-16, 6-22, 16-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kozma Balázs, Takács István

Hazai edző nyilatkozata
Beliczay Zsolt : Gratulálok ellenfelünknek, egyértelműen jobbak voltak, amit persze mérkőzés előtt is tudtunk. Sajnos nálunk még az eddigiekhez képest is több volt a hiányzó, ismét alapemberek dőltek ki, ennek ellenére büszke vagyok a lányokra, mert mindent megtettek, amit csak lehetett. Küzdöttek, vetődtek, csúsztak-másztak minden labdáért, öröm volt végre ismét ezt látni. Ezen az úton haladunk tovább és amint visszatérnek a sérültek, ismét szoros mérkőzéseket fogunk játszani.

Vendég edző nyilatkozata
Kovács Dénes : Felforgatott csapattal érkeztünk a mérkőzésre ezáltal több eddig kisebb szerepet kapó játékosnak előre kellett lépni.Ez szinte maradéktalanul sikerült aminek nagyon örülök és sok erőt adhat a későbbiekben. Nem mehetünk elamellett hogy egy kifejezetten szimpatikus ellenfelet sikerült legyőznünk akiken látszik hogy őszinte és jó munkafolyik náluk nem véletlen hogy komoly játékosokat adtak a magyar kosárlabdának a közelmúltban. Biztos vagyokbenne hogyha felépülnek a sérültjeik sikeresek lesznek. Sok sikert nekik a továbbiakban.


Dobástérkép
Törekvés SE
DVTK U23
Törekvés SE
DVTK U23
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 39
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 13
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 00:00 37:00
CSAPAT %
2p köz.
Törekvés SE
DVTK U23
37%
61%
2p ktáv.
Törekvés SE
DVTK U23
0%
50%
3p táv.
Törekvés SE
DVTK U23
23%
23%
1p bünt.
Törekvés SE
DVTK U23
23%
64%
Törekvés SE DVTK U23
Szerzett labda 14 17
Eladott labda 24 20
Lepattanó 40 42
Gólpassz 4 13
Fault 8 16
VAL 37 101
Statisztika
Törekvés SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ferenczi

Lívia
X 4 1 2 50 0 0 0 0 3 0 1 5 20 2 2 100 7 0 7 0 5 1 1 0 0 1 3 32 0

Egri

Vivien
X 7 2 5 40 0 3 0 1 4 25 3 12 25 0 2 0 4 8 12 0 2 0 1 0 1 0 8 31 0

Rózsás

Anita
X 2 1 5 20 0 2 0 0 0 0 1 7 14 0 0 0 4 3 7 2 2 3 0 1 1 0 5 25 0

Mohos

Eszter
X 9 4 10 40 0 0 0 0 0 0 4 10 40 1 4 25 0 0 0 4 4 1 3 2 0 0 5 23 0

Szilvási

Kincső
X 2 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 5 20 0 2 0 3 2 5 2 4 0 2 0 0 1 1 19 0

Stelczer

Virág Anna
12 3 6 50 0 4 0 2 5 40 5 15 33 0 1 0 1 1 2 3 1 2 3 0 0 1 8 26 0

Molnár

Flóra
2 1 6 17 0 0 0 0 0 0 1 6 17 0 2 0 1 3 4 3 1 1 6 0 0 0 7 22 0

Lányi

Léna Mónika
4 2 2 100 0 2 0 0 1 0 2 5 40 0 0 0 2 1 3 0 5 0 0 1 0 0 0 22 0

Strbik

Fanni Flóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Dobos

Kíra Cintia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 42 15 41 37 0 11 0 3 13 23 18 65 28 3 13 23 22 18 40 14 24 8 16 4 2 3 37 200
DVTK U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Oláh

Fruzsina
X 16 3 3 100 1 2 50 2 8 25 6 13 46 2 2 100 5 0 5 4 6 3 2 5 0 0 19 35 0

Vég-Dudás

Anna
X 18 9 11 82 0 0 0 0 0 0 9 11 82 0 0 0 4 3 7 1 2 3 0 1 2 0 25 26 0

Győri

Éda Boglárka
X 10 4 7 57 1 1 100 0 0 0 5 8 63 0 0 0 9 5 14 2 3 2 0 1 0 0 21 25 0

Tózer Nemes

Boglárka
X 9 3 4 75 0 0 0 1 3 33 4 7 57 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 1 0 0 8 21 0

Tóth

Boglárka
X 5 0 4 0 0 0 0 1 4 25 1 8 13 2 3 67 5 1 6 1 1 1 1 0 0 1 4 20 0

Kovács

Éva
2 0 3 0 0 0 0 0 3 0 0 6 0 2 2 100 1 1 2 0 5 2 1 0 1 0 -5 19 0

Virág

Sára
7 3 5 60 0 1 0 0 0 0 3 6 50 1 4 25 1 1 2 3 1 1 2 1 0 0 8 18 0

Poczkodi

Zsófia Elena
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 4 0 4 4 1 0 0 4 0 0 11 18 0

Molnár

Eszter
9 2 3 67 0 0 0 1 2 50 3 5 60 2 3 67 2 0 2 1 1 2 2 0 0 1 10 18 0

Toman

Petra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 78 25 41 61 2 4 50 5 22 23 32 67 48 9 14 64 31 11 42 17 20 16 8 13 3 2 101 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek